Betyárkodás Kárpátalján is!

A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szervezésében június 4-én, a nemzeti összetartozás napja alkalmából Kárpátaljára érkezik a Betyárjáték, a Nemzeti Színház és a Híd Média Kft. közös produkciója.

A Betyárjáték egyszerre koncert, film, tánc és színház. Az előadást a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila ösztönzésére Feren­czi György és a Rackajam, Kovács Norbert „Cimbi”, a Veszprém-Bakony Táncegyüttes vezetője és néptáncos barátai állították össze Szomjas György rendezővel és Jantyik Csaba producerrel. A Betyárjáték dalait színházi jelenetek és filmbejátszások kötik össze, a hagyományos párbeszédek helyett korhű írások hangzanak el.

A rendezvényen ünnepi beszédet mond Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.

Az előadásra június 4-én Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban kerül sor 19.00 órai kezdettel (k.-e. i. sz.). Jegyek a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület honlapján igényelhetők: http://karpataljainepfoiskola.com.

Garantált élmény, szórakozás és időutazás 80 percben!