Soha korábban nem látott lehetőség a kárpátaljai magyar vállalkozók előtt

Augusztus elsejével elindult az Egán Ede-pályázat

Az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány meghirdette a kárpátaljai magyar mikro- és kisvállalkozások kapacitásbővítési, innovációs támogatását megcélzó, valamint a mezőgazdasági vállalkozások fejlesztését segíteni igyekvő pályázatát. A részletekről Berki Mariannát, az alapítvány igazgatóját kérdeztük.

– Mi a céljuk a meghirdetett pályázatoknak?

– Az anyagi forrásokat biztosító magyar állam célja a kárpátaljai magyar vállalkozások helyzetének javítása, ennek érdekében vissza nem térítendő támogatást folyósítunk kárpátaljai egyéni vállalkozóknak, mikro- és kisvállalkozásoknak, illetve támogatni szeretnénk mezőgazdasági vállalkozások technológiai felszereltségi szintjének és termelési kapacitásainak a növelését. Továbbá ugyancsak anyagilag szeretnénk támogatni a földkataszterizációs folyamatban a kárpátaljai termőföld-tulajdonosokat.

– A pályázókat segítendő megnyíltak a gazdaságfejlesztési központ regionális irodái. Hol találhatják meg ezeket a vállalkozók?

– Összesen öt regionális irodánk van, plusz egy központi iroda. Regionális irodánk működik Ungváron, Munkácson, Beregszászban, Nagyszőlősön és Técsőn. Arra kérném a pályázókat, hogy mindenki abban az irodában nyújtsa be a pályázatát, amelyhez legközelebb van bejegyezve a vállalkozása. Nem a pályázó lakcíme a mérvadó, hanem az, ahová a vállalkozását bejegyezték. Az irodák címét alább közöljük.

– Mikortól és meddig lehet pályázni? Mi szükséges hozzá?

– Augusztus 1-től 31-ig lehet pályázni. A pályázáshoz elsőként regisztrálni kell a honlapunkon (http://www.eganede.com), kitölteni az online pályázati űrlapot, amit majd ki fognak nyomtatni az iroda munkatársai és beszkennelik a pályázók által bevitt, a pályázati kiírásban előírt dokumentumokat. Tehát az elektronikusan történő regisztrációt követően minden pályázónak be kell mennie a regionális irodába, attól függően, hogy melyik járásban van a vállalkozása beregisztrálva. Ha például valaki a Huszti járásban vállalkozik, annak a técsői irodánkba, ha a Munkácsi járásban, akkor a munkácsi irodánkba.

– Milyen dokumentumokat kell csatolni a pályázathoz?

– A kötelező csatolandó dokumentumok listája változó, attól függően, hogy milyen pályázati kategóriában pályázik az adott vállalkozó. De mindenkinek magával kell vinnie a személyi igazolványát, a vállalkozása regisztrációjával kapcsolatos dokumentumot, az adószámot, valamint a pályázathoz szükséges árajánlatot és annak magyar nyelvű fordítását kötelezően csatolni kell mindenkinek, plusz pályázati kategóriánként újabb dokumentumok szükségesek, amelyek listáját közöljük a honlapunkon.

– A magyar nyelvtudásukat is igazolniuk kell a vállalkozóknak? Ez hogyan történik?

– A nyelvtudást igazolni lehet magyarigazolvánnyal, valamint iskolai, egyetemi végzettséget tanúsító iratokkal. Ezek hiányában minimum középfokú nyelvvizsgát igazoló dokumentumot is elfogadunk. Aki nem rendelkezik a felsorolt okmányok egyikével sem, de beszél magyarul, annak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, Beregszászban van lehetősége beszerezni a nyelvtudását igazoló iratot.

– Mit kell tudni a termőföldek kataszteri rendszerbe vételével kapcsolatos programjukról?

– Ukrajnában a mai törvények értelmében az állampolgároknak a mezőgazdasági földterületeiket is fel kell vétetniük a műholdas kataszteri rendszerbe, hogy azzal valóban rendelkezhessenek. Ebben a folyamatban szeretné segíteni a termőföld-tulajdonosokat a magyar állam. A gyakorlatban ez úgy fog történni, hogy minden településen lesz egy emberünk, ő be fogja gyűjteni a kérelmeket. Szerződést kötünk majd a kataszterizációt végző cégekkel, és segítünk a magyar lakosságnak a földterületük tulajdonjogát igazoló dokumentumok beszerzésében. Mi a programban átvállaljuk a kataszteri dokumentáció árát, a földtulajdonosnak viszont vállalnia kell majd az állami bejegyzés és a meghatalmazás költségeit.

Badó Zsolt