Magyarország segédkezet nyújtott nekünk

A rendőrtábornokból lett kárpátaljai kormányzó, Hennagyij Moszkal sokak szemében az ukrán politikai elit szókimondó tréfacsinálója, aki időről időre vaskos káromkodásokkal fűszerezi mondandóját, és fittyet hány az ukrán politikai élet formaságaira. Véleménye gyakran nem esik egybe azzal, amit Kijevből sugall a politika vagy a sajtó. Egyeseknek éppen ezért szimpatikus, mások viszont hazaárulónak és szeparatistának tartják emiatt a tar fejű tisztviselőt. A kárpátaljai magyarság körében a népszerűbb ukrán politikusok közé tartozik a nemzetiségi kérdésekben visszafogott nyilatkozatai miatt.

Fokozatosan növekvő országos ismertségének egyik mutatója, hogy nemrég terjedelmes interjút közölt vele az országos Ukrajinszka Pravda (UP) portál. Az interjúból azonban, amelynek szerzője főként arra pályázott, hogy kicsikarjon beszélgetőtársából néhányat szaftosabb megnyilvánulásai közül, valójában egy egészen más ember portréja rajzolódik ki: nem szeparatista és nem magyarbarát, nem túlbuzgó hazafi, de nem is lelketlen bürokrata. Leginkább egy lelkiismeretes katona ő, aki egyedül a feletteséhez, az elnökhöz hű, s az Ukrajnát marcangoló politikai őrületek távoltartásával, a maga sajátságos stílusában igyekszik megakadályozni, hogy a rábízott régió, Kárpátalja ugyanarra a sorsra jusson, mint a Donyec-medence. Az alábbiakban ennek alátámasztására ajánlunk olvasóink figyelmébe néhány részletet az Ukrajinszka Pravda interjújából.

– Rendben, az EBESZ-t kizárjuk. Szükség van más nemzetközi struktúrára, amely megfigyelné a helyzetet, ahogyan azt a magyarok követelik?

– Itt van a KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség – UP) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Ez elég (a monitoringhoz – UP). Közvetlen kapcsolatuk van Budapesttel, rendszeresek a látogatások. Semmit nem titkolunk. Azt mondjuk: „Igen, vannak problémák, de Budapest és Kijev, s nem Kárpátalja és Magyarország között.”

Egyforma tisztelettel viseltetünk minden kisebbség iránt. Ők valamennyien Ukrajna polgárai. Azt szeretnénk, ha sehová se utaznának el.

Budapestnek hasonló a vágya. Itt segít nekik, hogy ne hagyják el Kárpátalját. Ha egy napon több tízezren települnének át, az gazdasági, humanitárius, szociális összeomlás lenne a kis Magyarország számára.

De én mást kérdezek: ki tiltja meg Kijevnek, hogy gondoskodjék a sajátjairól? Legalább a Dnyeszter-mellékről, Abháziából, Oszétiából, Karabahból hozná el a sajátjainkat, ahol alacsony az életszínvonal. Annál is inkább, mivel nálunk évente falvak tucatjai tűnnek el Ukrajna térképéről. Oroszországban létezik program a „honfitársak” áttelepítésére, nálunk viszont sajnos, nincs ilyen.

– Igen, de Ukrajna nem tolakszik a maga statútumával a szomszédokhoz!

– Kérdezze az ukrán törvényhozókat. Vegyük pél­dául A nemzeti kisebbségekről törvényt. A hatodik cikkely egyértelműen kimondja: az állam garantálja a nemzeti-kulturális autonómiák létrehozását. Mit akar Magyarországtól és a tisztviselőiktől, ha Ukrajnában ilyen törvényeket hoztak?

Amikor rámutatunk erre Kijevben, azt mondják: „Melyik debil írta ezt?!” Bizony, már elnézést kérek, Ukrajna elnöke írta alá kilencvenkettő június 25-én. Minden bizonnyal Kravcsuk úr lehetett az.

– Hogyan ért véget az a történet a nagyszabású kárpátaljai különleges művelettel, a „privát határ” leleplezésével és tulajdonosának, Horvát Attilának a letartóztatásával?

– Csak a nagy csinnadratta volt. A maffiózó Attilát nyugodtan felkeresheti az otthonában. Hová tűnt az a sokmilliónyi dollár, euró, fegyver? Megkérdeztük hivatalosan a magyar felet, hogy ha a határon keresztül szállított, fogtak-e el legalább egyszer bárkit is azon a határszakaszon? Nem fogtak el senkit.

A mítoszok a mi „Al Capone-Attilánkról” és a „magánhatárokról” viszont tovább élnek Ukrajna lakóinak emlékezetében.

Elsőnek kérdeztem meg, miféle speciális műveletről van szó? Helikopterek köröznek, holmi páncélozott csapatszállítók, egy csomó ember… Csak hogy zajt kelthessenek! Most mit tudnak Kárpátaljáról? Maffiózó Attila és „magyar szeparatisták”.

– Az ön Uljana Szuprunnak (az egészségügyi miniszternek – a ford.) címzett szitkozódó kifakadása sokakat felháborított Ukrajnában. Mi volt ez?

– Gyorsan terjedt nálunk a kanyaró. Sokan vannak itt, akik úgy tartják, hogy oltást csinálni nem szükséges, és mindez a sátántól való. Gyógyszer nem volt.

Magyarország ingyenesen átadta minden tartalékát – belga vakcinát EU-s tanúsítvánnyal. Kijevben meg azt mondták, hogy a vakcinát illegálisan hozták be.

Hogyan lehetett azt becsempészni 300 ezer euró értékben?

Diplomata-gépkocsival hozták, kiírtak nekik egy utalványt a belső vámhatósághoz. Mindent megfizettek, amit kellett.

És struktúraként nem mi voltunk a címzettjei annak a szállítmánynak. A Vöröskereszt volt az. Ők hordták szét a vakcinát a kórházakba.

– Megbánta, hogy ilyen szavakat engedett meg magának egy nővel szemben?

– Ez akkora inkompetencia! A nyelvi konfliktusok közepette még csempészéssel, a vámkezelés elmulasztásával, rossz minőségű vakcinákkal is meggyanúsítani Magyarországot! Mondja, hogyan kellett volna reagálnom?

Nem, nem sajnálom, amit mondtam. Sokan mondták nekem, kezdve a miniszterelnökkel, hogy kérjek bocsánatot. Miért? Azért, mert ők nem tettek semmit, Magyarország pedig segédkezet nyújtott nekünk?

– A segítséggel együtt Budapest továbbra is buzgó aggodalmának ad hangot bármi kapcsán, ami a régióban történik. Nemrég Szijjártó miniszter elégedetlenségének adott hangot a Védelmi Minisztériumnak a beregszászi kaszárnya felújítására vonatkozó terve miatt. Az ön véleménye szerint szükség van erre a katonai bázisra?

– Mennyit ad a Védelmi Minisztérium a 128-as hegyilövész dandár zászlóaljának elhelyezésére? Ezt a katonai körletet átadták a városi tanácsnak. Ott már ahhoz is sok pénz kell, hogy mindent elbontsanak! Minden össze van törve, szét van lopva-hordva.

Fiúk, a tyúk még ül a fészkén, de már a tojáson osztoztok. Miért keltettetek ekkora hangzavart? Nem kell ebből tragédiát csinálni. Ha a városháza beleegyezik, akkor úgy kell érteni, hogy ez egy elhúzódó építkezés lesz. Egy újabb Sirokij Lan (ukrajnai gyakorlótér – a ford.), csak Kárpátalján.

Úgy gondolom, a Védelmi Minisztérium egy kissé túlbecsülte a pénzügyi lehetőségeit. Elolvasva a tárca költségvetését, nem látom a pénzügyi alapot. Ezek populista nyilatkozatok. Magyarország pedig, nem ismerve a tényleges helyzetet, nagyon hinni kezdett benne.

– Önt a területi közösségek egyesüléseinek egyik makacs bírálójaként tartják számon. Mi a rossz bennük?

– A TKE-k a módos megyéknek valók, amelyeknek nagy bevételeik, üzemeik, gyáraik vannak. Kárpátalja 76%-ban dotációkból, szubvenciókból él. Csak 24%-ot keres meg maga. És vannak olyan járások, mint a Huszti is, ahol ez az arány 10% alatti.

A TKE-k néhány csapdát rejtenek. Például azok a képviselőjelöltek, akiknek nincs lehetőségük indulni a választásokon, lassacskán választókörzetet hozhatnak létre. Ott a komáikkal, fiaikkal és egyéb rokonaikkal gyakorlatilag életfogytig szóló adminreszurszra tesznek szert: tanítókra, egészségügyiekre, klubvezetőkre, könyvtárosokra.

Nem szeretnénk képviselőjelöltek enklávéit létrehozni.

Egyébként, ha hosszú távú terveket készítünk a területi közösségek egyesüléseinek létrehozásáról, az ellentmond annak az elvnek, hogy a TKE-knek önként kell megalakulniuk. Úgy tereljük be az embereket, mint egykor az SZSZKSZ-ben a kolhozokba.

– Válhat a területi közösségek egyesülése a szeparatizmus alapjává?

– Nem zárjuk ki. Valakik, például a románok, egy egységes területi közösségbe tömörülnek, aztán kikiáltják maguknak a nemzeti autonómiát. Majd a szlovákok azt mondják: „Hát mi mivel vagyunk rosszabbak?” Aztán a magyarok vagy a romák mondják, hogy „Autonóm Népköztársaságot” akarnak Kárpátalján.

A közösségek egyesüléséről törvény gyakorlatilag legitimálja az autonómiát. Megnéztük azokat az ukrán falvakat, amelyek beékelődtek a magyarok közé. Hová fognak állni? Egyet találhat.

A magyar területi egyesülésbe fognak menni, mert Budapest támogatást nyújt, nem osztja az embereket magyarokra, ukránokra, egyéb nemzetiségűekre. Mindig úgy járnak el, hogy ez tiszteletet ébresszen.

– Miért ellenezte olyan eltökélten Az oktatásról törvényt? Gyakorlatilag azok oldalára állt, akik támadják emiatt Ukrajnát.

– Azért, mert 1991-ben saját szememmel láttam a fegyveres konfliktust a Dnyeszter-melléken. Ott minden a nyelvkérdéssel kezdődött.

Beszéltem tanárokkal, akik magyarul oktatják a tárgyaikat. Azt mondják, nem fogják tudni ukránul tanítani az algebrát, mértant, fizikát, kémiát. Azt mondják, inkább Magyarországra utaznak, ahol hiányoznak azok a tanárok, akik az EU más országaiba távoztak.

A magyarok nincsenek ellene, hogy ismerjék az ukrán nyelvet Ukrajnában. De ehhez specifikus megközelítésekre van szükség. A magyarok nagyon félnek az asszimilációtól.

Nem lehet mindenkit egy módszer alapján tanítani. Mi az EU-ba vágyunk. De nem helyes, ha egyedül az ukrán nyelvvel akarnak odajutni. A hurrá-hazafiak azt mondják: „Csak az ukrán!”. Valamilyen inkubátorban akarnak élni?

(pravda.com.ua/zzz)