„Hazugság, ami a KISZó-ban megjelent!”

Mi az oka Balogh Oszkár csapi alpolgármester lemondásának?

Egy nyilvános rendezvényen tettem fel a kérdést Balogh Oszkárnak, Csap város korábbi alpolgármesterének: Valóban azért mondatták le, mert határátkeléskor kiderült, hogy magyar útlevéllel is rendelkezik? – ahogy azt a Kárpáti Igaz Szó információja alapján sok más lap, sőt a Magyar Távirati Iroda is közölte. Balogh Oszkár kijelentette: „Hazugság, ami a KISZó-ban, majd azt követően az ukrán és a magyar sajtóban is megjelent!”

Régi ismeretségünkre való tekintettel arra kértem, mondja el olvasóinknak, hogy mi is történt valójában.

– Hangsúlyozom, nem füleltek le, és nem is szólított fel senki lemondásra. Semmilyen eljárás ez ügyben ellenem nem folyt és nem is folyik.

Csap város legnagyobb problémája szerintem – sok egyéb mellett –, hogy nem megoldott a lakosság egészséges ivóvízzel történő folyamatos ellátása. Amikor elvállaltam Valerij Szamardak mellett az alpolgármesterséget, legfontosabb célomként az utak járhatóvá tételét és az ivóvízellátás megoldását jelöltem ki. A város szűkös költségvetése sajnos nem teszi lehetővé, hogy saját erőből kicseréljük a vízvezetékrendszert, és egészséges ivóvizet kellő mennyiségben biztosító kutak sem állnak rendelkezésünkre. Úgy tűnt, hogy a legkézenfekvőbb megoldás egy közös magyar–ukrán, határon átnyúló, európai uniós forrásból finanszírozandó projekt lesz, amelynek lényege, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Győröcskei Víztelepének fölös kapacitásaiból látnák el Csapot ivóvízzel. A közös projekt előkészítése több mint egy évig zajlott, nekem különösen sok munkám van benne. A környezetvédelmi beruházásokat is tartalmazó terveket támogatta volna az Európai Unió, a Kárpátaljai Megyei Tanács, a KMKSZ, minden magyarországi partnerszervezet és a szomszédos Záhony önkormányzata. Kezdetben Valerij Szamardak, Csap polgármestere is maximálisan támogatta az elképzelést, ezt mondta nemcsak nekem, hanem mindenkinek, de egy február 21-én tartott közös tárgyaláson hirtelen minden megváltozott. Ahogy akkor a Kárpátaljának nyilatkozva elmondtam, polgármesterünk új, saját tervvel állt elő, és mindenáron be akart iktatni a kivitelezésbe egy szlovák céget is. Én másnap szabadságot vettem ki, hogy átgondoljam a további együttműködésünket. Március 9-én Szamardak kezdeményezésére sor került egy képviselői meghallgatásra az említett ügyben, ahová én is meghívást kaptam. Előtte arról beszéltünk vele, hogy ott megkérdezzük a városi tanács képviselőit is, mit gondolnak erről az ügyről. A megbeszélésről készült videofelvétel máig fenn van az interneten, ott a polgármester ragaszkodott saját, új tervéhez. Ekkor én benyújtottam a lemondásomat.

– Mivel magyarázható ez a hirtelen pálfordulás Valerij Szamardak részéről? Kaphatott felülről egy utasítást, hogy ne működjön együtt a magyarországiakkal, vagy pénzt akart a projekttel keresni?

– A magyarországi partnerekkel kidolgozott Európai Uniós projektben a pénzekkel pontosan és időre el kell számolni. Ő viszont mindenáron be akarja vonni a kivitelezésbe azt a szlovák céget, amely a választások előtt vele járt kampányolni. Mindenki döntse el, hogy miért lehet ez annyira fontos a számára.

Az ukrán kollégák közül volt, aki megkérdezte korábban, hogy miért támogatom én ezt a magyarországi projektet, mert ő nem látja, hogyan lesz ebből nekem majd hasznom. Az ukrán politikusok egyszerűen nem tudják elhinni, hogy valamit csak azért csinálna meg valaki, hogy az embereknek jobb legyen. Ezért tartunk ott, ahol tartunk.

– Kéthetes felmondási idő van a törvény szerint. Mi történt a felmondási kérvény benyújtása után?

– Két hét maradt még a rendes, éves szabadságomból, ami március 23-án járt le. Akkor kaptam kézhez a munkakönyvemet.

Ugyanakkor március 13-án a parlament elé került Porosenko elnök törvénytervezete a kettős állampolgárságról. Még akkor felhívtak Ukrajna Biztonsági Szolgálatától, hogy munkaügyben szeretnének velem beszélni. Aki volt már hasonló munkakörben, tudhatja, hogy ez nem szokatlan megkeresés. Azt beszéltük meg, hogy az SZBU ungvári székházába bemegyek, hisz a megbeszélt napon egyébként is volt dolgom Ungváron. Ott kiderült, hogy mégsem munkaügyben keresnek. Rögtön megkérdezték, hogy van-e az ukránon kívül másik állampolgárságom. Kérdésükre elmondtam, hogy a munkám során nem jutott tudomásomra titkos információ, szociális ügyekkel foglalkozom. Beszéltem a vízügyről, amely konfliktus miatt beadtam már a lemondásomat. Amikor ezt meghallották, több kérdésük nem volt.

– Ugyanakkor nyilvánosságra került március elejére időzítve egy kompromittáló videofelvétel is…

– Igen. Valaki az internetre feltett egy videofelvételt, amely a záhonyi határátkelőhelyen készült arról, ahogy a magyar útlevélkezelő megnézi az autómat. Majd következtetést vonnak le azzal kapcsolatban, hogy az útlevélkezelő bordó színű útlevelet ad vissza nekem. Ez nem bizonyíték, hisz nem egyedül voltam az autóban, ezt már az akkori kommentekben is leírtam. A felvétel manipulált, december 26-ra van dátumozva, de én december folyamán a saját autómmal nem voltam Magyarországra, karácsonykor otthon voltam a családommal. Ez egy sokkal régebben készült felvétel, amit valamilyen oknál fogva pont most hoztak nyilvánosságra. Hangsúlyoznám, hogy ez a felvétel semmit nem bizonyít, a titkosszolgálat munkatársai ezért nem is vizsgálták.

– Ön szerint kinek állt érdekében pont most nyilvánosságra hozni egy rég készült, manipulált videofelvételt, és a Kárpáti Igaz Szó miért közölt elsőként egy, a tényeknek ellentmondó írást a lemondásáról?

– Minden közeli ismerősöm tudta, hogy a korábban vázolt okok miatt le akarok mondani az alpolgármesterségről, amennyiben nem változtat új álláspontján a polgármesterünk. Szerintem mindezek ellenére azért indították el körülöttem most ezt a hírverést, mert kiválóan alkalmas az emberek megfélemlítésére. Az a cél, hogy aki az ukránon kívül más állampolgársággal is rendelkezik, az ne merjen vállalkozni, hivatalba állni, képviselő- vagy polgármesterjelöltként indulni. Erre ez az álhír valóban alkalmas. Egyébként a most hatályos, állami alkalmazottakról szóló törvényben szerepel olyan pont, hogy más állampolgársággal rendelkező polgár nem vállalhat bizonyos tisztségeket. Ott pontosan le van írva, hogy milyen beosztások tartoznak a törvény hatálya alá. Ez a törvény nem vonatkozik a helyi tanácsok tagjaira és a polgármesterekre, azokról az önkormányzatok működését szabályozó törvény rendelkezik, amely azonban nem említi az állampolgárság kérdését. Tehát, ha mondjuk egy polgármesterről kiderül, hogy más országnak is állampolgára Ukrajna mellett, őt lemondatni a ma hatályban lévő törvények értelmében nem lehet. Ezen kíván változtatni a most a parlament elé beterjesztett törvénytervezet.

– Honnan tudhatott a Kárpáti Igaz Szó, vagy az általuk idézett Valerij Szamardak polgármester arról, hogy minek a tisztázása érdekében idézték be a nemzetbiztonsági szolgálathoz, és ott mit kérdeztek öntől?

– Na, ez valóban jó kérdés! A polgármesterrel az ülés után semmilyen ügyben nem beszéltem. Majd a KISZó-ban megjelent cikkben már azt is pontosan tudni vélik, hogy mi történt ott. Azóta már nyilatkozott az SZBU megyei szóvivője is az ügyben, aki lényegét tekintve cáfolta a Kárpáti Igaz Szó értesülését.

– Honnan tudhatott minderről, mindenkit megelőzve a Kárpáti Igaz Szó? A kérdésemre van két elképzelhető magyarázatom is:

1. Pont ott sétáltak az SZBU ungvári székháza mellett, amikor ön bement, vagy kijött onnan. A dolog számukra gyanús volt, ezért nyomozásba kezdtek, majd téves információkat kaptak.

2. Az SZBU-tól tudtak az ügyről. Ők rendelhették meg náluk a részigazságokat tartalmazó, de lényegét tekintve hazugságot állító, lejárató cikket. Amely valójában nem önről, a már korábban, más miatt úgyis lemondott alpolgármesterről szól. Az elnöki szigorítással egy időben rá akartak ijeszteni azokra, akik kettős állampolgárok Ukrajnában. Ezt látszik igazolni az is, hogy azóta szinte a teljes ukrán sajtó és média beszámolt az esetről, van, aki objektíven, de a többség még jobban felfújta az álhírt.

– Én a legvalószínűbbnek a második magyarázatot tartom. Meggyőződésem, hogy a Kárpáti Igaz Szó egy valaki által kitervelt koncepciós ügy végrehajtója. Ezt igazolja, hogy engem nem kerestek és nem kérdeztek meg, mielőtt ezeket leírták velem kapcsolatban.

– Egy kárpátaljai magyar újságot mi motiválhat arra, hogy egy ilyen mocskos ügyben Csap magyar alpolgármesterét megpróbálják lejáratni?

– Itt, Csapon egy ukrán munkatársam – miután elmondtam neki, hogy az álhír honnan indult – azt mondta, hogy ő nem érti. Ők is magyarok, én is magyar vagyok, nekik ezzel mi volt a céljuk? Szerintem a személyem és ezen keresztül a KMKSZ lejáratása, a kárpátaljai magyar emberek megfélemlítése volt a cél. Remélem, egyik céljukat sem érték el…

Badó Zsolt