Bárki segíthet!

Nehéz helyzetbe kerültek az iskolai étkeztetés kapcsán az oktatási intézmények és a szülők. Míg az állami intézményeknek azért, mert már az elemi iskolások étkeztetését sem fizeti az állam, addig a nem állami fenntartású intézmények, az egyházi líceumok vezetésének és a diákok szüleinek az emelkedő árak miatt kell egyre mélyebbre nyúlniuk a zsebükbe.

Nem titok, hogy Kárpátalján sok hátrányos helyzetű gyermek csak az iskolában kap megfelelő meleg ételt, így nyilvánvaló, hogy számukra a szülők nem fogják tudni kifizetni ezután az iskolai étkeztetést. Települési és járási szinten is sok tanácskozás folyt ez ügyben. A Beregszászi Járási Tanács vonatkozó gyűlésén arról döntöttek, hogy meg kell szólítani a különböző jótékonysági alapítványokat, magyarországi önkormányzatokat, segélyszervezeteket, hogy járuljanak hozzá egy-egy településen az iskolai étkeztetés költségeihez (a járás 3 településén ez már meg is valósult). Emellett pedig remélhetőleg helyi vállalkozók, magánszemélyek is segítenek majd.

Sin József, a Beregszászi Járási Tanács és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke az elmúlt héten a Nagyberegi Református Líceum diákjainak étkeztetéséhez járult hozzá teával, cukorral és 10 darab háztáji baromfival. A líceumban jelenleg 123 diák tanul, s a tanárokkal, nevelőkkel együtt napi szinten legalább 130 fő étkezik az intézményben. A napi háromszoros étkezés és a tízórai költségeit, melyek havi szinten több tízezer hrivnyába kerülnek, anyaországi támogatásból, illetve a szülők hozzájárulásából, az ún. kenyérpénzből állják. Alkalmanként a kárpátaljai református gyülekezetek, különböző szervezetek is besegítenek, és – főleg ősszel, betakarítás után – alapanyagokból is érkezik felajánlás.

A „Sok kicsi sokra megy” elv alapján lehetőségeihez mérten bárki hozzájárulhat a kárpátaljai iskolások étkeztetéséhez.

em

Forrás: karpataljalap.net