Bartók Béla komolyzenei tehetségkutató vetélkedő

A vetélkedő célja A Bartók Béla komolyzenei tehetségkutató vetélkedő célja, hogy közelebb hozza a klasszikus zenét az emberekhez, felhívja a figyelmet annak szépségére és fontosságára, egyszersmind lehetőséget teremtsen a fiatal tehetséges zenészek bemutatkozására a nagyközönség előtt. A jelentkezés feltételei 1.…

Jól szerepeltek a magyar pártok az önkormányzati választásokon

Lapzártánkkor ugyan még nem álltak rendelkezésünkre a választások hivatalos eredményei, azonban a sajtóban megjelent és az indulók által közzétett adatok alapján egyértelmű, hogy a magyar pártok összefogása a megyei tanácsi választásokon, illetve Beregszászban a polgármester megválasztása és a városi tanácsi…

Mindkét magyar párt bejutott a Nagyszőlősi Járási Tanácsba

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) is bejutott a Nagyszőlősi Járási Tanácsba. Előzetes információk szerint a KMKSZ a voksok 15,6%-kát szerezte meg az Egységes Közép, a Vidrodzsennya és a Szolidarnyiszty után. Ezzel várhatóan…

A KMKSZ 2015. októberi rendezvényei

A KMKSZ 2015. októberi rendezvényei Ssz. Rendezvény megnevezése Tervezett időpont Helyszín 1. Táncház 02.okt Gyertyánliget 2. Táncház 03.okt Császlóc 3. Táncház 04.okt Csepe 4. Táncház 04.okt Nagymuzsaly 5. Megemlékezés az 1848-49-es szabaságharcról 06.okt Nagyszőlős 6. Táncház 08.okt Beregszász 7. Táncház…

Bartók Béla komolyzenei tehetségkutató vetélkedő

A vetélkedő célja A Bartók Béla komolyzenei tehetségkutató vetélkedő célja, hogy közelebb hozza a klasszikus zenét az emberekhez, felhívja a figyelmet annak szépségére és fontosságára, egyszersmind lehetőséget teremtsen a fiatal tehetséges zenészek bemutatkozására a nagyközönség előtt. A jelentkezés feltételei 1.)   …

Határozatok

A KMKSZ nyilatkozata A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség következetesen kiáll Ukrajna európai közeledése mellett és az ehhez szükséges demokratikus jogállami intézményrendszer megteremtéséért. Ennek összetevőjeként tekintünk a hatalom decentralizálásának és a helyi közösségek önkormányzatiságának megerősítésére. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy az ukrajnai adminisztratív…