Moszkal: Két lengyel állampolgár próbálta felgyújtani a KMKSZ központi irodáját

A Falangi lengyel radikális szélsőjobboldali szervezet két tagja próbálta felgyújtani a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházát február 4-én – közölte szerdán Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója.

A megyevezető Moskal.in.ua hivatalos honlapján közzétett bejegyzésében azt írta, az ukrán hatóságok azonosították azt a két személyt, akik február 4-én hajnalban Ungváron megkísérelték felgyújtani a KMKSZ központi irodáját.

A kormányzó szerint az elkövetők: az 1996-ban született Adrian Marglewski, krakkói lakos és az 1993-as születésű, Bydgoszczban élő Tomasz Rafal Szimkowiak. Mindketten lengyel állampolgárok, a Falangi radikális szélsőjobboldali szervezethez tartoznak, amelynek tagjai részt vettek a kelet-ukrajnai harcokban a két szakadár köztársaság oldalán – emlékeztetett. Megismételte az egy héttel ezelőtti sajtótájékoztatóján mondottakat, miszerint a nyomozás megállapította, hogy a két külföldi a KMKSZ-iroda elleni támadást megelőző napon lépett be Szlovákiából Ukrajnába az Ungvár–Felsőnémeti közúti határátkelőhelyen, és Ungváron, a Tolsztohov utcai hostelben szállt meg. Hozzátette, azonosították az elkövetők telefonjait is, amelyeket az akciójuk koordinálásához használtak.

Bejegyzéséhez Hennagyij Moszkal mellékelte Marglewski és Szimkowiak fényképét Facebook-oldalaikról.

(MTI)