2015 A KMKSZ Választmánya jóváhagyta az UMDSZ-szel kötött választási megállapodást Összefogás a kárpátaljai magyarság érdekében

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szeptember 5-én, szombaton tartott választmányi ülésén megszavazta és elfogadta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel (UMDSZ) kötött megállapodást, amely a városi, járási és megyei szintű önkormányzati választásokon való közös részvételről, a választási programok egyeztetéséről és/vagy közös program kidolgozásáról szól.

 A KMKSZ képviselői az elmúlt időszakban több alkalommal hosszas tárgyalásokat folytatottak az UMDSZ képviselőivel, első számú célként jelölve meg azt, hogy az október végén esedékes önkormányzati választásokon a magyar érdekképviselet bejusson a megyei tanácsba és a járási tanácsokba. A megállapodás különösen fontos, hiszen a jelenleg hatályos választási törvények által előírt 5 százalékos bejutási küszöböt a két szervezetnek együtt nagyobb esélye van elérni.

A megállapodás értelmében a megyei tanácsi listát a KMKSZ állítja. A listán szereplő személyekről a két szervezet paritásos alapon dönt. A járási szintű együttműködésről további megbeszéléseket fognak folytatni.

Dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke a megállapodással kapcsolatban rámutatott, hogy most nincs itt az ideje annak, hogy akár jogosan, akár jogtalanul a két szervezet egymást bírálja, kritizálja. A magyarság súlyos helyzete, valamint az új kihívások, mint például az adminisztratív reform és az azzal csomagban érkező új törvények megkövetelik a kárpátaljai magyarság politikai összefogását, hiszen most a kárpátaljai magyarság megmaradása a cél.

A választási megállapodás, a két szervezet összefogása Brenzovics László szerint bölcs, és racionális döntés volt mindkét fél részéről.

karpataljalap.net