Nyilatkozat

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség tiltakozását fejezi ki a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökének, Ihor Bondarenkónak az ukrinform.ua-nak adott interjújában tett kijelentése miatt, mely szerint „Kárpátalján nem magyarok élnek, hanem magyar származású ukránok”. Szeretnénk emlékeztetni Kárpátalja vezetőjét, hogy Ukrajna…

Ragaszkodnak a Beregszász központú járáshoz

Közgyűlést tartott a KHÖT A tisztújítást az ukrajnai önkormányzati választás utánra halasztotta a Kárpátaljai Határ Menti Önkormányzatok Társulásának (KHÖT) október 10-én, Jánosiban, a Helikon Hotelben megtartott közgyűlése. A közgyűlésen jelen lévő polgármesterek és önkormányzati vezetők a hivatalosan decentralizációnak nevezett közigazgatási…

Ukrajna helyzetéről vitáztak az Európai Parlament plenáris ülésén

Ukrajna helyzete kiemelt jelentőségű napirendi pontként szerepelt az Európai Parlament plenáris ülésén tegnap este, ahol Bocskor Andrea, a Fidesz–KDNP kárpátaljai származású európai parlamenti képviselője is felszólalt. Az ukrajnai helyzetről Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője számolt be.…

Az EBESZ kisebbségi főbiztosával találkozott Brenzovics László

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke október 9-én Kijevben találkozott Lamberto Zannierrel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosával. Brenzovics László a lapunknak adott interjúban elmondta, hogy tájékoztatta a főbiztost a kárpátaljai magyarság ukrajnai elnök-…

Újabb vizsgálat a kettős állampolgárság ügyében

A Legfőbb Ügyészség büntetőeljárást indított a magyar, román, lengyel és orosz útlevelek tömeges kiadása miatt a nyugati megyékben, valamint Donyeck és Luhanszk megyék ideiglenesen megszállt területein – jelentette az Ukrajinszki Novini bírósági források nyomán. A portál szerint a Legfőbb Ügyészség…

Azonnali-interjú megkésve

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora szerkesztőségünköz eljuttatott egy levelet, melynek csatolmányából kiderül, hogy korábban felkereste őt számos kérdéssel egy magyarországi portál újságírója. A napokban megjelent a cikk az azonnali.hu honlapján, melybe sajnálatos módon a témával kapcsolatban nem…

Ukrán–magyar viszony: Új fejezet kezdődött?

A napokban állítólag új fejezet kezdődött az ukrán–magyar kapcsolatokban, miután az ukrajnai választások egy időre jegelték a két ország viszonyát meghatározó ellentéteket. Ugyanakkor még nem egészen világos, hogy kinek, kivel, mikor és miről kellene megegyeznie. Találkoztak a külügyminiszterek Vadim Prisztajko…

Magyar szempontból fontos döntés a kistérségek ügyében

Ülésezett a Kárpátaljai Megyei Tanács Szeptember 26-án, csütörtökön került sor Ungváron a Kárpátaljai Megyei Tanács tizenhatodik ülésszakának plenáris ülésére, melyen a képviselők a vidék élettevékenységének számos fontos kérdését vitatták meg. Szó volt többek között az ungvári repülőtér további működéséről, az…

Nemzetközi konferencia a Tisza ETT főszervezésében

Az európai területi társulások előnyei A területi társulások létrehozásának és működésének pozitív hatása a gazdasági fejlődésre az Európai Unióban és annak külső határán címmel szervezett nemzetközi konferenciát a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (Tisza ETT) Jánosiban szeptember 20-án a…