Grezsa István átadta az első kárpátaljai Magyar Házat Rahón

Grezsa István kormánybiztos ünnepélyesen átadta a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarságának megmaradását szolgáló, 84 millió forintos magyar állami támogatással épült első kárpátaljai Magyar Házat szombaton Rahón.

Az eseményről az MTI-nek telefonon nyilatkozva Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa elmondta, a rahói Magyar Ház valódi befektetés a jövőbe, és az átadása több üzenetet is hordoz.

„Azzal, hogy a Felső-Tisza-vidék közigazgatási és kulturális központjának számító Rahón, azaz egy olyan térségben adtunk át egy magyar közösségi teret, ahol néhány éve még visszafordíthatatlannak tűnt az asszimiláció és a nyelvvesztés, bizonyítjuk: a folyamat megállítható, sőt vissza is fordítható” – tette hozzá.

Szerinte az, hogy ez sikerült, az elmúlt évek „szívós nemzetpolitikájának” és a római katolikus egyház, valamint a Felső-Tisza-vidéki magyarság összefogásának köszönhető, a térség oktatási-nevelési intézményeiben ugyanis egyre több magyar gyökérrel rendelkező és nem magyar nemzetiségű gyereket íratnak a szülők magyar iskolai vagy óvodai csoportba.

A kormánybiztos kiemelte, az 500 négyzetméter alapterületű közösségi ház a római katolikus egyház közreműködésével létesült a plébániaépületre történő emeletráépítéssel, Rahó központjában. Ez egyben azt jelzi – mutatott rá –, hogy a létesítmény a megmaradás kettős bázisaként a nemzeti azonosságtudat fejlesztése mellett a hitélet fellendítését is szolgálja.

„A rahói Magyar Ház a Magyar Házak Kárpátalján Program szerves része, és mint ilyen, üzenet a jelennek, de főként a jövőnek, hogy ha mi, magyarok képesek vagyunk összefogni a Kárpát-medencében, akkor mindent el tudunk érni” – hangsúlyozta Grezsa István.

Mikulyák László esperes, rahói plébános, aki a közösségi ház múlt év augusztusában kezdődött építését koordinálta, az MTI érdeklődésére elmondta, Rahónak két magyar közössége van, és mindkettő számára a római katolikus plébánia a legjobban megközelíthető hely. Megjegyezte, a felekezeti hovatartozástól függetlenül látogatható Magyar Házban, amelynek a plébániától független a bejárata, található egy száz fő befogadására alkalmas rendezvényterem, számítógépekkel felszerelt osztályterem a vasárnapi iskola tanulói és az egyre népszerűbb magyar nyelvtanfolyamok résztvevői számára, továbbá helyet kaptak benne a térség magyar szervezeteinek irodahelyiségei, valamint két szolgálati lakás, többek között a Petőfi-program ösztöndíjasainak az elhelyezésére.

(MTI)

Forrás: