„Mindig új élet lesz a vérből”

A sztálinizmus magyar áldozataira emlékeztünk Szolyván

Az egykori szolyvai gyűjtőtáborban halálra gyötört 15 ezer magyar férfi tömegsírja fölött kialakított emlékparkban hajtottak fejet a kárpátaljai magyarok, a magyar kormány és a parlamenti pártok képviselőivel, valamint kárpátaljai ukrán vezetőkkel együtt.

A megemlékező rendezvényt Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke nyitotta meg, kiemelve, hogy sok-sok év után először emlékeznek együtt a két mérvadó kárpátaljai magyar szervezet képviselői.

Az Emlékparkbizottság nevében Zubánics László köszöntötte a meghívott vendégeket, közöttük Semjén Zsoltot, Magyarország miniszterelnök-helyettesét, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökét, Szél Bernadettet, a Lehet Más a Politika társelnökét, a Fidesz képviseletében Répássy Róbert országgyűlési képviselőt, Kepli Lajost, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, Legény Zsoltot, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőjét, Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövetet, Buhajla József ungvári és Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzulokat, valamint a magyar diplomáciai testület többi megjelent tagját, Brenzovics Lászlót, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának képviselőjét, a KMKSZ elnökét, Valerij Luncsenkót, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának képviselőjét, Hennagyij Moszkalt, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal elnökét, Szabó Istvánt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat alelnökét, Ulrich Attilát, Nyíregyháza alpolgármesterét, Köteles Lászlót, a Csemadok alelnökét, a kárpátaljai történelmi egyházak, illetve szervezetek, testületek vezetőit.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes emlékező beszédében felidézte az 1944-es gyalázatos eseményeket, amikor mintegy 40 ezer magyar férfit hurcoltak el Kárpátaljáról, közülük 15 ezren még a Kárpátokon túlra sem jutottak el, meghaltak valamelyik gyűjtőtáborban, legtöbbjük Szolyván. „Nemzet- és honfitársaim! A hely, ahol állunk, temető. Tizenötezer ártatlan honfitársunk tömegsírja. Amelyről közel negyven esztendőn keresztül beszélni sem lehetett, holott nincs olyan kárpátaljai magyar család, amelyet a háború utáni megtorlás ne érintett volna” – emlékeztetett Magyarország miniszterelnök-helyettese. A jelen eseményeire utalva pedig kijelentette: az októberi önkormányzati választások mindennél ékesebben bizonyították, hogy csak közös erővel lehet eredményeket elérni. A két kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet összefogásának köszönhetően kiemelkedő eredmény született. A kárpátaljai magyar közösség megmutatta erejét, és bebizonyította, hogy képes kiállni a saját érdekeiért. A magyar kormány kezdettől fogva kezdeményezője, támogatója volt a két magyar szervezet összefogásának. A kárpátaljai magyar közösség az összefogással megragadta a történelmi lehetőséget – hangsúlyozta Semjén Zsolt. Majd a magyar kormány támogatásai kapcsán elmondta: „Ismerve az ukrajnai áldatlan állapotokat, a magyar kormány segítő kezet nyújt a kárpátaljai magyaroknak, külön pályázati támogatásban részesíti a kárpátaljai magyar pedagógusokat, lelkészeket, hitoktatókat, egészségügyi dolgozókat, valamint az óvodai gyermekétkeztetést. A magyar közösség szempontjából fontos oktatási és kulturális feladatokat ellátó intézmények a nemzeti jelentőségű intézményeket segítő program keretében rendszeres, működésüket és fejlesztésüket elősegítő támogatásban részesülnek…” Végül beszédét a következő gondolatokkal zárta: „Barátaim! Elődeink hamvai fölött kérem önöket, hogy emlékezzünk a világháború és az azt követő terror összes magyar áldozatára, tudatában annak, hogy csak így tudjuk megadni nekik az őket megillető végtisztességet (…) Soha ne felejtsük, hogy a halál után jön a feltámadás, mind az egyes ember, mind az egész nemzet életében.”

A beszédet követően Marcsák Gergely, az Ungvári Dayka Gábor Középiskola szervező pedagógusa egy megzenésített lágerballadát adott elő saját gitárkíséretével, felidézve az elődeink által megélt borzalmakat.

Brenzovics László az elhurcolások eseményeit és következményeit feldolgozó beregszászi tudományos konferenciák megállapításaira hivatkozva kijelentette: „A magyar férfiak deportálásának célja a kárpátaljai magyarság megtizedelése, megfélemlítése és megbüntetése volt. Oka pedig, hogy 1944 őszén a szovjet hatóságok már tudták, hogy Kárpátalját a Szovjetunióhoz fogják csatolni, nem állítják vissza a békeszerződés értelmében az 1938-as határokat. Ezeket a terveket az itt nagy számban élő magyar lakosság nyilvánvalóan zavarta, ezért lépett fel a szovjethatalom ekkora brutalitással a kárpátaljai magyarsággal és németséggel szemben. A másik oka pedig az volt, hogy a szovjet csapatokat hosszabb időre megakasztotta a Kárpátokban az Árpád-vonal. (…) A szovjet csapatoknak hadifoglyokat kellett produkálni, ezért fogdosták össze a kelet-magyarországi polgári lakosságot.

Ez a brutális megfélemlítés igen nagymértékben meghatározta a kárpátaljai magyarság gondolkodásmódját, s talán emiatt történt az, hogy 1989-ben, amikor először lehetett erről a kérdésről beszélni, szinte elemi erővel tört fel mindenkiben az, hogy meg kell emlékezni mártírjainkról. Ennek eredményeképpen Kárpátalja szinte minden magyarok által is lakott településén van emlékmű, amelyeken fel vannak vésve az onnan elpusztultak nevei.

Miért fontos ez a megemlékezés? Azért, mert ezek az emberek valóban mártírok voltak, mégpedig a nemzetüknek és a szülőföldjüknek a mártírjai. Hiszen megszökhettek volna, vagy mondhatták volna, hogy ők nem magyarok, mint ahogy azt néhányan tették is. Ők azonban felvállaltak két dolgot: a magyarságukat, és azt, hogy itt akartak maradni továbbra is őseik földjén, történjék bármi is. Ez az az erő, amihez vissza lehet nyúlni nekünk is, hisz mi is ugyanazt akarjuk: magyarként élni szülőföldünkön, Kárpátalján” – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.

Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal elnöke, emlékezve az 1944-es tragikus eseményekre, elmondta: „Ezen a helyen a magyar és német nemzetiség több ezer tagját gyűjtötték össze erőszakkal, és közülük sokan embertelen körülmények között pusztultak el. Meghajtjuk fejünket földijeink emléke előtt, akik több ezren ártatlanul szenvedtek és áldozták életüket.

Úgy alakultak annak a tragikus ősznek a történelmi eseményei, hogy a vidék fasiszta megszállás alóli felszabadítása több ezer ember számára a remélt jobb élet helyett a végzetes balsorsot hozta el. A tragédia a világháború keretein belül zajlott le, de egyetlen háború sem igazolhatja ártatlan, békés polgárok meggyilkolását” – szögezte le Moszkal.

A szolyvai magyar iskola növendékei hazafias dalokat énekeltek, majd Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika társelnöke idézte egy ungvári lakos visszaemlékezéseit. Beszédében kiemelte: „Tudják, én egy olyan pártnak a tagja vagyok, amely azt gondolja, hogy biztonság akkor lesz ebben a világban, ha az itt élő népek kölcsönösen el tudják ismerni egymást. Másképp nem lehet. Gyakran hangsúlyozzuk azt is, hogy mi ebben a régióban nem csak egymás közelében élünk, de együtt is élünk (…) Mi elismerésre méltónak tartjuk azt, hogy a kárpátaljai magyarság pártjai, az UMDSZ és a KMKSZ akartak és tudtak közösen cselekedni. Ebben a különlegesen törékeny helyzetben felelősséget vállaltak, hazájukra és a közösségre egyaránt gondoltak.”

Szél Bernadett beszéde alatt érkeztek meg Takár Károly vezetésével az aknaszlatinai kerékpáros zarándokok, akik minden évben megteszik Szolyváig a hosszú utat, így emlékezve galád módon elpusztított elődeikre.

Zubánics László, az UMDSZ elnöke történészként számos történettel támasztotta alá, hogy senki nem volt azokban az időkben biztonságban Kárpátalján. Elmondta, hogy a magyar kormány által létrehozott Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ápolva azok emlékét, akiket 1944–45-ben elhurcoltak a Szovjetunióba, tervezi, hogy Sztarij Szamborban, az egykori temető területén is létrehoznak egy emlékhelyet. Elmondta, hogy a kárpátaljai magyar közösség parlamenti képviselői révén újra és újra nekirugaszkodik, hogy az ukrán törvényhozás legalábbis erkölcsi szinten elítélje az akkori eseményeket, de ez máig nem történt még meg.

A történelmi egyházak képviselői közül Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Marosi István nagybégányi és Gulybán Tibor felsőzsolcai görögkatolikus parochusok, valamint Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke imádkozott mártír elődeink lelki üdvéért.

A Szózat eléneklése után az ünnepség résztvevői elhelyezték koszorúikat és virágaikat az emlékfalnál.

dózsa

(Kárpátaljalap.net)