Zápszonyi doktor lett az év családorvosa Kárpátalján

„A családorvos a legjobb emberi erőforrás a közösségek életében, hiszen ő nemcsak a gyógyításban, hanem az egészséges életmódra való nevelésben, a kultúra közvetítésében is kulcsszereplő” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azon az ünnepi eseményen, amelyen Az év családorvosa a Kárpát-medencében 2016 díj ünnepélyes átadására került sor múlt kedden Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia Székházában.

A hetedik alkalommal kiírt pályázatot ezúttal az egész Kárpát-medencére kiterjesztették, s ennek köszönhetően az anyaországból beérkező ajánlások mellett Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról is ajánlhatták a díjra az arra érdemesnek tartott családorvosukat civil szervezetek, egyházi közösségek, önkormányzatok, magánszemélyek. Az ajánlások beérkezését követően a lakossági szavazatok alapján döntötték el a végső sorrendet. Az esemény fővédnökségét vállaló Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes levélben köszöntötte a díjazottakat.

Kárpátaljáról a KMKSZ Zápszonyi Alapszervezete által ajánlott Milyó Erika zápszonyi családorvos lett a győztes, akit az ünnepi díjátadón a pályázat kárpátaljai kurátora, Jakab Lajos, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökségi tagja mutatott be. Röviden méltatta a nyertes eddigi munkásságát, és egyúttal köszönetet mondott Magyarország nemzeti kormányának azért a sokoldalú segítségért, amelyet az elmúlt évek során kifejtett a Kárpátalja mellett kitartó orvosok, tanárok, lelkészek, vállalkozók és még nagyon sok ember irányába.

Kárpátaljáról oklevélben részesült még Pohorilják László tiszabökényi családorvos.

Az ünnepi díjátadón – amelynek moderátora a tv-ből jól ismert Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője volt – köszöntőbeszédet mondott még Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos és prof. dr. Balogh Sándor, a pályázatot meghirdető Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének (MÁOTE) elnöke is.

(tamási)