A magyar identitást nem bonthatja meg semmi

A magyar kultúra napja

1823. január 22-én Kölcsey Ferenc befejezte és letisztázta nemzeti imánkat, a Himnuszt. Ennek emlékére – 1989-ben – immáron 27 éve döntött úgy a magyar állam, hogy január 22-e a magyar kultúra napja. Ez alkalomból koszorúzta meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Alapszervezete a város postahivatalának falán elhelyezett Kölcsey-domborművet.

A rendezvényen Molnár. D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke mondott rövid beszédet. Elmondta, hogy az utóbbi időben nagyon sokat hallhatunk különböző csatornákon keresztül az európai kultúráról és annak hanyatlásáról. Több esetben ezt a folyamatot a már lassan több mint fél éve tartó migrációs hullámmal hozzák összefüggésbe, amely gondolatok szerint az idegen kultúra iránt felvállalt túlzott tolerancia odáig fajulhat, hogy az őshonos kulturális sajátosságok akár háttérbe is szorulhatnak. Nem így a magyaroknál – fogalmazott az elnök –, hiszen elmondása szerint a magyar kultúra, a magyar identitás olyan erővel bír, amelyet nem képes megbontani sem kívülről, sem belülről semmi sem. Ellenáll annak a liberális nézetnek, amelyet a nyugati világ, az Unió próbál rákényszeríteni a tagországaira. Molnár D. István elmondta, hogy csak úgy vagyunk képesek megőrizni saját kultúránkat, csak úgy képes bármelyik ország megvédeni a saját hagyományait, ha ezt határozottan akarja, és kiáll mellettük.

Az elnök úgy vélekedett, hogy a magyar kultúrába nemcsak az irodalom vagy a zene tartozik, hanem az összes olyan apró momentum, amely a magyart magyarrá teszi, ami megkülönbözteti őt a többi nemzettől. Beszéde végén felszólította a megjelenteket: neveljük úgy a gyermekeinket, hogy ismerjék, szeressék a magyar kultúrát, s tehetségük szerint gyarapítsák és gazdagítsák, örökítsék tovább azt.

Az esemény a beregszászi postahivatal falán található Kölcsey-emléktábla megkoszorúzásával zárult.

rsz

Forrás: KárpátaljaLap.net