ÖNISMERETI tábor középiskolásoknak – Pályázati felhívás a 2018-as térítésmentes nyári táborra

2018. július 1-6.

Kecskemét – Vackorvár Erdei Iskola

 

Amíg hangulatunk és érzéseink attól függnek, hogy mások hogyan kezelnek bennünket, addig olyanok vagyunk, mint egy marionettbábu. Ha valaki meghúzza a zsinórt, mi annak megfelelően mozdulunk. Ha megpróbálunk oldottak maradni, akkor kitisztul a fejünk, és hatékonyan tudunk védekezni. A belső erő alapja az, hogy nem gabalyodunk bele mások érzéseibe és tulajdonságaiba. Teljesen mindegy, milyen az „adjonisten“, mostantól kezdve te döntöd el, hogy milyen lesz a „fogadjisten“.

Érdekel, hogy milyen csapattag vagy? Jelentkezz, gyere el, és derítsd ki velünk!

„Itt játszva érti meg a gyermek, hogy mi az igazán fontos. A Messzehangzó az alap élethez való feltételeket tanítja meg nekünk, mint: barátság, egyetértés, szeretet. Büszkén merem állítani, hogy ez az a tulajdonság, amivel a Messzehangzó egyedül bír!“ (Nikolics Patrik, 14 éves táborozó)

A tábor célja, hogy olyan közösséget teremtsen, ahol megtapasztalhatod a csapat, az együttműködés, a MI erejét, és ezen belül kibontakoztathatod a benned rejlő egyedi ötleteidet, kreativitásodat, az ÉNed.

Lehetőséged van körülbelül 15 órás közösségi szolgálat teljesítésére is. Ha szeretnél élni ezzel a lehetőséggel, akkor délutánonként a párhuzamosan futó META Természettudományi táborban való mentori részvételeddel megteheted ezt. Részvételi szándékod a jelentkezési űrlapon tudod jelezni.

 

PÁLYÁZHATOK?

Ha 15-17 éves középiskolás tanuló vagy, szeretnéd kipróbálni magad csapatban és fejleszteni az önismeretedet, ám családodnak nincs lehetősége, hogy anyagilag támogasson egy nyári táborban való részvételben, tarts velünk!

Ha pályázatod sikeres lesz, a táborban való étkezési-, szállás- és programköltségeidet az Alapítvány fizeti Neked. A tábor helyszínére érkezhetsz  egyénileg, de velünk is utazhatsz  külön busszal két helyszínről (Budapest, Komló) ennek költségét Neked kell vállalnod (oda/ vissza utazás 8.000,- Ft).

 

HOGYAN PÁLYÁZZ?

Töltsd ki az ITT elérhető jelentkezési lapot, melyben a következőkre kérdezünk rá:

Alapadatok

Családi és anyagi körülményekre vonatkozó kérdések

Kitől, honnan hallottál a META Csapatépítő Táborról?

Néhány mondatban fogalmazd meg, miért jelentkeztél a táborba!

Miben érzed magad tehetségesnek? Mi az, amiben a környezeted annak lát?

ÉS

Írj egy levelet 5 évvel ezelőtti önmagadnak! Milyen jó tanácsokkal látnád el akkori önmagadat? Az azóta eltelt időszak élményei közül ki és mi volt a legnagyobb hatással rád? Bizonyosan vannak dolgok, amit már másképp gondolsz, mondd el neki. Mire lett volna szükséged, ami úgy érzed megkönnyítette volna az akkori és későbbi helyzeted.

A pályázatok elbírásának eredményéről április végén mindenkit értesítünk!

 

A tábor további részleteiről a tabor@messzehangzo.org email címen érdeklődhetsz.

 

A pályázat beadásának határideje: 2018.04.13.