Bocskor Andrea sajtóközleménye

Tiltakozás a választási körzetek kialakítása miatt Ukrajna egyetlen magyar többségű járásában

Bocskor Andrea sajtóközleménye

 2015. október 25-én helyhatósági választásokra kerül sor Ukrajnában, melyhez sok reményeket fűzött a kárpátaljai magyar közösség. Az európai orientációt és demokratizálódást hangoztató Ukrajna köteles a közelgő választásokat az európai normáknak és követelményeknek megfelelően előkészíteni és lebonyolítani, azonban a Központi Választási Bizottság a kárpátaljai magyarság érdekképviseleti szervezeteinek többszöri kezdeményezése ellenére is úgy alakította ki a választási körzeteket Kárpátalján, hogy megakadályozza a magyarság képviselőinek a megyei tanácsba történő bejutását, ezzel ismét megsértette a megye 12%-át alkotó nemzeti kisebbség érdekeit.

 Bocskor Andrea EP-képviselő és a Fidesz-KDNP képviselőcsoport felháborodását és tiltakozását fejezi ki az ukrán Központi Választási Bizottság ismételten diszkriminatív és jogsértő döntése ellen, mely úgy alakította ki a választási körzeteket Ukrajna egyetlen magyar többségű járásában, hogy megakadályozza a Kárpátalja lakosságának 12%-át kitevő magyarság képviselőinek bejutását a megyei tanácsba. A 2010-es önkormányzati választások idején is hasonlóképpen etnikai szempontból hátrányosan voltak kialakítva a választási körzetek a járásban, a 2014-es parlamenti választásokkor pedig, a választási törvény vonatkozó előírásai ellenére sem került kialakításra egy olyan választókörzet, amely egyesítette volna a magyar többségű településeket, ily módon lehetővé téve magyar képviselő bejutását a Legfelsőbb Tanácsba.

A hasonló, nemzetiségi szempontokat hátrányosan érintő döntések ellentétesek az Ukrajna által felvállalt nemzetközi és európai uniós kötelezettségekkel, az ukrán Alkotmány és az ukrán törvények szellemével, a meghirdetett decentralizációs reformfolyamat elvi normáival.

Az ukrajnai nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartására az Európai Parlament több Fidesz-KDNP és Európai Néppárti képviselője Bocskor Andrea kezdeményezésére már felszólította az ukrán vezetést. Júliusban magyarországi, bolgár, szlovákiai, továbbá romániai európai parlamenti képviselőkkel együttesen levélben fordultak Arseniy Yatsenyukhoz, az ukrán miniszterelnökhöz Ukrajna közigazgatási reformjával kapcsolatban. Akkor a közigazgatási reform első lépéseként elfogadott, az „Önkormányzatok önkéntes egyesüléséről” szóló törvény végrehajtásához kapcsolódó kormányhatározat hagyta ki az etnikai szempontok figyelembevételét, ami hátrányosan érint a magyar mellett minden más ukrajnai nemzeti kisebbséget is. Ezért a fent említett európai parlamenti képviselők azt kérték, hogy Ukrajna miniszterelnöke vizsgálja felül ezt a határozatot, hogy az összhangban legyen az „Önkormányzatok önkéntes egyesüléséről” szóló törvény 4. cikkének 4. pontjával, és vegye figyelembe a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait Ukrajnában. A kezdeményezésre sajnos a mai napig nem érkezett válasz.

Mindezek fényében elmondható, hogy az ukrán állam többszörösen figyelmen kívül hagyta a nemzeti kisebbségek jogait, ami rossz fényt vet az ukrán demokráciára, a közelgő választások tisztaságára, Ukrajna nemzetközi megítélésére.

 

Brüsszel, 2015. szeptember 30.