Kijevben tárgyal a Velencei Bizottság küldöttsége

Október 31-én Kijevbe érkezett az Európa Tanács független tanácsadó testülete, a Velencei Bizottság küldöttsége, hogy tájékozódjék az új ukrán oktatási törvény ominózus 7. cikkelyéről, amely az oktatás nyelvére vonatkozó rendelkezései miatt egyaránt kiváltotta az ukrajnai nemzeti kisebbségek és számos Ukrajnával szomszédos ország bírálatát. Kijev a törvény szeptemberi életbe lépése után kérte fel a Velencei Bizottságot a 7. cikkely véleményezésére.

A küldöttség a Legfelső Tanács épületében megbeszélést folytatott Andrij Parubij parlamenti elnökkel, Olekszandr Szpivakovszkijjal, a tudományos és oktatási bizottság első alelnökével, valamint a parlamenti frakciók képviselőivel. A találkozón ott volt Brenzovics László képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke is, hogy ismertesse a kárpátaljai magyarság álláspontját.

„Kifejtettem a találkozón, hogy az oktatási törvény 7. cikkelye megfosztja a nemzeti kisebbségeket attól a joguktól, hogy az anyanyelvükön tanuljanak, ami egyaránt ellentmond Ukrajna alkotmányának, számos törvényének és nemzetközi kötelezettségvállalásainak – mondta el lapunknak a magyar képviselő. – Felhívtam az európai küldöttség figyelmét arra, hogy az oktatási szakemberek egybehangzó véleménye szerint a diákok az anyanyelvükön képesek a leghatékonyabban elsajátítani az ismereteket.”

Brenzovics László a továbbiakban rámutatott, hogy a törvény diszkriminatív, hiszen anyanyelvük alapján négy kategóriába sorolja Ukrajna polgárait az oktatási jogaikat illetően, s egyedül az ukrán nemzetiségűek bírnak e jogok teljességével. A krími tatárok csak a középiskola végéig tanulhatnak az anyanyelvükön, az európai nemzetekhez tartozók az óvodában és az elemi iskolában jogosultak az anyanyelvük használatára az oktatás nyelveként, majd a továbbiakban lehetőségük van néhány tárgyat az Európai Unió nyelvein tanulni az anyanyelvük mellett – idézte fel a képviselő. Minden más nemzetiség számára csupán az óvodában és az elemi iskolában nyílik lehetőség az anyanyelv használatára az oktatásban – jelezte a KMKSZ elnöke.

„Jeleztem azt is, hogy a törvény elfogadása előtt annak az oktatás nyelvére vonatkozó cikkelyét nem vitatták meg nemzetiségi kisebbségek képviselőivel, majd nem tartották be a törvény elfogadásának procedúráját sem” – tette hozzá.

Brenzovics László felidézte, hogy a tanácskozáson az Opozicijnij Blok kivételével hozzászólásában valamennyi parlamenti párt képviselője támogatta az oktatási törvénynek a tanítás nyelvére vonatkozó, a nemzeti kisebbségekre nézvést hátrányos rendelkezéseit.

Zárszavában a Legfelső Tanács elnöke arra kérte a Velencei Bizottságot, hogy pozitív határozatot hozzanak az oktatási törvénnyel kapcsolatban, mivel nem lát lehetőséget arra, hogy a bizottság határozata nyomán módosítani lehetne az ukrán parlamentben a jogszabályt – jelezte a magyar honatya.

„Ez a kijelentés már csak azért is érdekes, mivel korábban Petro Porosenko ukrán államfő és Pavlo Klimkin külügyminiszter is megerősítette, hogy Ukrajna figyelembe fogja venni a Velencei Bizottságnak az oktatási törvénnyel kapcsolatos ajánlásait” – mutatott rá Brenzovics László.

hk