Rákóczi emlékét méltatták Brezánban

II. Rákóczi Ferenc emlékének adózva Ferenc-Feszt néven tartottak első alkalommal fesztivált a ma Ternopil megyéhez tartozó Brezán (Berezsani) váro­sában. Nagyfejedelmünk, Rákóczi és Bercsényi Miklós gróf 1703-ban itt adta ki a brezáni kiáltványt, mely a Habsburg-kormányzat törvénysértéseire hivatkozva hadba szólította az…

Ismét Bethlent méltatta Huszt közössége

Immáron hagyománnyá vált a Felső-Tisza-vidék egykori koronavárosában, Huszton, hogy minden év őszén megrendezésre kerül a Bethlen-nap a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében. Idén október 18-án gyűlt össze Huszt közössége, hogy megemlékezzen az egykori erdélyi fejedelemről, Bethlen Gáborról. A Bethlen-nap célja az…

Nyárbúcsúztató fesztivál Nagymuzsalyban

Nagymuzsaly igen értékes települése a Bereg­vidéknek. Sokaknak első hallásra az aranybánya, másoknak az oly jóízű őszibarack, s vannak, akiknek a bor jut eszükbe a településről. Tény, hogy mindhárom dolog hozzátartozik a helységhez. A zömében magyar ajkú közösségnek sajnos, sokszor volt…

Hagyományőrző Őszi Fesztivál Guton

„Én nem mehetek el innen sehova-sehova…ide kell hoznunk a nagyvilágot, ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes, és amit érdemes” – olvashatta minden látogató Veres Péter szavait az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Guti Őszi Fesztiválon. A…

Harc a magyar szóért V. Felső-Tisza-vidéki Magyarok Találkozója

„Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség, magyarnak lenni büszke gyönyörűség” – Sajó Sándor szavait eleveníti meg az a nemrég megrendezett találkozó, mely a felső-Tisza-vidéki magyarság körében immáron hagyománnyá vált. A szórványmagyarság életét bemutató rendezvény arról tanúskodik, hogy van élet…