A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

Felhívjuk a magyar oktatási intézmények magyar nyelven beszélő egészségügyi dolgozóinak figyelmét, hogy november 15-ig benyújthatják pályázatukat az egészségügyi dolgozók támogatására az alapítvány regionális irodáiban. A pályázat benyújtásához szükség van a KMEDT igazolására. Gulácsy Géza, a „KMKSZ” JA igazgatója

Az első lépések: tisztább környezet, jobb utak

Beszélgetés Vincze Istvánnal, Bene új polgármesterével Újonnan megválasztott, tevékeny, friss erővel tenni akaró polgármestereinket bemutató cikksorozatunk következő epizódja Bene települését vette célba, hogy ott a nemrég első ízben megválasztott polgármesterrel, Vincze Istvánnal beszélgessünk. A polgármestert rendkívül dolgos első napján kaptuk…

Az Európai Parlament delegációja Kijevben

2015. november 4–5-én Kijevben tartotta második plenáris ülését az EU–Ukrajna Parlamenti társulási bizottságba delegált küldöttség az ukrán parlament (Verhovna Rada) épületében. Köztudott, hogy az Európai Unió számos Unión kívüli országot támogat, köztük Ukrajnát is, a két fél közötti kapcsolatok ápolásáért…

Nyilatkozat

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség üdvözli a 2015-ös ukrajnai helyhatósági választások eredményét. Szövetségünk bízik benne, hogy Ukrajna végre elindul azon az úton, amely egy valódi önkormányzatiság megteremtését fogja eredményezni. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a választási törvény nem tette lehetővé a szavazólapok…

Közzétették a Kárpátalja Megyei Tanács képviselőinek névsorát

A helyhatósági választások eredményeképp hat politikai párt 64 képviselője jutott be a Kárpátalja Megyei Tanácsba, nevezetesen az Egységes Közép (Jedinij Centr), Szolidaritás (Szolidarnyiszty), Újjászületés (Vidrodzsennya), Haza (Batykivscsina) párt, az Ellenzéki Blokk és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselői. A…

Magyar nyelvet oktató ukrán iskolákat keresett fel Grezsa István Kárpátalján

Készségfejlesztő játékcsomagokat adott át a magyar nyelvet választott idegen nyelvként oktató ukrán tannyelvű iskoláknak csütörtökön Kárpátalján Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosa, aki Szolyván megkoszorúzta az 1944-es sztálini terror magyar áldozatainak emlékművét. Grezsa István Ungváron,…

Nincs mozgósítás Kárpátalján

A sorkatonai behívók kézbesítése mellett a közrend és a megye védelmének biztosítása céljából alakuló önvédelmi szervezet kötelékébe kaphattak a napokban behívót a megyében. Kárpátalján nincs mozgósítási hullám, mégis több településen kézbesítettek katonai behívókat megyeszerte – jelezte több olvasó a Kárpátalja.ma…

Felhívás: XXIII. Hajnal Akar Lenni (HAL) nemzetközi Kárpát-medencei Népdaléneklési Verseny Nagykárolyban

FELHÍVÁS A Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, a Szatmárnémeti Szent Györgyi Albert Társaság, a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége-KÓTA szakmai támogatásával, a Szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISZ) 2015. november 13-14.…

Lesz második választási forduló Ungváron. Eredmények!

Közzétette a helyhatósági választások ungvári végeredményét a helyi választási bizottság november 2-án.Kilenc pártnak – köztük a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) – sikerült átlépnie az 5 százalékos küszöböt, így ők delegálhatják küldötteiket a városi tanácsba. Az eredményeket továbbították a Központi…