Közös gondolkodás a kárpátaljai magyarság jövőjéről

Quo vadis, Ukrajna? Huszonnegyedik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány nyári szabadegyetemét, immár tizenötödik éve az Ökörmezői járási Felsőszinevéren. Idén június 30-tól július 3-ig tart a rendezvény kárpátaljai, anyaországi, felvidéki valamint erdélyi résztvevőkkel,…

Életműve időtálló igazodási pont

Felavatták dr. Soós Kálmán mellszobrát Öt éve annak, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Soós Kálmán kárpátaljai magyar történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola alapító rektora, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének korábbi elnöke, a sokak által…

A március 13-ai események helyet kapnak az EU—Ukrajna emberi jogi párbeszéd 2016 júniusára tervezett következő ülésén is

A 2016. március 13-án Ungváron történt szélsőséges ukrán nacionalista szervezetek felvonulása és magyarellenes megnyilvánulásai kapcsán Bocskor Andrea, Pelczné dr. Gáll Ildikó és Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői, írásbeli választ igénylő.kérdést intéztek az Európai Bizottsághoz. A  képviselők  egyrészt tájékoztatták…

A Tisza ETT delegációja az Európai Parlamentben

Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője 2016. április 21-én Brüsszelben fogadta a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (Tisza ETT) delegációját, amely a Régiók Bizottsága által szervezett EGTC Platformra érkezett az Európai Unió fővárosába. A Tisza ETT Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei…

Fontos lépés lehet a vízumkényszer eltörlése – Bocskor Andrea sajtóközleménye

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja üdvözli az Európai Bizottság tegnapi bejelentését, mely javasolja az Ukrajnával szemben alkalmazott schengeni vízumkényszer eltörlését. A vízummentesség a kárpátaljai magyar közösség szempontjából fontos előrelépést jelent az anyaországgal való kapcsolattartás megkönnyítése terén.   Az Európai Bizottság…

Bocskor Andrea nyilatkozata a szélsőséges ukrán nacionalisták március 13-i ungvári magyarellenes tüntetése kapcsán

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy 2016. március 13-án Ungváron szélsőséges ukrán nacionalista szervezetek aktivistái durván magyarellenes, a magyar etnikum kipusztítására buzdító jelszavakat hangoztatva tartottak fáklyás felvonulást. A majd 300 fős csoport félelemkeltő és provokatív felvonulása…

A pozitív jövőképért, az élhető szülőföldért

Ukrajnával kapcsolatos kérdések az Európai Parlament napirendjén Ha csak pár napra is, de amikor teheti, rendszeresen hazalátogat családjával Bocskor Andrea európai parlamenti képviselőnk. A múlt héten is Kárpátalján töltöttek pár napot, ezalatt kérésünkre felkeresték szerkesztőségünket is. Mi pedig a találkozást…

Támogatás egy beregszászi családnak

A siket kárpátaljai sorstársak megsegítésére indít gyűjtést a SINOSZ A rászoruló kárpátaljai sorstársaik megsegítésére indított adománygyűjtési akciót a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) Magyarországon és külföldön – jelentette be hétfőn Beregszászban Kósa Ádám, a SINOSZ elnöke, európai parlamenti képviselő,…