2017. május 14-én a KMKSZ Izsnyétei Alapszervezete és a református egyház közösen családi és ifjúság napot szervezett.

A nap istentisztelettel vette kezdetét, melyen Máté Richárd református lelkész üdvözölte és köszöntötte az egybegyűlteket. Az igehirdetésben Máté Richárd lelkipásztor egy ószövetségi családról, azon belül is egy testvérpárról beszélt. Jákób és Ézsau találkozásáról, egymással való kibéküléséről hallottunk. Az igehirdetés nagy kérdése az volt, hogy mit is jelent, illetve hogyan is lehet egymásra találni a családban, hogyan kell bocsánatot kérni, s hogyan lehet a bocsánatkérést elfogadni, azaz megbocsátani. Parancsként hangzott: ideje keresni az Urat, előbb Vele találkozni, kérni, hogy formáljon át, s utána immáron Vele a családi kapcsolatainkat is rendezni. Ezután Orosz Szilviának, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnökének a köszöntőbeszéde következett.

A rendezvény meghívott vendégei között volt Ragány István ungvári magyar konzul, Gara Katalin beregszászi magyar konzul asszony, Gulácsy Géza megyei képviselő, a KMKSZ alelnöke, Szerhij Gajdaj, a Munkácsi Járási Közigazgatási Hivatal elnöke és Viktor Derevjanik munkácsi járási képviselő.

Orosz János, Izsnyéte polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy az önkormányzat eddig is és ezek után is részt szeretne venni a családi nap megszervezésében és lebonyolításában. Fontos és az egész falut megmozgató és összetartó eseménynek lehetünk tanúi. Ahogy egy családban is az egység, az együvé tartozás és a szeretet a legfontosabb, úgy egy falu közösségében is csak ez lehet a cél, csak így lehet majd előre haladni. Ez a nap ennek a bizonyítéka. A közös összefogással megrendezett családi naphoz mindenkinek jó kikapcsolódást és önfeledt pillanatokat kívánt.

Gulácsy Géza megyei képviselő beszédében elmondta, hogy a mai rohanó világunkban a család az, amire mindig és mindenben számíthatunk. Az egy olyan biztos pont az emberek életében, ahova mindig örömmel, szeretettel és vágyakozva térünk vissza. Az ifjúság pedig nagy mozgatórugó, akár egy családról, akár egy falu közösségéről legyen szó. Ők viszik tovább hagyományainkat, értékeinket, örökségünket. Jó szórakozást kívánt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A köszöntőket követően színes kulturális program vette kezdetét, melynek keretében a helyi magyar és ukrán iskola növendékei, valamint az óvodások szerepeltek. Fellépett az Izsnyétei Református Énekkar, amely színvonalas éneklésével maradandó élményt nyújtott a közönségnek. Nagy tetszést váltott ki a közönség körében az Almanach együttes műsora is. A gyerekek számára ezenkívül körhinta, trambulin és légvár nyújtott szórakozási lehetőséget, de lehetett kapni üdítőket, vattacukrot, lángost, és apróbb emléktárgyakat, játékokat is lehetett vásárolni.

A szervezők sok szeretettel vártak mindenkit egy kis szeretetvendégségre, ahol szendvicset, üdítőt és a helyi asszonyok által sütött finom süteményeket lehetett kóstolni.

A rendezvény a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének támogatásával jött létre. A szervezők köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik segítségével megvalósulhatott a családi és ifjúsági nap.

OSz

Hozzászólás