Az elmúlt hét végén folytatódtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tisztújító alapszervezeti közgyűlései, amelyeken összegzik az elmúlt ciklusban elvégzett munkát és megfogalmazzák az újabb, aktuális célokat.
Felső-Tisza-vidéki Közép-szintű Szervezet
Aknaszlatinán ezúttal a Bolyai János Középiskola tornatermében tartotta tisztújító közgyűlését a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezete. Kocserha János, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének alelnöke köszöntötte a tagságot és a vendégeket, majd ismertette a tervezett napirendi pontokat, amelyet a jelenlevők egyhangúlag elfogadtak.
Szedlák Gyula elnöki beszámolója kezdetén arra kérte a közgyűlést, hogy egyperces néma csenddel emlékezzenek azokra, akik már nem lehetnek közöttünk. Majd elmondta, az aknaszlatinai alapszervezetnek 839 tagja van, sajnos, ezen tagok kb. 30%-a külföldön tartózkodik, ott előteremtve családja számára a megélhetéshez szükséges anyagiakat. A szervezet rendezvényei között felsorolta a helyi római katolikus plébániával, valamint a magyar középiskolával és a Szent Anna Római Katolikus óvodával közösen a templomkertben megszervezett március 15-i ünnepséget, valamint a KMKSZ központi augusztus huszadikai ünnepségét, amelynek ugyancsak Aknaszlatina az állandó helyszíne. Az utóbbi rendezvény színvonalas programja egyre több vendéget vonz a Tisza túlsó oldalán lévő, ma Romániához tartozó településekről is. Minden évben megemlékeznek az aradi vértanúkról és a sztálini lágerekbe hurcolt szlatinai magyar férfiakról is. Emléktáblát avattak az 1956-os magyar forradalom áldozatainak tiszteletére az iskola falán. Rendszeresen részt vesznek szlatinai csoportok a KMKSZ által szervezett megyei rendezvényeken is, valamint minden felső-Tisza-vidéki magyar megmozduláson. A KMKSZ támogatásával felújították a sztálinizmus áldozatainak emlékművéhez vezető járdát és két emlékezetes koncertet is sikerült szervezniük Aknaszlatinán.
Dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, Ukrajna Legfelső Tanácsának képviselője részletesen elemezte az országban és Kárpátalján kialakult helyzetet. Elmondta: „Rendkívül sok világpolitikai jelentőségű esemény történt az elmúlt évben, és várhatóan fog még történni ebben az évben is. Hiszen az országban három éve zajló konfliktusnak nem csak belső okai vannak, és amíg a külső okok, a világban tapasztalható szembenállások nem rendeződnek, aligha számíthatunk arra, hogy béke lesz, és elindul valamifajta kibontakozás Ukrajnában (…) Jelenleg nincs más út a válság megoldására, mint a minszki megállapodások teljesítése. De azt el kell mondani, hogy a jelenlegi parlamentben ez nem tud megtörténni. Ennek viszont kétféle következménye lehet, az, hogy a háború folytatódik, vagy pedig a parlamentet fel kell oszlatni, és új választásokat kiírni, hogy döntsön a nép, hogy a béke irányába akar elindulni, vagy pedig folytatni kívánja ezt az áldatlan helyzetet. Bárki bármit mond, ennek a kérdésnek katonai megoldása nincsen…”
A KMKSZ elnöke beszélt a nyelvtörvénytervezetek jelentette veszélyről és az ez ellen megszervezett aláírásgyűjtő akcióról, valamint az aknaszlatinai ökológiai veszélyhelyzet felszámolására és a sóbányászat újraindítására tett erőfeszítésekről is. Pozitívan értékelte, hogy a központi kisebbségellenes törekvésekkel szemben mellettünk áll a megye kormányzója és megyei tanács összes frakciója is.
Kocserha János alpolgármester, az alapszervezet alelnöke részletesen beszámolt az Európai Unió tanácsadó missziójának aknaszlatinai vizsgálatairól és megállapításairól, amelyeknek köszönhetően pályázati források segítségével a sokéves problémák talán megoldódhatnak.
Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke a szövetség szervezeti életének megtartását nevezte egyik legfontosabb feladatunknak, mert Kárpátalján a magyarság jelen pillanatban vidékünk különböző szintű önkormányzataiban megkerülhetetlen erővé vált, ezt pedig nemzetrészünk védelmében a továbbiakban is erősítenünk kell és megtartani. Elmondta továbbá, hogy a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének közgyűlését április 2-án tartják majd, valószínűleg Visken.
A tagság újabb három évre Szedlák Gyulát választotta az aknaszlatinai alapszervezet elnökévé, akinek a javaslatára az elnökség tagjaivá választották Kocserha Jánost, Rusznák Lászlót, Mitru Valériát, Takár Károlyt, Koszován Máriát, Tilnyák Gyulát, Fehér Imrét és Sáfi Tímeát. A KMKSZ nagyválasztmányába Rusznák Lászlót, Mitru Valériát és Kocserha Jánost delegálta az alapszervezet, póttagnak az alapszervezet elnökét, Szedlák Gyulát választották.
A tagság részéről felmerült a helyi bányászattörténeti múzeum megmentésének kérdése is. Brenzovics László ígéretet tett arra, hogy igyekszik segíteni ez ügyben a helyieknek.
Végül a közgyűlés megválasztotta a középszintű és a megyei közgyűlés küldötteit.
Taracközön a 2017-es tisztújító közgyűlésen a 155 tagot számláló alapszervezet munkájáról Fülöp Magdolna, a KMKSZ Taracközi Alapszervezetének elnöke számolt be, aki többek között elmondta, hogy új, jól felszerelt óvoda nyílt a nagyközségben. Mintegy 25 magyar gyökerekkel rendelkező család igényelné a magyar óvodai csoport megnyitását, a feltételek adottak, az óvoda vezetése a kérést támogatja, amennyiben a megfelelő szakemberek biztosítottak lennének. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség támogatásával működik a településen a felnőtt magyar nyelvoktatás.
A közgyűlés munkájában részt vett Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, aki hangsúlyozta: „Arra kell törekedni, hogy az oktatás területén helyi szakembereket neveljünk ki. Ebben nagy segítségünkre lehet a Técsői Református Líceum, illetve a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.”
A közgyűlés ismételten Fülöp Magdolnának szavazott bizalmat.
Nagyszőlősi Középszintű Szervezet
Szőlősgyulán a kultúrházban megtartott közgyűlésen 90 tag jelent meg vasárnap. Hevesi Miklós elnöki beszámolójában elmondta: 398 földprivatizációs és 138 oktatási-nevelési pályázatot továbbítottak az elmúlt évben. Az Egán Ede vállalkozásfejlesztési program keretében 13-an pályáztak a községből, közülük egy visszalépett, és három van várólistán. Az alapszervezet elnöke a nyelvtörvénnyel kapcsolatos aláírásgyűjtés kapcsán kérte a jelenlévők segítségét és támogatását. A jelenlévők alá is írták az aláírásgyűjtő íveket. Kérdéseket a tagok a gazdasági támogatással kapcsolatosan tettek fel. Hevesi Miklós a rendezvények között beszámolt az iskolában felnőttek és gyerekek számára megszervezett sakkversenyről, valamint nemzeti ünnepeink méltatásáról és az alapszervezet vereckei kirándulásáról. Elmondta, hogy végre a megye és a járás támogatásának köszönhetően sikerült átadni a Gyulai Harmatcsepp Óvodát, amiért köszönetet mondott a KMKSZ megyei tanácsi frakciójának, Barta Józsefnek és Rezes Károlynak, akik közbenjártak az óvoda ügyében.
A tagság Hevesi Miklóst választotta újra elnöké, az alelnök továbbra is Dánics István maradt, titkárnak Veress Edinát választották.
Köszöntötte a közgyűlés résztvevőit Dobsa István, a szövetség Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének alelnöke, a KMKSZ ISZ elnöke, aki tájékoztató előadásában vázolta az Ukrajnában és Kárpátalján tapasztalható helyzetet.
Fertősalmáson Szűcs Judit alapszervezeti elnök számolt be a tagságnak az alapszervezet munkájáról, részletesen ismertetve a földprivatizációs pályázattal és más folyó támogatási pályázatokkal kapcsolatos eredményeket. Elmondta, hogy a helyi iskola a Keleti Partnerség programjának keretében új tetőszerkezetet kapott. Majd beszámolt az alapszervezet tradicionális rendezvényeinek lebonyolításáról is. Az elnök asszony beszélt terveiről, közöttük arról, hogy idén kirándulást szeretne szervezni a tagság számára, melynek során jobban megismerhetnék csodálatos vidékünket. Karácsonykor szeretnének újra közös fenyőfát állítani és egy betlehemet felépíteni.
A közgyűlésen jelen volt Dobsa István, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének alelnöke, valamint Homoki Tibor református lelkész.
A közgyűlés Szűcs Juditot választotta újabb három évre az alapszervezet elnökévé.
Feketeardóban a református parókia imatermében tartották meg a helyi alapszervezet tisztújító közgyűlését. Veszprémi Sándor, a 220 tagú alapszervezet elnöke részletesen beszámolt az alapszervezet tevékenységéről, nemzeti ünnepeink méltatására szervezett ünnepségeikről és a sztálini lágerek áldozatairól történt megemlékezésről. Elmondta, hogy minden évben részt vesznek a Szövetség központi rendezvényein.
A közgyűlés egyhangúlag választotta újra Veszprémi Sándor elnököt, az alapszervezet alelnökévé pedig Nagy Alexandrát, titkárává Iljás Tündét választották.
Dobsa István részletes politikai elemzésében mind a világpolitikai, mind az ukrajnai helyzetet elemezte, majd emlékeztette hallgatóságát a magyar állam kárpátaljai támogatási programjaiban rejlő lehetőségekre. Ezután válaszolt a jelen lévő tagok kérdéseire.
Nagypaládon február 18-án tartotta tisztújító közgyűlését a helyi KMKSZ-alapszervezet. Illés Katalin elnök beszámolója elején elmondta, hogy az 534 tagú alapszervezet az elmúlt év folyamán öt új taggal bővült, egy elköltözött, három tag pedig elhunyt. Az elnök asszony nyelvi jogaink korlátozásának veszélyeiről beszélt, felhívva a figyelmet a KMKSZ aláírásgyűjtő akciójára. Elmondta, hogy Nagypalád 110 millió hrivnyás támogatást kapott az utak javítására, ami elengedhetetlen a határátkelőhely megnyitásához. A beszámolóban az alapszervezet rendezvényei között büszkén emelte ki, hogy ők rendezték ismét a KMKSZ június negyedikei központi rendezvényét, júniusban honismereti kiránduláson vettek részt. Elmondta, hogy a 2016-os év folyamán sor került Batthyány Lajos szobrának hazahozatalára, amit idén fel is fognak avatni.
Dobsa István az Ukrajnában zajló politikai eseményeket elemezte, hangsúlyozva a béke megteremtésének fontosságát, valamint beszélt a magyarországi támogatási programokról.
A közgyűlés egyhangúlag választotta újabb három évre az alapszervezet elnökévé Illés Katalint, Sőtér Géza járási képviselőt, a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola igazgatóját alelnökké, titkárrá pedig Dani Rozáliát. A közgyűlés végül a járási és a megyei közgyűlésre is megválasztotta az alapszervezet küldötteit.
Tiszaúlyhelyben 107 tag vett részt a helyi KMKSZ-alapszervezet tisztújító közgyűlésén, amely kezdetén Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére Buda Éva A legszebb virág, Szidor Alex pedig a Nemzetőr-dal című Arany-verset szavalta.
Boldog Ferenc alapszervezeti elnök beszámolójában elmondta, hogy 186 támogató dokumentumot adtak ki a schengeni vízumok igényléséhez, hetente 187 újságot terjesztenek, a magyar kultúra napjára Ki mit tud?-ot rendeztek, amelyen 55 gyerek vett részt. Rendszeresen megemlékeznek nemzeti ünnepeinkről és a sztálinizmus áldozatairól. A múlt év decemberében harmincan részt vettek a beregszászi Kossuth téren megrendezett adventi rendezvényen, ahol Boldog Ferenc Szeretet című szerzeményét énekelték. Az elmúlt három évben kétszer is volt buszos kiránduláson a tagság, illetve a magyar iskolás gyerekek.
A beszámoló, tisztújító közgyűlésen ezúttal két jelölt közül választhattak a tagok, Boldog Ferenc elnök és Margitics Marianna is vállalta az elnöki tisztségre történt jelölést. A titkos szavazás során 66 szavazattal Boldog Ferencet választották újabb három évre az alapszervezet elnökévé. Margitics Marianna végül továbbra is elvállalta az alelnöki tisztséget, titkárrá pedig Popovics Erzsébetet választották.
A közgyűlésen a világpolitikai és az ukrajnai helyzetről Dobsa István tájékoztatta a közgyűlés résztvevőit.
Beregszászi Középszintű Szervezet
A KMKSZ Nagybégányi Alapszervezete 240 tagot számlál. A múlt hét szombatján megtartott gyűlésnek a helyi iskola adott otthont. Az eseményen jelen volt Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke is, aki többek között beszélt a nyelvtörvénytervezetről és a KMKSZ ennek kapcsán hozott intézkedéseiről, az Egán Ede gazdaságfejlesztési programról és a stagnáló politikai és gazdasági helyzetről az országban. A gyűlésen az alapszervezeti elnök beszámolóját követően megtartották a tisztújító választást. Ennek eredményeképpen Szimcsera János továbbra is alapszervezeti elnök maradt. Alelnök lett Kornicki Beatrix és titkár Szimcsera Erika. A gyűlésen Szimcsera János beszélt a jövőbeni tervekről is, miszerint szeretnék hagyományteremtő jelleggel minden év június 4-én megtartani a nemzeti összetartozás napjának ünnepségét. Kiemelte azt is, hogy jelenleg a nyelvtörvénytervezet elleni tiltakozó aláírásgyűjtés 450 főnél tart a községben, bátorított mindenkit, hogy minél több embernek szóljanak, értesítsék a lakosságot az aláírásgyűjtésről.
Tiszacsomán is megtartották az alapszervezeti közgyűlést. Az eseményen részt vett Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke is. Az elnök felhívta a figyelmet a nyelvtörvénytervezet ellen indított aláírásgyűjtésre, beszélt az Egán Ede programról, mely megyeszerte népszerű lett. Az alapszervezeti elnök, Rácz János beszámolt az elmúlt évi eseményekről, programokról, kiemelve a betlehemes találkozót, mely már évek óta rendszeresen megrendezésre kerül. Ezt követően megtartották a tisztújító választást. Továbbra is Rácz János maradt a tiszacsomai alapszervet elnöke. A többi tisztségben sem történt változás.
Ungvári Középszintű Szervezet
Ráton a helyi általános iskolában tartották a KMKSZ Ráti Alapszervezetének tisztújító közgyűlését, ahol vendégként megjelent Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Andrejcsák-Tóth Anetta, a körzet felelőse, valamint Budaházi Mihály, a KMKSZ ISZ Ungvári Járási Szervezetének elnöke. Illár Lénárd, az alapszervezet elnöke beszámolt a tagságnak többek között arról, hogy testvértelepülési megállapodást írtak alá a Fejér megyei Alcsútdobozzal. Az alapszervezet elnöke a közigazgatási reform kapcsán kialakult helyzetről és a nyelvtörvénytervezetek okozta veszélyről tájékoztatta a tagságot, illetve felszólította a jelenlévőket, hogy vegyenek részt a Szövetség ezzel kapcsolatos aláírásgyűjtő akciójában. Elmondta, hogy a tavalyi évben Tessely Zoltánnak, a magyar Országgyűlés képviselőjének ítélték oda az Év Embere díjat.
Bakos Valéria, az alapszervezet kulturális titkára beszámolt a tavalyi kulturális rendezvények lebonyolításáról, nemzeti ünnepeink méltatásáról. Kocsis Szilvia pénztáros részletesen beszámolt a szervezet anyagi helyzetéről.
Balogh Lívia előadásában vázolta az ukrajnai politikai helyzetet, beszámolt az általa irányított járási tanácsi frakció munkájáról a polgármesterekkel folytatott együttműködésről és a járási szervezet által lebonyolított rendezvényekről.
Budaházi Mihály a KMKSZ ISZ tevékenységét ismertette az alapszervezet tagságával, a fiatalabbakat arra biztatta, hogy alapítsanak Ráton is alapszervezetet.
A tisztújítás során a közgyűlés egyhangúlag választotta újabb három évre Illár Lénárdot elnökké, Kiss Tündét alelnökké, titkárrá Bakos Valériát, pénztárossá pedig Kocsis Szilviát.