A kisebbségek igényeinek függvényében meghosszabbíthatják az oktatási törvény bevezetését megelőző átmeneti időszakot

Az új ukrán oktatási törvény bevezetését megelőző átmeneti időszak a nemzeti kisebbségek szükségleteinek függvényében meghosszabbítható 2022-ig – jelentette az UNIAN hírügynökség Lilija Hrinevics oktatási és tudományos miniszternek a kormány szerdai ülése előtt tett nyilatkozatára hivatkozva.

A tárcavezető közölte, a Velencei Bizottság (VB) ajánlásai nyomán alakítják ki a nemzeti kisebbségek oktatási modelljeit, melyeket a készülő Az általános középfokú oktatásróltörvényben fektetnek le.

„Vagyis semmilyen változtatást nem fogunk végrehajtani Az oktatásról törvény 7. cikkelyén. A VB ajánlásaiból gyakorlatilag csak az következik, hogy meg kell hosszabbítani az átmeneti időszakot” – jelentette ki Hrinevics.

A miniszter emlékeztetett, a törvény jelenleg úgy rendelkezik, hogy 2020-ig tart az átmeneti időszak.

„Nem zárjuk ki, hogy – különösen azoknak a más nyelvcsoportokhoz tartozó kisebbségeknek az esetében, ahol nagyobb számban kell olyan tanárokat felkészítenünk, akik képesek lesznek ukrán nyelven oktatni – meg kell majd hosszabbítanunk a határidőt, és a VB tulajdonképpen ezt ajánlja. Ez a határidő 2022-ig lehet meghosszabbítva az egyes nemzeti kisebbségek igényeitől függően” – mondta.

Az UNIAN emlékeztet, hogy az Európa Tanács Velencei Bizottsága december 11-én nyilvánosságra hozta az új ukrán oktatási törvénynek az oktatás nyelvére vonatkozó (7. cikkely) rendelkezéseivel kapcsolatos állásfoglalását.

(unian.ua/Kárpátalja)