Olvasói levél
Június 3-án immáron XIII. alkalommal szervezték meg a mezőgecsei gyermeknapot, ezúttal is a mezőgecsei stadionban.
A délelőtti órákban a beregszászi sportegyesület birkózó tagjai mérkőztek meg egymással, délután pedig ünnepélyes megnyitóra és színvonalas programokra került sor.
Ünnepi beszédet mondott és köszöntötte a gyermekeket Mester András polgármester, Dávid Árpád református lelkipásztor és Popovics Katalin, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke.
A színpadon Nagy Mercédesz és Osztrovka Kiara szavalatai után változatos műsor vette kezdetét. Elsőként a mezőgecsei óvodások szerepeltek, továbbá felléptek a Mezőgecsei Művelődési Ház növendékei, a Csutora gyermektánccsoport, a Gyöngykaláris gyermektánccsoport, a Szivárvány néptánccsoport és a Csomai Kultúrház Piros Pántlika tánccsoportja (koreográfusa Botos Georgina), továbbá Nagy Miranda nagydobronyi népdalokkal, Jancsik Félix Szalai Borbála Csacsi c. népmeséjével lépett a színpadra, és végül a gyerekek örömére bohócok is szórakoztatták a közönséget.
A műsor után különböző ügyességi játékokra került sor. Volt lufivivés különböző verziója, amit párban Nagy Miranda és Nagy Mercédesz, egyénileg pedig Balega Dávid nyert. Az elmaradhatatlan zsákfutás győztese Mánykó Bogdán lett, s hogy a szülők sem unatkozzanak, gyerekcipelő versenyre került sor, melyet Ábrány Attila és gyermeke, Bence nyert. Volt még légvár, trambulin, arcfestés, aszfaltrajzverseny, vattacukor és sok más. A nap végén minden gyerek ajándékcsomagot kapott, a győztesek és a fellépő csoportok pedig emléklappal is gazdagodtak, ebédet, babgulyást és szendvicset fogyaszthattak, amelyet a KMKSZ középszintű szervezetének, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetünk. Mindemellett köszönjük a szakácsok és a szülői közösség lelkes segítségét.
MA