Önerőből aszfaltozták le Nagydobrony utcáit a helyiek

Az ungvári járási Nagydobronyt fel sem lehet ismerni – augusztus folyamán a helyiek önerőből leaszfaltozták a község szinte összes utcáját. Nemcsak a fő utat, hanem mellékutcákat is, amelyek idáig soha nem voltak javítva. Ezenkívül a járdákat, a vízelvezető-csatornákat és a virágágyásokat is rendbe hozták.

Az, hogy önerőből vigyék véghez a helyiek az útjavítást, az egyik helyi vállalkozó, név szerint Ráti József ötlete volt, aki jelenleg Magyarországon él. Az első lépések között egy civil szervezetet alapítottak a faluban Nagydobrony regionális fejlesztése névvel. Ezek után megkapták a támogatást a községházától, valamint Magyarországról is. A munkálatokba – mint arról az eredmény is árulkodik – szinte minden helyi lakos csatlakozott.

Nagy Ferenc, a megalakult civil szervezet vezetője elmondta, hogy már több éve várnak arra, hogy a megyei vezetőség megjavíttassa az ottani utakat. „Nem vártuk ki, amíg a megyei vezetőség kezd hozzá az útjavításhoz. Ráti József segítségével sikerült kapcsolatba lépnünk egy magyarországi jótékonysági szervezettel, amelytől anyagi támogatáshoz jutottunk. Az útjavításhoz szükséges technikai felszereléseket és munkásokat már magunk biztosítottuk” – mondta el Nagy Ferenc. A felelősök elmondása szerint egy négyzetméter aszfaltot sikerült 150 hrivnyából megoldaniuk, az állami szolgálatnál ez háromszor ennyibe kerül.

Eleinte csak 30 ember csatlakozott az útjavítók csapatához, viszont az idő haladtával egyre többen lettek: mindenki szerette volna, hogy megújuljon az utcája.

„Nem kell csodára várni, ideje az embereknek a saját kezükbe venni a problémáik megoldását. Itt senki nem kényszerítette egymást semmire: mindenki tudta, hogy a saját javára cselekszik” – nyilatkozták a helyiek.

(mukachevo.net/VV)