Határon átnyúló nyugdíjas-találkozó

Immáron hetedik alkalommal szervezték meg Munkácson a nemzetközi nyugdíjas-találkozót, melyen összesen 11 nyugdíjasklub vett részt, 9 kárpátaljai és 2 magyarországi. A rendezvényen közel 80 nyugdíjas találkozott.

A program elején Boruzs Béla, a munkácsi Életet az Éveknek Nyugdíjasklub elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy nagyra becsüli a nyugdíjasok szerepét a társadalom fejlődésében, és támogatásáról biztosította a nyugdíjas-társadalom tagjait.

Bege Krisztina ungvári magyar konzul elmondta, hogy a jelenlévők már mind nyugdíjas éveiket töltik, és elvileg már nyugodtabb életet élnek. De a valóságban azért ez mégsem igaz, hiszen nagyon sokat segítenek, ahol tudnak. A konzul a szépkorúak számára azt kívánta, hogy bajaik és nehézségeik ellenére élvezzék az életet. Érezzék azt, hogy vannak dolgok, amiket jobban tudnak, és vannak olyanok, amelyeket csak ők tudnak.

Koroljova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke elmondta: a KMKSZ-tagok zömét a szépkorúak teszik ki. „Kérdezhetnénk sokan, hogy hol vannak a fiatalok, de mindannyian tudjuk, hogy merre vannak. Sokan úgy döntöttek, hogy elmennek, talán rövid időre, talán hosszú időre. A mi feladatunk azonban az, hogy vessük a magot és tartsuk a frontot, hogy évtizedek múlva is lehessen itt élni” – fogalmazott az alapszervezet elnöke.

Manyák Iván, a Munkácsi Városi Tanács titkára a tanács üdvözletét tolmácsolta, és kiemelte, hogy az új városi vezetőség nagyra becsüli a civil kezdeményezéseket, kiemelten kezeli a nyugdíjasok nehéz helyzetét, és támogatásukról biztosította a nyugdíjasokat.

Bene Anna, a szigetcsépi Szivárvány nyugdíjasklub elnöke elmondta, hogy már 10 éves kapcsolat köti össze őket a munkácsi nyugdíjasklubbal. Örülnek annak, hogy idén is eljöhettek erre a rendezvényre. S egy kisebb ajándékot nyújtott át a klub tagjainak.

Ezt követően a munkácsi Életet az Éveknek Nyugdíjasklub kórusa különböző dalokat adott elő, majd több nyugdíjasklub is bemutatta a saját műsorát. Volt, aki szavalt, énekelt vagy színdarabot adott elő. A jó hangulatú együttlétet jóízű ebéddel, közös tánccal, énekléssel és beszélgetéssel zárták.

A programot a KMKSZ és Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

ev