“Egység nélkül nincs magyar érdekérvényesítés Kárpátalján”

A magyar egység a feltétele a magyar érdek érvényesítésének Kárpátalján – üdvözölte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szombaton azt, hogy a két meghatározó ukrajnai magyar szervezet napközben választási együttműködést kötött.

Semjén Zsolt az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) között kialakult konstruktív együttműködés és a példaértékű megállapodás a kárpátaljai magyar közösség érdeke, “hiszen a magyar egység az érdekeink érvényesítésének feltétele”.

A legteljesebb körű magyar önkormányzati képviselet sikeres megjelenítése a kárpátaljai magyarság szülőföldön való boldogulásának egyik legfontosabb eszköze – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.

A KMKSZ és az UMDSZ a 2015. október 25-re kitűzött ukrajnai helyhatósági választásokon folytatandó együttműködésről kötött megállapodást.

karpatalja.ma