Évértékelő interjú dr. Brenzovics László parlamenti képviselővel, a KMKSZ elnökével
A vegyes érzelmeket keltő tavalyi esztendő után 2017 a változások éve lehet Ukrajnában – véli Brenzovics László parlamenti képviselő. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerint az idei év talán még nem hozza meg a hőn áhított békét és nyugalmat az országnak, ám elindulhatnak azok a folyamatok, amelyek hosszabb távon elvezetnek a konszolidációhoz. Sok múlhat azon, hogy a kárpátaljai magyarság és annak érdekvédelmi szervezete miként áll helyt ebben az átmeneti időszakban – jelentette ki lapunknak adott évértékelő interjújában a honatya.
– Milyen volt 2016 a kárpátaljai magyarság számára?
– Vegyes érzelmekkel gondol vissza az ember az elmúlt esztendőre. Egyfelől Ukrajnában folytatódott a gazdasági-politikai válság, a háború, s mindez rányomta a bélyegét a kárpátaljai magyarság életére is. A jövedelmek csökkenése, a létbizonytalanság, a háborús fenyegetettség, a nacionalista kilengések rendkívüli módon megnehezítették az emberek életét. Másfelől igen jelentős magyarországi támogatásban részesült a kárpátaljai magyar közösség, ami segítette a túlélést, lehetővé tette számos régóta fennálló problémánk megoldását, a tavaly tavasszal meghirdetett nagyszabású gazdaságfejlesztési program pedig új távlatokat nyitott azok előtt, akik a szülőföldjükön szeretnének boldogulni.
– Említette a nacionalista „kilengéseket”: tavaly márciusban ukrán nacionalisták meneteltek Ungváron magyarellenes jelszavakat skandálva; nyáron ismét megrongálták Petőfi Sándor szobrát a megyeközpontban; az év folyamán több, a kárpátaljai magyarságot és Magyarországot szeparatizmussal vádoló-gyanúsító írás jelent meg az országos és a helyi sajtóban. Javult vagy romlott a helyzet 2016-ban a korábbi évekhez képest?
– Mindenekelőtt ne feledjük, korábban is történtek hasonló incidensek. Nyilvánvaló, hogy a válságos időkben aktivizálódnak a radikális erők. Ukrajnában is ennek lehetünk a tanúi a legutóbbi Majdan óta, amelyben szintén jelentős szerepet játszottak a szélsőségesek. Ez nem kimondottan „magyar probléma”: jusson eszünkbe, hogy tavaly például Kijevben gránátot dobtak a parlament épületére, Odesszában és Lembergben a nyílt utcán estek egymásnak különböző szélsőséges csoportosulások tagjai, Petőfi szobrán kívül pedig egy lengyel és egy ukrán emlékművet is megrongáltak az év folyamán. A titkosszolgálatok aktivizálódásának is betudható, ami történik, hiszen vannak, akik ellenérdekeltek a magyar–ukrán kapcsolatok javulásában, illetve igyekeznek destabilizálni Ukrajnát. Ugyanakkor természetesen a kárpátaljai magyarságra nézve is komoly veszélyt jelentenek ezek a megnyilvánulások, és a KMKSZ minden esetben bátran hallatta a hangját, fellépett e jelenségek ellen. Elértük például, hogy nyomozás induljon az Ungváron magyarellenes jelszavakat kiabáló rendbontók ellen. A tetteseket persze még nem ítélték el, de nem hagyjuk, hogy az eset feledésbe merüljön, rendszeresen emlékeztetjük a hatóságokat, hogy az ilyen cselekményekért példamutató büntetést kell kiszabni az elkövetőkre. Jellemző, hogy amikor egy ízben megkérdeztem rendőrségi vezetőktől, miért nem léptek fel a rendfenntartók Ungváron a nacionalisták ellen még a fáklyás felvonulás alatt, hiszen egyértelmű volt, hogy törvényt sértenek, így válaszoltak: de hiszen ők patrióták… Úgy tűnik, nálunk a hazafiság afféle szakmává vált, s esetenként bűnbocsánattal jár, felmentést ad a törvények betartása alól. Sajnos, amíg nem stabilizálódik a helyzet Ukrajnában, számítanunk kell rá, hogy a jövőben is sor kerülhet hasonló incidensekre.
– Ugyancsak aggodalomra adhat okot, hogy tavaly támadás érte az oktatási törvény tervezetét, illetve a nyelvtörvényt…
– Véleményem szerint ezek jóval veszélyesebb jelenségek az előbbieknél, hiszen a parlamenti és a kormányzó politikai erők egy része áll a háttérben. Emlékezhetünk rá, a kelet-ukrajnai és a krími problémák is azután mélyültek válsággá, hogy az ukrán parlament úgy határozott, eltörli a nyelvtörvényt. Sajnos, az ukrán politikai elit nem tanult a három évvel ezelőtt történtekből, a reformok folytatása helyett ismét visszatérnek a „nyelvkérdéshez”, méghozzá ugyanazzal a véleményünk szerint helytelen megközelítéssel, ahogyan a Majdant követően tették.
Mint ismeretes, az Alkotmánybíróság többszöri halasztást követően tavaly ősszel kezdte tárgyalni a nyelvtörvénnyel szemben képviselők egy csoportja által benyújtott alkotmányossági óvást. Ott voltam az első meghallgatáson, s egy igen megszeppent Alkotmánybíróságot láttam. Tudvalévő, hogy annak idején az Ab jelentős szerepet játszott az elnöki jogköröknek Viktor Janukovics akkori elnök által kezdeményezett bővítésében, amiért a testület néhány tagja ellen most eljárás indult. Nem kizárt, hogy ezt a körülményt nyomásgyakorlásra fogják felhasználni a nyelvtörvény elleni vizsgálat során. Márpedig annak igen súlyos következményei lennének, ha alkotmányellenesnek nyilvánítanák és eltörölnék a nyelvtörvényt: elveszítenénk egy a nemzeti kisebbségek számára kedvező jogszabályt. Ráadásul számos jogi dokumentum nem közvetlenül rendelkezik a nemzetiségek számára fontos nyelvhasználati kérdésekről, hanem visszautal a nyelvtörvény rendelkezéseire. Ily módon, ha az utóbbi jogszabályt esetleg hatályon kívül helyezik, gyakorlatilag nem marad olyan törvény az országban, amely rögzítené a nyelvi jogainkat. Érthető, hogy felhívtuk ennek az eshetőségnek a veszélyeire az államfő, a kormány, a parlament és a nemzetközi szervezetek figyelmét is.
Ugyancsak abszurd ukrán patriótáknak az a parlamenti képviselők és kormánytagok által is támogatott módosító indítványa, amellyel a készülő oktatási törvényből törölnék a kisebbségek nyelvén való oktatásra vonatkozó alkotmányos garanciát, veszélybe sodorva ezzel a teljes magyar oktatási rendszert. A törvénytervezet ebben a formájában az Alkotmány mellett az ukrán–magyar, az ukrán–román, az ukrán–moldáv alapszerződésekkel, illetve Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival sem egyeztethető össze, elfogadása igen jelentős visszalépést jelentene a nemzetiségi jogok terén. Érthetően minden fórumon hallatni igyekszünk a hangunkat ebben a kérdésben. Sajnos, egyelőre nem találtunk meghallgatásra az országon belül, ami nem meglepő, hiszen a módosító indítvány kezdeményezői és támogatóik hallatlan módon kiforgatják, félremagyarázzák az Alkotmány és a nemzetközi szerződések idevágó rendelkezéseit. Nyilvánvaló az erőteljes ukránosítási szándék. Az ukrán nyelv oktatásának kérdéséről így újfent nem szakmai, hanem politikai vita folyik. A módosítást támogatók egyik fő érve, hogy a magyarok rosszul beszélik az államnyelvet. Csakhogy jól tudjuk, a Szovjetunióban az orosz osztályok megjelenése a magyar iskolákban nem vezetett jobb orosz nyelvismerethez, annál inkább a magyar közösség megbontásához. A KMKSZ-nek és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek az az egybehangzó véleménye, hogy az ukrán nyelvű oktatás erőltetése helyett az ukrajnai oktatásügyet kellene megreformálni, s ezen belül javítani a nyelvoktatás jelenleg távolról sem kielégítő színvonalán.
Egyébként meggyőződésem, hogy országunkban, ahol a lakosság mintegy 25 százaléka nem ukrán nemzetiségű, s közel a fele számára nem az ukrán az anyanyelv – vagy legalábbis nem a leggyakrabban beszélt nyelv –, nem szabad ennyire arrogáns módon kezelni a nyelvkérdést, ezzel csak újabb feszültségeket idéznek elő. Úgy vélem, idén kemény harc vár ránk a magyar nyelvű oktatási rendszer védelmében.
– Azért jó hírekről is beszámolhattunk az elmúlt esztendőben, például élénkültek az ukrán–magyar kapcsolatok. Egyesek már-már áttörést emlegetnek. Valóban új korszak kezdődhet a két ország viszonyában?
– Kétségtelenül igen komoly előrelépés történt tavaly. Köztudott, hogy az elmúlt években mélyponton voltak a két ország kapcsolatai. Jellemző a kialakult helyzetre, hogy éveken keresztül nem volt ukrán nagykövet Budapesten, az ukrán sajtó folyamatosan támadta, oroszpártisággal, a szeparatizmus támogatásával vádolta Magyarországot. Hosszú időn át nem került sor magas szintű találkozóra a két ország vezetői között, s a tervezett vagy már futó projektek megvalósítása terén nem történt előrelépés. Tavaly viszont Orbán Viktor magyar és Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök előbb a lengyelországi Krynicában találkozott a V4-es országok tanácskozásának keretében, majd novemberben következett az ukrán kormányfő jól előkészített budapesti látogatása, melynek során számos fontos területen sikerült előrelépést elérni. Így egyetértés alakult ki a határ menti infrastruktúra fejlesztésének kérdéseiben, amelyek rendkívül fontosak a kárpátaljai magyarság számára. Például sikerült megegyezni a Beregszászt elkerülő autóút megépítéséről, megállapodás született a Nagypalád és Nagyhódos közötti határátkelőhely kivitelezéséről és megnyitásáról, döntöttek a kormányfők az új Tisza-híd megépítéséről Csapnál és az autópálya-építés kérdéseiben is egyetértésre jutottak a felek. Az ukrán delegáció tagjaként részt vettem a budapesti tárgyalásokon, így elmondhatom, hogy valóban jó hangulatú volt az eszmecsere, jó kapcsolat alakult ki a két miniszterelnök között. A puding próbája azonban köztudottan az evés, vagyis idén mutatkozik meg, hogy mit sikerül valóra váltani a szándékokból. A szükséges megállapodások megköttettek, a kivitelezéshez nélkülözhetetlen pénz is rendelkezésre áll, így amennyiben sikerül legyőzni a bürokratikus akadályokat, 2017-ben elkezdődhet az említett projektek megvalósítása. Például, ha idejében munkához látnak, lehetséges volna még idén megnyitni a nagypaládi határátkelőhelyet, s a Beregszászt elkerülő út kivitelezési munkálatai is elkezdődhetnének ebben az évben.
– Miként alakultak a kárpátaljai magyarság és az anyaország kapcsolatai?
– Napjainkban közhellyé vált hangoztatni, hogy a kárpátaljai magyarság nehéz helyzetben van, holott, ha jobban belegondolunk, az elmúlt 100, vagy éppen 25 esztendő során soha nem voltunk könnyű helyzetben. Tény, hogy az elmúlt évek politikai-gazdasági válságának, a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusnak a hatására közösségünk helyzete kritikussá vált. Korábban voltak olyan vélemények az anyaországban, hogy az ukrajnai események a kárpátaljai magyarság tömeges elvándorlásához vezetnek. Kétségtelen, hogy a háború, a megélhetési gondok hatására az utóbbi időben a korábbiakhoz képest is igen jelentős mértékben nőtt az elvándorlás. Viszont a pánikszerű menekülés elmaradt. A kárpátaljai magyarság fenn tudott maradni közösségként, s megőrizte intézményrendszerét is. Ehhez igen jelentős anyaországi támogatásra volt szükség. A válság kirobbanásakor a KMKSZ konkrét tervekkel állt elő arra vonatkozólag, miként lehetne biztosítani magyarságunk túlélését. Orbán Viktor miniszterelnök részéről teljes fogadókészséget tapasztaltunk ezen a téren. Így valósulhatott meg a kárpátaljai pedagógusok, az egészségügyi dolgozók támogatása, beindult a gyermekétkeztetési támogatás stb. A programok köre folyamatosan bővült, s bővül jelenleg is. E pillanatban azon dolgozunk, hogy a kulturális téren dolgozók és a könyvtárosok is támogatásban részesülhessenek, s még ebben az évben elindul reményeink szerint az óvodaprogram, amely óvodáink megerősítését célozza, igen jelentős anyaországi támogatással. Közösségünk jövőbe vetett hitét hivatott erősíteni, hogy kérésünkre a magyar kormány a Vajdaság után Kárpátaljára is kiterjesztette a gazdaságfejlesztési programot. Az Egán Ede-terv első ütemét nagyjából még tavaly sikerült lebonyolítani, s folynak a következő szakasz előkészületei, a 2016-os támogatási összeg duplájával. Az elmúlt év tapasztalatai azt mutatják, hogy töretlen irányunkban a bizalom, s mivel Magyarország gazdaságilag jól áll, támogatni tudja elképzeléseinket. Bizakodhatunk, hogy a támogatások és a támogatottak köre idén tovább bővül, amennyiben jól sáfárkodunk a kínálkozó lehetőségekkel, meg tudjuk fogalmazni közösségünk igényeit.
– Remélhetjük, hogy az idei év jobb lesz, mint a tavalyi volt? Mit vár 2017-től?
– A bennünket ért megrázkódtatások után szívem szerint azt mondanám, hogy békét várok és nyugalmat, de mindannyian tudjuk, hogy erre nincs sok esély az idei esztendőben. Ugyanakkor igen jelentős változásokra számíthatunk. Ukrajna geopolitikai ütközőponttá vált, tehát az országban tapasztalható válság nemcsak belső okokra vezethető vissza, hanem a nagyhatalmak szembenállására is. Miután pedig idén a világ több vezető államában változásokra lehet számítani – például Donald Trump személyében új elnöke van az Amerikai Egyesült Államoknak –, a geopolitikai történések jelentős hatással lesznek az ukrajnai helyzetre. Látnunk kell azt is, hogy a világ kezd „belefáradni” az ukrajnai válságba, ezért feltételezhető, hogy a nagyhatalmak annak mielőbbi lezárására fognak törekedni. Tavaly végérvényesen bebizonyosodott, hogy az európai integráció, amely formálisan az egyik célkitűzése volt a legutóbbi, Jevromajdanként ismert ukrajnai hatalomváltásnak, nem lesz diadalmenet, és egy elhúzódó folyamatra kell számítanunk. Láthatjuk, hogy a számos ígéret ellenére Ukrajna még mindig nem kapta meg az Európai Uniótól a vízummentességet, s az EU-val kötött társulási megállapodás ratifikálása sem zárult még le. Illúzióromboló volt az egész ország számára az a társulási megállapodáshoz holland kérésre utólag hozzáfűzött mondat, mely szerint a társult tagság nem tekinthető Ukrajnának tett ígéretnek az EU-hoz való jövőbeni csatlakozást illetően. Ez szintén átrajzolhatja a belpolitikai erővonalakat.
Azt remélem, hogy a fentebb vázoltak hatására beinduló folyamatok eredményeként végső soron megvalósul a béke, s végbemehet egyfajta konszolidáció Ukrajnában. Abszurd elképzelés, hogy a kelet-ukrajnai konfliktusnak létezik katonai megoldása, hiszen Oroszország atomnagyhatalom, s egyelőre a békés megoldásra sem látok más lehetőséget, mint azt, amelyet a minszki folyamat, a tárgyalások kínálnak. Ugyanakkor arra sem látok esélyt, hogy a jelenlegi parlament megszavazza a minszki megállapodások végrehajtásához szükséges alkotmánymódosítást – bár történtek már Ukrajnában ehhez mérhető politikai csodák. Jusson eszünkbe, hogy 2014 elején ugyanazok a képviselők szavazták meg a nyelvtörvény hatályon kívül helyezését, akik korábban elfogadták azt. Amennyiben viszont a parlament nem enged az alkotmánymódosítást illetően, valószínűleg új választásokat kell majd kiírni, a népre bízva a döntést. Számunkra, kárpátaljai magyarok számára nem mellékes, hogy miként, milyen feltételekkel történik meg a politikai válságból való kilábalás. A nemzetiségi jogok biztosításának a rendezés egyik meghatározó szempontjává kell válnia. Közösségünk, nyelvünk, kultúránk, oktatási rendszerünk fennmaradása a tét. Sok múlhat azon, miként állunk helyt ebben az időszakban.
ntk
