Falunap Haláboron

Ötéves kimaradást követően Halábor közössége ismét ünnepelt augusztus 21-én. A faluban működő helyi szervezetek ugyanis közös összefogással idén újra megrendezték a falunapot.

Tóth Győző, a rendezvény házigazdája köszönetét fejezte ki a jelenlévőknek. Amint mondta, a községben hármas ünnepet tartanak, a magyar államalapítás ünnepét, Ukrajna függetlenségének ünnepét és a falu napját ünneplik egyszerre. Beszédében kiemelte a nemrég köttetett testvértelepülési kapcsolatot Csátaljával, s a halábori református templom festett képét ajándékozta az ötfős küldöttségnek.

Erdei Péter beregszászi magyar konzul köszöntötte az egybegyűlteket és mindenki számára meghitt ünneplést kívánt. Király Sándor, Csátalja alpolgármestere elmondta, hogy az itt eltöltött négy nap számukra életük meghatározó emlékévé válik. Arra biztatta a helyieket, hogy igyekezzenek gazdasági kapcsolatokat is kiépíteni anyaországi barátaikkal, hogy ezáltal is mélyüljön a kapcsolat a két település között.

A Kárpátaljai Megyei Tanács posztumusz köszönő oklevelet adományozott Halábor egykori polgármestere, Tóth Béla özvegyének azért az áldozatos munkáért, amellyel évtizedeken át Halábor község felvirágoztatásán dolgozott. A megrendítő pillanatokat követően kulturális programmal folytatódott a rendezvény. Valamint különleges gasztronómiai fogások, és kézműves-foglalkozások várták az érdeklődőket.

A falunap egyben egy négynapos rendezvény zárónapja is volt: a nemrég köttetett testvér-települési kapcsolat Halábor és Csátalja között a szervezőket arra sarkallta, hogy közös programokat szervezzenek, így az itt eltöltött négy nap alatt a csátaljai delegáció a haláboriakkal bejárta Kárpátalja nevezetességeit, különböző programokon vettek részt, majd együtt ünnepelték Halábor napját.

A rendezvényen jelen volt Horváth László, a Beregszászi Járási Tanács alelnöke, Halász László, a Beregszászi Művelődési osztály vezetője, Jakab Lajos, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete választmányának tagja, valamint Kádár Szilvia, a KMKSZ Halábori Alapszervezetének elnöke.

A négynapos programsorozat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Péter Csaba megyei képviselő támogatásával valósult meg.

/EV/