Középpontban a kárpátaljai vállalkozónők

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, az Ungvári Magyar Főkonzulátus és a KMKSZ társszervezésében január 27-én a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon falai között Hozzáadott érték – Nők a közép-kelet-európai gazdaságért címmel tartottak konferenciát.

A rendezvényen a kárpátaljai magyar női vállalkozók zöme jelent meg. A vidékünkön első ízben életre hívott kezdeményezés célja a kárpátaljai magyar vállalkozónők erősítése és közösséggé formálása, kapcsolatok mélyítése a társadalmi és gazdasági szférában egyaránt. A konferencia fő kérdésköre volt, hogy a régiók gazdaságfejlesztéséhez hogyan járulhatnak hozzá a nők. A rendezvényen ünnepélyesen bejelentették a Kárpátaljai Magyar Vállalkozónők Egyesületének megalakulását, amit egy alakuló ülés előzött meg. Az egyesület elnöksége 7 tagú, elnök Petei Judit, elnökségi tagok: Andrejcsák Tóth Anetta, Farkas-Kordonec Gabriella, Puskás Ildikó, Peleskei Júlia, Espán Hanna és Szilágyi Ildikó.

A konferencián köszöntőjében Buhajla József ungvári magyar főkonzul kiemelte, hogy Kárpátalja történetében ez egy olyan esemény, amely történelmi jelentőséggel bír. „A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve az ungvári főkonzulátus segítségével egy olyan űrt próbáltunk betölteni, ahol eddig még önök nem jelentek meg. Azt kívánom, hogy ez a mai nap rendkívül hasznos legyen. Legyen olyan párbeszéd, melyben mindenki el tudja mondani a véleményét. A magyar kormány részéről minden segítséget meg fogunk adni a jövőben is, hogy támogassuk az itteni megmaradást és boldogulást” – fogalmazott a főkonzul.

A rendezvény életre hívásában nagy szerepe volt Horváth Viktória kiemelt külgazdasági kezdeményezésekért felelős nagykövet asszonynak, aki ösztönzője volt nemcsak a konferenciának, de a kárpátaljai magyar vállalkozónők egyesületbe való tömörülésének is. Kérdésünkre elmondta:

„A világot járva különböző országokban a női kérdésben különböző témakörökkel találkoztunk eddig. Nagyon sok vetülete van a női szerepvállalásnak. Azt láttuk, hogy a gazdaság női szereplőinek kapcsolata teljesen új és ki nem aknázott értéket képez. Amikor a programot megszerveztük, azt a célt tűztük ki, hogy megtaláljuk azt, hogy mit tehetnek egy térség gazdaságfejlesztéséért a hölgyek.

Volt egy nagyszerű rendezvényünk Bécsben, ahol a magyar és a bécsi üzletasszonyokat ismertették össze. A nemzetközi tapasztalatokkal bővülve fogalmazódott meg bennem, hogy szükség van arra, hogy mi, nők ismerjük egymást, és tudjunk egymásról. Tudjuk, hogy ki milyen szerepet vállal fel. És a gazdaság női szereplőit tudatosan kapcsoljuk össze. Nemcsak a kapcsolatépítés, a társadalom- és a közösségépítés okán, hanem azért is, hogy megfelelő üzleti lehetőséghez is jussanak a hölgyek.

Amikor a programot összeraktuk, a hozzáadott érték nevet kapta. Arra kerestük a választ, hogy mit tehetnek a nők egy adott térség gazdaságfejlesztéséért. Ezzel párhuzamosan futott az Egán Ede Gazdaságfejlesztési program itt, Kárpátalján. Az nagyon sikeresen zárult, megerősített minket abban az elképzelésben, hogy láttuk, hogy milyen sok női vállalkozás vett részt ebben a programban. Azt is megtudtuk és megbizonyosodtunk, hogy nagyon sok kihívás elé állnak az asszonyok itt, ebben a térségben, hiszen sokszor egyedül viszik a családot, a vállalkozást. A programnak több eleme van. Az első körben a Kárpát-medencei régiót járjuk körbe, és két ország közötti bilaterális találkozókat szervezünk, mint amilyen a mai konferencia is. Később szeretnénk kibővíteni úgy is, hogy a magyarlakta térségekből női gazdasági klubok egymást megismerjék.

Zseniális asszonyokat és hölgyeket ismertünk meg, mióta ebben a programban dolgozunk. Azt gondolom, hogy a hölgyek teherbírása, kitartása, elkötelezettsége bámulatra méltó. Nagyon szeretünk ide jönni, szeretünk a hölgyekkel beszélgetni, és bízunk benne, hogy ezt megtehetjük máskor is. Nagyon nagyra tartom őket.

Szeretnénk, hogyha ebben az együttműködésben a közös képzések is megjelenhetnének, hiszen mindannyiunknak szükségünk van erre. A gazdasági környezet folyamatosan változik, mindig új és új kihívásoknak kell megfelelni vállalkozói környezetben, szociális, de akár digitális készségekben is.”

A Dobronyban megrendezésre került konferencia egyik első állomása volt egy többhelyszínes rendezvénysorozatnak, mely Magyarország és a vele határos területek között jönne létre. A szervezők elmondása alapján hasonló eszmecseréket terveznek Belgrádban, Kassán, Zágrábban és Szlovéniában.

A rendezvényen több előadást hallgathattak meg a jelenlévők: szó volt többek között a kárpátaljai magyar szakképzésről, a digitális marketingképzésben és az online piacban rejlő lehetőségekről, az Itt Magyarul Is mozgalomról, gazdaságfejlesztési programokról, valamint a vállalkozások működésének jogi szabályzásáról is szó esett.

VE