Nem tudok mit kezdeni a gyűlölettel. Mindegy, hogy butaságból, együgyűségből, elvakultságból, valós vagy annak vélt bántalmakból fakad, egyszerűen tehetetlenné válok a gyűlölködőkkel szemben.
Nacionalista felhívással indultunk a hétnek. A Karpatszka Szics szélsőjobboldali alakulat kiáltványában az állítólagos orosz, magyar és más szeparatista erők államellenes, destabilizációs tevékenysége ellen hívja segítségül nemzeti öntudatú honfitársait.
Mintegy figyelmeztetésként megjegyzik, hogy már megkezdődtek a szélsőjobboldali konszolidációs folyamatok a megyében. Céljuk megvédeni nyugati határaikat és megmutatni az ellenségeiknek, hogy „ukrán földön csak ukrán lehet teljes jogú gazda”.
Kijelentéseiket olvasva óhatatlanul is az az érzésem támad, hogy a nemzeti érzelmű egység nem a sokat emlegetett Európai Unióba tart, szívük szerint a rabszolgatartásra esküdnének fel.
Felvetődhet a kérdés, hogy miért most álltak elő a nyílt hadüzenetnek, harci toborzásnak beillő felhívásukkal. A közleménnyel gyakorlatilag egyidőben jelenik meg a 112.ua nevű kereskedelmi hírcsatorna Útlevél művelet című dokumentumfilmjének második része, mely ismét csaknem egy órán keresztül foglalkozik az Ukrajna egységét fenyegető állítólagos magyar szeparatizmussal és a kettős állampolgárság veszélyeivel.
Az augusztusban megjelenő első felvonás is vérlázító uszítás a kárpátaljai magyarság ellen, s a film készítői most sem hazudtolták meg önmagukat gyűlöletkeltési igyekezetükben. A magyarországi támogatásokat, a térségben működő polgárőrségek tevékenységét és a helyi magyar szervezetek munkáját mintegy előkészítő hadműveletként láttatják, melynek végkimenetele az lehet, hogy a 150 ezer fős magyarság anyaországi segítséggel sitty-sutty lerohanja Kárpátalját, ha ugyan nem egyenesen Kijev ellen kezd el menetelni.
A megyében készült felvételeket összemossák a krími, kelet-ukrajnai és abháziai háborús képkockákkal. Szakértőkként a Szvoboda párt tagjait szólaltatják meg, akik előszeretettel égettek magyar zászlót, gyújtották föl vagy öntötték le festékkel a Vereckei emlékművet. „Szakértők”, akik gyerekekből álló kirándulócsoportra rontottak, s késhegyre a magyarokkal jelszavakat skandáltak a megyeközpontban.
Ezek az emberek kiáltanak most farkast és toborozzák össze a nacionalista nemzettársaikat, hogy csatlakozzanak az „ukrán erő és szellem közös menetéhez”. De mi lehet az a tevékenység, ami még belefér az említett közös menet szellemiségébe? Őrjáratokat tartanak és felügyelik a rendet? Esetleg jogosultnak érzik magukat, hogy megtámadjanak valakit az utcán, mert magyarul szólal meg, vagy egyszerűen szeparatista hajlamot sejtenek a tekintetében?
Életemben egyszer ért fizikai atrocitás – a sors iróniája, hogy ukrántudásom miatt keveredtem bajba egy beregszászi vendéglőben. Egy enyhén illuminált férfi anyaországinak hitt, ezért tőlem pár méterre – abban a tudatban, hogy nem értem – hívta ki zavartalanul a rendőrséget egy baráti társaságra, akiket folyamatosan hergelt. Miután figyelmeztettem a fiatalokat és kiléptem az épületből értetlenkedve láttam, hogy megindul utánam. Földbegyökerezett lábbal néztem a dühtől megvadult mázsás vadállatot, ahogy szitokáradatot rám zúdítva közelít felém. Bámultam a szemét és nem akartam elhinni, hogy ilyen mérhetetlen gyűlöletet keltettem valakiben pusztán azért, mert keresztül húztam a számításait. Csak mikor a mellkasomon éreztem a karjai súlyát, tudatosítottam, hogy ez az ember valóban bántani akar, s valószínűleg a legszerencsésebb esetben is az intenzív osztályon kötöttem volna ki, ha két barátom nem siet a segítségemre.
Még másnap is fülembe csengett a fenyegetése: számítsak rá, hogy felkutat és keresztül nyesi a torkomat.Noha már akkor este bebizonyította, hogy az ugatós kutya harap is néha, mégsem éreztem félelmet, sokkal inkább elkeseredést és mérhetetlen csalódást amiatt, hogy képesek vagyunk elveszteni emberségünket és kárt tenni másokban, ráadásul anélkül, hogy ismernénk az adott illetőt, vagy megpróbálnánk megérteni az ő álláspontját.
Hasonló érzés kerített hatalmába a nacionalista felhívás és az uszító megnyilvánulások kapcsán is. Összeszorul a gyomrom a szeparatizmussal vádoló videók alatti kommenteket olvasva, melyekből fröcsög a mérhetetlen düh és gyűlölködés. A hozzászólók közösségi profiljára kattintva nem akarom elhinni, hogy fiatal egyetemisták, diplomás értelmiségiek arca kötődik a gyalázatos mondatokhoz, hát még ha ismerős személyek tesznek soviniszta kijelentéseket…
Nem ők vannak többségben, ez tény. Megrémülnünk sem kell, hisz a soknemzetiségű Kárpátalján nincs helye sem létjogosultsága az etnikumok közötti uszításnak. Ugyanakkor nem csukhatjuk be a szemünket és föl kell mérnünk a fokozódó nacionalista ideológiákban rejlő veszélyeket, melyeket az ország vezetése csak még inkább elmélyít a kisebbségek ellen irányuló intézkedéseivel, csakúgy, mint a 112-es csatorna uszító „dokumentumfilmjeivel.”
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma
