Magyar segítséggel pótolnák az elmaradt védőoltásokat

Május 23-án Beregszászba látogatott munkatársaival dr. Szentes Tamás, Magyarország országos tisztifőorvosa, aki tájékozódó megbeszélést folytatott Volodimir Markoviccsal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Egészségügyi Főosztályának igazgatójával és helyettesével, Bíró Erzsébettel, valamint a Beregszászi járás vezetőivel: Sin Józseffel, a járási tanács elnökével és Petruska Istvánnal, a járási közigazgatási hivatal elnökével. A megbeszélésen jelen volt még a magyar állam részéről Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul, továbbá Ivan Males, a Beregszászi Járási Kórház főorvosa.

A találkozón a magyar tisz­ti­főorvos aziránt érdeklődött, hogy a magyar kormány által Kárpátaljának nyújtott sokrétű támogatás keretében miként tudnának segíteni a kárpátaljai egészségügyi rendszernek, amely alulfinanszírozottsága miatt évek óta nem tudja biztosítani a gyerekek és fiatalok számára kötelező védőoltásokat. A megyei egészségügyi osztály vezetői ismertették magyarországi vendégeikkel az Ukrajnában és Kárpátalján kialakult helyzetet. Elmondták egyebek között, hogy a védőoltások biztosítása terén felmerült problémák öt évvel ezelőtt kezdődtek, és a helyzet mára súlyossá vált. Köszönetet mondtak azért a lehetőségért, hogy Magyarország kormánya fontolgatja, miként lehetne ennek a kérdésnek a megoldásában Kárpátalja megye számára segítséget nyújtani.

Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke a megbeszélés kapcsán tudósítónknak elmondta: „Hálásak vagyunk a magyarországi vendégek segítőkészségéért, akik kérésünknek megfelelően igyekeznek nemcsak a most esedékes korosztályok beoltásához szükséges védőoltásokra anyagi eszközöket előteremteni, a vakcinákat beszerezni és áthozni, hanem biztosítani szeretnék a lehetőséget azok számára is, akik nem kapták meg a szükséges oltásokat a korábbi években. Itt elsősorban a gyerekek beoltásáról van szó.”

dózsa