Nincs mozgósítás Kárpátalján

A sorkatonai behívók kézbesítése mellett a közrend és a megye védelmének biztosítása céljából alakuló önvédelmi szervezet kötelékébe kaphattak a napokban behívót a megyében.

Kárpátalján nincs mozgósítási hullám, mégis több településen kézbesítettek katonai behívókat megyeszerte – jelezte több olvasó a Kárpátalja.ma szerkesztőségénél. Mezőkaszonyban például 42 behívott személyről érkezett információnk. Lapunk kérdésére Tóth Sándor, Mezőkaszony polgármestere elmondta, hogy nincs szó mozgósításról, 50-60 év közötti férfiak adatainak éves regisztrációja folyik a járásban egy civil önvédelmi alakulat létrehozására. A férfiak feladata szükség esetén a megye védelme és a közrend biztosítása lenne.

– A járási hadkiegészítő parancsnokság korábban kért egy listát azon férfiakról, akiket nem érint a sorkatonai szolgálat és bevonhatók az önvédelmi alakulat kötelékébe – nyilatkozta a Kárpátalja.mának Mester András, Mezőgecse polgármestere. – Az akkor összeállított lista alapján vennék nyilvántartásba ezeket a személyeket, ami a településünkre vonatkoztatva 25-30 embert jelentene.

Várhatóan kevesen tesznek majd eleget a felhívásnak, mert – bár a megye területére szólna szolgálatuk – attól tartanak, hogy idővel mégis a terrorellenes műveletek helyszínére vezényelnék őket. A polgármesterek tapasztalatai alapján azok a személyek is teljesen elzárkóznak a mozgósítástól és fokozott bizalmatlansággal viszonyulnak az azzal kapcsolatos híresztelésekhez, akiket nem érintenek a behívások

Kárpátalja.ma