Kárpátaljaiak az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség táborában

Az elmúlt héten az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) országos nyári táborában vettek részt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) képviselői Kisvárdán, ahol előadások és egy kerekasztal-beszélgetés kereteiben tájékozódtak a fiatalok az ifjúság, az ország és határon átnyúló magyar–magyar kapcsolatok helyzetéről.

A július 7–10. között megtartott táborban Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke beszélt Magyarország aktuális helyzetéről a migránsválság fényében, érintve a kötelező betelepítési kvótát, valamint az október 2-ra kiírt, erről szóló népszavazást is.

Az elnök előadását követően nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésre került sor, ahol dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az Ukrán Legfelső Tanács képviselője mellett jelen volt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, és Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke. A beszélgetés során az elszakított területek magyar érdekvédelmi szervezeteinek vezetői többek között beszámoltak az elmúlt időszak választásainak eredményeiről, valamint beszéltek az ifjúság helyzetéről is.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hozzászólásában a választások évének nevezte Romániában 2016-ot, emlékeztetve arra, hogy az önkormányzati választások után év végén ismét az urnákhoz járulnak a román állampolgárok. Kelemen Hunor szerint a 2012-es választásokhoz képest idén abszolút számban rengeteg szavazót vesztett az RMDSZ, többek között az alacsony részvétel, a törvényi feltételek megváltozása és az új kampányfinanszírozási szabályok miatt. Két megyében nem sikerült önkormányzati listát állítani, ezért az országos arányok is gyengébbek lettek, mint 2012-ben – tette hozzá.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a Szerbiában áprilisban megtartott választásokra utalva elmondta, pártja teljesítette a korábban kitűzött célokat, a következő időszakban pedig megpróbálják a magyar közösséget jobban összefogni, és a párt köré egy olyan erőteret építeni, amely maximalizálni tudja az eredményeket.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében a külhoni nemzetrészek fontosságát hangsúlyozva elmondta: a magyar államnak az a célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, megmaradjon a magyar emberek életminősége, de ez csak akkor lehetséges, ha minden nemzetrész megmarad.

Ha bármelyik elvész, akkor az egyetemes magyar nemzet csonkul meg, és a léte válik kérdésessé – tette hozzá. A kormányfőhelyettes a környező országokban idén tartott választásokra utalva ezért kulcsfontosságúnak nevezte, hogy politikai értelemben mi történik ott, ahol a nemzetrészek élnek.

Dr. Brenzovics László a 2015-ös októberi helyhatósági választásokkal kapcsolatban kifejtette, hogy a kárpátaljai magyarság az erős migráció ellenére is képes volt komoly politikai erőt mutatni. Ennek eredményeképpen több jelentős pozíciót töltenek be magyar képviselők a különböző szintű tanácsokban. Rávilágított, hogy ezt a jelentős sikert a Kárpátalján sokáig szemben álló két magyar párt és szervezet összefogásával érhették csak el.

A rendezvény utolsó napján dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel beszélgethettek kötetlenül a tábor lakói. A miniszter készségesen válaszolt a feltett kérdésekre. Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke lapunknak elmondta, hogy a beszélgetés után lehetősége volt egy rövid eszmecserére a miniszterrel, amelynek során az ifjúsági szövetség elnöke felvázolta a kárpátaljai ifjúság problémáit, lehetőségeit. Dobsa István elmondása szerint dr. Seszták Miklós támogatja a kárpátaljai fiatalságot, segíti az ifjúsági szervezet munkáját, amely célul tűzte ki Kárpátalja fiatal közösségének megőrzését.

hirado.hu/rsz