A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

Az egészségügyi dolgozók támogatására szóló pályázatot az alapítvány regionális irodáiban nyújthatják be az érintettek. Előzetesen be kell szerezniük az intézményi munkáltatói igazolást és annak a magyar fordítását. Ennek érdekében a munkáltatói igazolással a KMEDT helyi képviselőihez kell fordulniuk: a beregszászi…

Hét szobrot avattak hat településen

II. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor Mint arról korábban már beszámoltunk, a Pro Arte–Munkács Társadalmi Egyesület másodszor szervezte meg nemzetközi kőszobrásztáborát, ezúttal a Kaszonyi Termálfürdő területén. A táborban öt országból hét elismert alkotó dolgozott 15 napon át, majd végül elkészült munkáikat felajánlották…

Ülésezett a Beregszászi Járási Tanács

Operatívan, alig több mint fél óra alatt zajlott le augusztus 4-én, csütörtökön a VII. összehívású Beregszászi Járási Tanács 5. ülésszakának második plenáris ülése, amelyen a 34 képviselőből 29-en voltak jelen. A képviselők elfogadták a Beregszászt elkerülő autóút megvalósításának programját, és…

44 tonna búza az idei összefogás eredménye

Búzaösszeöntő ünnepség Nagydobronyban Idén 109 kárpátaljai magyar településről ajánlottak fel búzát a Magyarok Kenyeréhez, összesen 44 tonna mennyiségben, jelentette be az örömteli hírt a gyűjtést szervező Őrhidi László, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékony­sági Alapítvány elnöke a nagy­dobronyi Irgalmas…

Tájékoztató jellegű fórumok indulnak megyeszerte

Indul az Egán Ede-terv Augusztus 1-től végre elstartol a magyar állam által támogatott Egán Edéről elnevezett kárpátaljai gazdaságfejlesztési program. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) így jónak látja, hogy még a pályázat beindulása előtt megyénk különböző magyar „gócpontjain” tájékoztató fórumot…

Közös gondolkodás a kárpátaljai magyarság jövőjéről

XXIV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem – Quo vadis, Ukrajna? Június 30. és július 3. között huszonnegyedik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány nyári szabadegyetemét, immár tizenötödik éve az ökörmezői járási Felsőszinevéren. A…

Közös gondolkodás a kárpátaljai magyarság jövőjéről

Quo vadis, Ukrajna? Huszonnegyedik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány nyári szabadegyetemét, immár tizenötödik éve az Ökörmezői járási Felsőszinevéren. Idén június 30-tól július 3-ig tart a rendezvény kárpátaljai, anyaországi, felvidéki valamint erdélyi résztvevőkkel,…

Nemzeti összetartozás park és játszótér Nagybégányban

Június 5-én a nemzeti összetartozás napjának méltatásával egybekötve adták át az emléknapról elnevezett nagybégányi parkot és játszóteret. Az ünnepélyes átadót Nagy Anikó, az Ungvári Filharmónia énekesnője nyitotta meg dalával. Ezt követően Hanka Dezső, Nagybégány polgármestere beszédében emlékeztetett a magyar kormány…

Képviselői látogatás beregszászi járási polgármestereknél

Május ötödikén a Beregszászi járás községi tanácsaiba látogatott el Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, valamint Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének és a Beregszászi Járási Tanácsnak az elnöke azzal a…