A szórványterületeken élők oktatásának támogatására ír ki pályázatot az Emmi az ELTE közreműködésével

A szórványterületeken élők oktatásának támogatására ír ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közreműködésével, 20,5 millió forint keretösszeggel – mondta el Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár az MTI-nek múlt pénteken.

Közölte, pályázni a Kárpát-medencében, a szórványterületeken dolgozó pedagógusok és tanulók ösztöndíjának biztosításához, utazási, valamint kollégiumi ellátási költségekhez történő hozzájárulásra lehet. Pályázatot jogi személyiséggel rendelkező határon túli szervezetek – egyházak, alapítványok, civil szervezetek – nyújthatnak be.

A pályázati keretösszeg 20,5 millió forint, az elnyerhető támogatás alsó határa 100 ezer, a felső határa pedig 2 millió forint vissza nem térítendő támogatás.

Maruzsa Zoltán megjegyezte: bár a támogatás intenzitása alacsony, ez általában néhány utazó pedagógus költségeinek fedezetére szolgál, ami főleg azokon a területeken nagyon fontos, ahol talán már nincs is magyar iskola, de ilyen módon mégis tudják biztosítani a helybeli magyar gyerekek oktatását.

A pályázatok benyújtási határideje szeptember 8. A pályázat az ELTE internetes oldalán (www.elte.hu), a Márton Áron Szakkollégium oldalán (http://www.masz.balassiintezet.hu/hu/), valamint a kormany.hu oldalon lesz elérhető.

A helyettes államtitkár megjegyezte: a korábbi években is meghirdettek hasonló pályázatokat, akkor az Emmi és a Balassi Intézet közreműködésében, de miután a Márton Áron Szakkollégium beolvadt az ELTE-be, már az egyetem a közreműködő fél.

(MTI/Kárpátalja)