Március 15-i megemlékezés Nagyszőlősön
Kárpátalja magyarsága az idén a rabság árnyékában emlékezett meg a magyar szabadságról. Mert úgy ünnepeltük meg március 15-ét, a magyar szabadság napját, hogy mögöttünk áll egy elnyomó jellegű oktatási törvény elfogadása, és Damoklész kardjaként függ felettünk egy ugyancsak elnyomó jellegű nyelvtörvény elfogadása is, melyekkel a mostani, legfelső, soviniszta ukrán állami vezetés rosszul leplezett módon törekszik nemzetrészünk beolvasztására. Ám mi nem azért vagyunk Rákóczi és Kossuth nemzetének a része, hogy lemondjunk nemzetiségi jogainkról. S meg nem alkuvásunk tükröződött a nagyszőlősi március 15-i ünnepségen is, melyre a Perényi Zsigmond Középiskola dísztermében került sor.
A rendezvényt Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Alapszervezetének elnöke nyitotta meg, aki ünnepi beszédében leszögezte: az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc a mai napig példa mindannyiunk számára. Emlékéből erőt és hitet tudunk meríteni. S hittel és megújult erővel mi, magyarok csodákra vagyunk képesek, amit forradalmáraink, szabadságharcosaink is bebizonyítottak. Hőseink emlékének, önmagunknak és a jövő nemzedékeinek tartozunk azzal, hogy merjünk élni az adott lehetőségeinkkel, és éljünk is okosan azokkal. 1848 olyan örökséget hagyott ránk, melyet ápolni kötelességünk. Becsületbeli kötelességünk. Minden időben. Ma is – mondotta. Majd felidézte 1848 hatalmas korszakváltását, amikor – mint kifejtette – a nemesség, a polgárság, a parasztság, az egész társadalom közös összefogásával, érdekegyeztető politikával lefektették a polgári Magyarország alapjait. Az országgyűlés az április 11-én meghozott törvényekkel egycsapásra Európa egyik legkorszerűbb polgári demokráciáját hozta létre. S amikor az újra megerősödő Habsburgok el akarták perelni az országtól a kivívott jogokat, a nemzet fegyvert fogott, és nemcsak a magyar, de az európai történelemben is példátlan összefogást valósított meg. Egyedülállót. Ma lenne akaratunk, erőnk, bátorságunk ehhez? Pedig a túlerő akkor sem volt csekélyebb. Tisztelettel és kegyelettel emlékezzünk hát hőseinkre. Legyen áldott az emlékezetük! – zárta szavait.
Beke Mihály András beosztott beregszászi magyar konzul arról szólt, hogy anyanyelvünk és közös történelmünk elválaszthatatlanul összeköti a határok által szétszabdalt nemzetet. Majd kitért a mai Kárpátalja területét is magába foglaló vármegyék negyvennyolcas hőseire. Báró Perényi Zsigmondra, aki az országgyűlés felsőházának elnökeként aláírta a Függetlenségi Nyilatkozatot. Kazinczy Lajos hadtestparancsnokra és Munkácson állomásozó hadteste tisztjeire, katonáira, a nemzetőrökre, a podheringi csata hőseire, mindazokra, akik itt védték a hazát. Közös történelmünk hősei voltak ők, s mi is tisztelgünk emlékük előtt…
Rezes József, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal nemzetiségi és vallásügyi főosztályának a vezetője kijelentette: Mi, magyarok, újra és újra azt bizonyítottuk be történelmünk során, hogy szeretjük a szabadságot. Erre emlékeztetnek minket Rákóczi kurucai, 1848–1849 és 1956 forradalmárai, szabadságharcosai. Majd rátérve a jelenünkre, leszögezte: nehéz, de nem reménytelen a helyzetünk. Nem szabad pesszimistákká válnunk, mert ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?…
Koszteleba Jaremcsuk Natalija, a Nagyszőlősi Járási adminisztráció elnökhelyettese is üdvözölte az ünneplő közönséget. Majd Barta József, a KMKSZ alelnöke, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke és a megyei tanács első elnökhelyettese ünnepi beszéde kezdetén szabadságszerető és igazságkereső emberekként jellemezte a márciusi ifjakat, s kifejtette, hogy maga a magyar nép is igazságkereső nép. Az elmúlt három évszázadban három nagyerejű szabadságharcot vívtunk meg, és igaz, hogy elbuktak, de nem maradt el a pozitív hozadékuk, s jelentősen befolyásolták a nemzet sorsát – jegyezte meg. Majd felidézte, hogy a márciusi ifjak a 12 pontba belefoglalták: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” És mi is, ma is, nagyon nehéz helyzetünkben ezt akarjuk: Legyen béke, szabadság és egyetértés. Kárpátalja, ahol a különböző népek, melyek a múltban is tisztelték egymást nyelvét, kultúráját, maradjon továbbra is a béke szigete, és az itt élő nemzetiségek együtt munkálkodjanak a felemelkedésünkért. És legyen béke Ukrajna egészében, oldják meg tárgyalásos úton a keleti konfliktust. Majd a szónok – a szabadság kérdésére áttérve – feltette a kérdést: milyen szabadság az, ahol el akarják tőlünk venni azokat a nemzetiségi jogokat, melyeket garantál az Alkotmány, s melyek a nemzetközi szerződésekbe is belefoglaltattak? Most el akarják venni oktatási jogainkat, és olyan új nyelvtörvényt akarnak elfogadni, mely ugyancsak sérteni fogja nyelvhasználati jogainkat. Mi – jogaink mellett kiállva – nem akarunk erőszakhoz folyamodni, csak politikai és diplomáciai eszközökkel küzdünk, de nem adjuk fel a szabadságunkat. Küzdelmünkben pedig nem vagyunk egyedül, mert kőkeményen kiáll mellettünk a magyar nemzeti kormány. S az az érdekünk, és ezért tennünk is kell, hogy a magyarországi választások után is a mostani kormánykoalíció vezethesse tovább anyaországunkat… És egyetértést is akarunk – folytatta Barta József. – Olyan országban akarunk élni, ahol gazdasági felemelkedés van, ahol demokrácia van, és ahol a nemzetiségek számára biztosítják az őket megillető jogokat. És most mi, kárpátaljai magyarok, nem húzhatunk szét, össze kell fognunk, mert történelmünk is azt mutatja, hogy összefogással óriási eredményeket tudunk elérni. S ha bennünk is ott lesz az a tűz, az a hit, az a bátorság, melyek előrevitték ’48-as szabadságharcosainkat, akkor elérjük céljainkat – zárta szavait a felszólaló.
Ezt követően a Perényi Zsigmond Középiskola felsős diákjai dramatizált formában előadták Petőfi életének utolsó éveit, hitvesével, Szendrey Júliával töltött boldog mézesheteitől – a forradalom kirobbantásán és a szabadságharcban való részvételén át – hősi haláláig. Majd az alsóbb osztályos tanulók magyar táncot adtak elő. Végezetül a megjelentek megkoszorúzták Perényi Zsigmond emlékművét.
Rabok leszünk? Vagy szabadok? – térhetünk vissza a címben feltett kérdésre. És azt kell kiáltanunk: Rabok pedig nem leszünk!
Lajos Mihály
