Brenzovics: megmaradt a kárpátaljai magyarság számára a remény

A kárpátaljai magyar közösség összefogása sikerre vezetett az ukrajnai helyhatósági választásokon – emelte ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a témában rendezett konferencián kedden a budapesti Magyarság Házában. A politikus a Nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén rámutatott: a vasárnapi voksolás egy nagyon…

“Sikerre vezetett a kárpátaljai magyar közösség összefogása”

A magyar kormány üdvözli a kárpátaljai magyar közösség összefogásának eredményét a vasárnap tartott önkormányzati választásokon – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn az MTI-vel. A kormányfő kereszténydemokrata helyettesének értékelése szerint már a jelenlegi részeredmények alapján megállapítható, hogy a két magyar párt,…

Babják Zoltán maradt Beregszász polgármestere

Az előzetes információk szerint Babják Zoltán fölényes győzelmet aratott az ukrajnai helyhatósági választásokon, a Beregszász polgármesteri székéért vívott választási csatában. Összesen 8324 városlakó járult a szavazóurnákhoz, ami a szavazóképes lakosság 43%-át teszi ki. Ebből 6296-an (75,64%) álltak ki Babják Zoltán…

Megkezdődtek a helyhatósági választások Ukrajnában

Vasárnap helyi idő szerint reggel nyolckor (közép-európai idő szerint hét órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Ukrajnában, és megkezdődtek a helyhatósági választások, amelyeken megyei, járási és települési tanácsok, azaz önkormányzatok tagjait, valamint polgármestereket választanak meg. Az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten…

Gyermekre váró és vágyó házaspárok napja Beregszászban

Gyermekre váró és vágyó házaspárok számára szervezett egész napos programot október 17-én a Kezünkben a Jövő Alapítvány és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége. A második alkalommal megtartott rendezvényre azokat a házaspárokat várták, akiknek eddig még nem adatott meg a gyermekáldás öröme.…