Elérhetőségeink:
Irányítószám: 90354
Körzethívószám: +380 03143
Teleház címe: Béke út 48.
KMKSZ-elnök : Tóth-Molnár Emőke
Tel: +380 97 92 15 416
e-mail: emoketoth-molnar@freemail.hu
Nagyszőlőstől délre, a Tiszabökénytől Tiszaszirmáig húzódó egykori ugocsai kisnemesi vidéken található egy mindössze 812 lakost számláló kistelepülés, Forgolány (alapításának éve 1320), a közeli Tiszapéterfalva társközsége, melyet egyedül a Királyháza–Tiszaújlak–Nagyszőlős autóbuszjárat kapcsol össze a külvilággal. A kátyúkkal szabdalt útvonalon döcögő jármű – a járási központ felé tartva – reggel háromnegyed hétkor, majd a visszaút során 11 óra 15 perckor ejti útba a falucskát, melyet így tömegközlekedési eszközökkel igen nehéz megközelíteni. A község nemzetisége 98%-ban magyar, többségében reformátusok élnek itt.
Történelmi áttekintés
A település nevének eredetéről szóló helyi monda szerint valaha a község területén folyt a Tisza, melyben egy helyütt veszedelmes forgó kavargott. Történt azután, hogy a part mentén lakó erdész lánya egy alkalommal vizet meríteni ment a folyóhoz, de belecsúszott, s elkapta, majd forgatni kezdte az örvény. Szerencsére észrevette ezt egy, a közelben tartózkodó ember, s hogy segítséget hozzon, kiabálni kezdett: “Forog a lány! Forog a lány!” A nőt azután ki is mentették a hullámokból, majd később medret változtatott a Tisza, s falu jött létre a területen, melyet a “forgó lány” kifejezés után Forgolánynak neveztek el.
A tipikus népetimológiás magyarázattal szemben a község a közeli Batáron élő flamand telepesek egyikéről, a nemesi rangra emelkedő Forgalanról kapta a nevét, aki még az 1241-1242-es tatárjárás előtt birtokot szerzett a leendő falu helyén, s ő telepítette be azt első lakóival, akik valószínűleg szintén flamandok lehettek. Arra nézve nem maradtak fenn adatok, hogy Batu kán támadása érintette-e a települést, s mi történt annak népességével, ám az bizonyos, hogy a XIV. században már magyar kisnemesek éltek a községben, akik zselléreket is felfogadtak, jobbágyréteg viszont sohasem alakult ki a helységben.
Régi feljegyzések alapján pedig arról értesültünk, hogy kezdetben néhány kerekeken mozgatható faházból állt az egész község. Még a templom és a tanító háza is fából volt. Hiszen dohány termesztők voltak, azok pedig folyton vándoroltak mindig oda mentek ahol jobb volt a föld és magukkal vitték a házaikat is. A kereskedők a kialakuló település közepén áthaladó Tiszán szállították tutajokon a gabonát, s más portékájukat. Súlyos farönköket úsztattak le az építkezésekhez.
Idővel egy-két földműves is letelepedett itt, s szorgos munkával gyarapították vagyonukat. Hiszen a talaj és az éghajlat nem csak a dohánytermesztésnek kedvezett. Most már megjelentek a faluban a vályogházak, ezek már nem voltak mozdíthatóak. Megjelent a közösségben az első zsidó család, akik boltot nyitottak, s nem éppen az itt lakók javát nézve árulták azokat.
Lassan fejlődött a kis közösség hiszen, volt ivó víz, jól termő föld, az asszonyok és lányok szőttek, fontak. Maguk készítették öltözéküket. A férfiaknak lehetett halászni, ami szintén segített a megélhetésben. Még a nehéz kétkezi munka után a nap végén a nők a Tisza tiszta vízében mosták ruháikat, szőtteseiket, közben beszélgettek énekeltek. Az itt élő nép hosszú téli esténkén dörzsölőbe és fonóba jártak, s a jól végzet munka után még táncra is perdültek. Ahol a délceg legények büszkén, bortól és a szerelemtől fűtve udvaroltak a csalfa lányoknak.
Egy megszokott nyári napon történt. A férfiak búzát kaszálta, a lányok s asszonyok pedig utánuk markot szedtek. Tehát fárasztó nap után voltak, de a lányok még kimentek a folyóhoz ruhát tisztítani, de vagy fáradtabb voltak a szokottnál vagy csak figyelmetlenek, hiszen a Tisza veszélyes tele forgókkal és erős sodrással. Az egyik lány kötényét elkapta egy gyors forgó. Ő félvén házsártos anyja szitkozódásaitól, amiért hagyta veszni a kötényét, utána ugrott. A forgó őt is elkapta. Az ott lévők kiabáltak forog a lány, forgó lány, de rajta már segíteni nem tudtak, oda veszett. Ìgy az ő emlékére a falu Forgólány nevet kapta.
Idővel a történet elfelejtődött, s a név pedig Forgolányra csiszolódott. A Tiszát eltérítették a falun kívülre,de nem tetszik neki az útvonal, mert gyakran elhagyja a medrét . A házak közül is csak egy maradt fent, de most már kerekek nélkül alapokon áll. A templom, s az iskola is téglából épültek. Utcáit nem díszítik felhőkarcolók sem cifra paloták, de a letűnt idők nyomai láthatóak.
A múltra csak az építkezésekkor előkerülő súlyos lánc darabok utalnak. A Tisza egykoron itt folyt és a közlekedés tutajokon történt
Idővel a történet elfelejtődött, s a név pedig Forgolányra csiszolódott.
A Rákóczi-szabadságharc idején 31 helybeli lakos állt be a Nagyságos Fejedelem seregébe, s egy kisebb ütközetre is sor került a falu határában, melyben a kurucok diadalmaskodtak a labancok fölött. A Kelet- és Északkelet-Magyarországon végigsöprő 1717-es utolsó tatár betörés során ezt a tiszaháti kis falut is felperzselték a támadók. Fényesebb idők köszöntöttek be viszont, amikor másfél évszázad múltán ismét magasba emelkedtek a szabadság zászlói, s 72 forgolányi polgár lépett be a nevezett község, valamint Csomafalva, Csepe, Hetény, Gyula és Batár önkénteseiből álló, 1848. október 1-jén megszerveződő V. Nemzetőrszázadba, mely derekasan végigküzdötte az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc csatáit.
A II. világháborúban 13 helyben besorozott katona adta életét a hazáért, a “felszabadító” – s a civil lakosságot megannyi értékétől “megszabadító” – szovjet hadsereg katonái pedig 1944 novemberében 64 férfit hurcoltak el Sztálin lágereibe, akiknek több mint egyharmada odahalt, míg három, kuláknak minősített lakost – még ugyanebben az esztendőben – koncepciós perben ítéltek el.
A gazdálkodás helyzete
– A lakosság 90 százaléka a földből él. Korábban nagyon sokan dolgoztak Magyarországon, kőművesekként vagy idénymunkásokként keresve meg a kenyerüket, öt-hat éve viszont megannyi gazda belevágott a szabadföldi, illetve a fóliaházi zöldségtermesztésbe. Túlnyomórészt uborkát, de kisebb mennyiségben paradicsomot és káposztát is nevelnek, s a Tiszapéterfalvai Green Ray Konzervgyárnak adják el a zöldségféléket. Az utóbbi három esztendőben pedig fellendült a földiepertermesztés, a gyümölcsöt pedig viszonteladók vásárolják fel.
Már csak kevesebb mint tíz férfi dolgozik a magyarországi építőiparban, a moszkvai, kijevi építkezéseken elhelyezkedőknek pedig nem váltak be a számításaik, így ma már inkább a közeli falvakban vállalnak munkát mint kőművesek. Néhány munkás pedig a Tiszapéterfalvai Wimark Cipőgyárban, valamint a Nagyszőlősi Kábelgyárban keresi meg a kenyerét.
Állattartással nagyon kevesen foglalkoznak. A falusi csorda 68 szarvasmarhából áll, a tehéntartó gazdák többnyire a falubelijeiknek adják el a tejfeleslegüket, s csak pár asszony viszi be a tejet, a tejtermékeket a tiszaújlaki piacra. Nem jellemző, de kisebb mértékben hízókat és malacokat is nevelnek eladásra, 5-6 helybeli lakos pedig kisvállalkozóként próbál boldogulni, s vagy élelmiszer-, illetve ruhásüzleteket tartanak fenn, vagy nagybani csirketenyésztéssel foglalkoznak.
– Ahogy Alsókaraszlóra (Zariccsjára) korai káposztáért, úgy ide, a Tiszántúlra naposcsibét, illetve előnevelt csirkét jönnek venni a hágókon túli viszonteladók.
A falu földterületét privatizálták, fellendülőben van a háztáji gazdálkodás.
Közösségi és kulturális életünk
Forgolány lakossága főleg az 1800-ban keletkezett református egyházközösség tagjai.
– Jelenleg mintegy 400 hívő alkotja a református gyülekezetet, évente átlag öt gyermeket hajtanak keresztvíz alá, két-három fiatal pár mondja ki a boldogító igent, s öt-hat testvérünktől veszünk végső búcsút a temetőben – mutatja be az egyházközséget Balogh Zsolt presbiter. – 2002-ig beutazó lelkészek tartották az istentiszteleteket, kilenc éve viszont a helyben lakó Ötvös Károly tiszteletes szolgál a gyülekezetben. 1991-ben visszakaptuk a régi paplakot, ám olyan rossz állapotban volt, hogy le kellett bontanunk, s részben önerőből, részben pedig a környező falvakban működő gyülekezetek, a külföldi támogatók, valamint a Kárpátaljai Református Egyházkerület segítségével felépítettük a gyülekezeti termet is magába foglaló új parókiát. A két hitoktatónk itt tartja a vallástanórákat (jelenleg mintegy negyven gyermeket vezetnek be a hit világába), s ugyanitt kerülnek lebonyolításra a vasárnapi gyermekistentiszteletek. Minden nyáron megszervezzük a gyermekhittantábort, s a felnövekvő nemzedék több tagja is felkeresi a Nagyberegi Örömhír-tábort, valamint az Aklihegyi Gyermek- és Ifjúsági Tábort.
A diakóniai munka során a rászoruló özvegyek, illetve a nehéz anyagi helyzetben lévő családok között – évente egyszer – szétosztjuk a Dorcas Segélyszervezettől kapott segélycsomagokat, karácsonykor – az egyik helybeli magánvállalkozó támogatásával – megajándékozzuk a hittanórákra járó gyermekeket, az egyházközséghez tartozó családok pedig karácsony előtt – önkéntes alapon – élelmiszereket, ruhaneműt és játékszereket tartalmazó csomagokat állítanak össze a különböző kárpátaljai árvaházak kis lakói számára, tavaly például az Aknaszlatinai Árvaházba juttattunk el egy segélyszállítmányt.
– Úgy kilencven görög katolikus és néhány római katolikus család is él a településen. Mi, görög katolikusok korábban a szomszédos Batárra jártunk át, hogy részt vehessünk a szent liturgián, ám 1993-ban – Orosz István tiszaújhelyi és batári parochus kezdeményezésére – önálló egyházközséget alapítottunk – emlékezik vissza Papp János görög katolikus gondnok. – Németországi támogatásból, Magyarországra kitelepült helybeli lakosok pénzadományaiból és a helybeli egyházközség adakozásából gyűjtöttük össze a templomépítéshez szükséges anyagiakat, s 2003-ra tető alá is hoztuk a szentegyházunkat, melyet a római katolikusok is látogatnak, tavaly pedig belevágtunk a parókia felépítésébe. Három éve már saját parochusunk is van Bakancsos Sándor személyében, aki jelenleg egy, az egyházközség által bérelt házban lakik, s a feleségével, Évával ott vezetik le a hittanfoglalkozásokat, melyeken most 13 gyermek vesz részt. Karácsonykor és Mikulás napján ajándékcsomagokat osztunk szét a hittanórákat látogató iskolások között, a parochus pedig rendszeresen meglátogatja a templomot felkeresni már nem tudó, hajlott korú hittestvéreinket, lelki vigaszt nyújt számukra, s meggyóntatja őket.
KMKSZ – a lakosságot szolgáljuk
A forgolányi KMKSZ-alapszervezet még a hőskorszakban, 1989-ben alakult meg, s jelenleg 235 tagot számlál . – Első elnökünk, Vass Mária szervezésében jótékonysági rendezvényeket szerveztünk, hogy az így összegyűlt pénzből felállíthassuk a II. világháború és a sztálinizmus áldozatainak az emlékművét (még magyarországi néptáncegyüttesek is felléptek az estjeinken), s a helybeli református gyülekezettel együtt szerettük volna felavatni azt a templomkertben vagy a temető területén. Már az áldozatok neveit is felvésettük az ideiglenes jelleggel a templomban elhelyezett márványtáblákra, amikor – még a 2000-es évek elején – az egyházközség vezetése a KMKSZ-elnök tudta nélkül átadta azokat a Móricz Zsigmond Művelődési Egyesületnek, s az említett szervezet leplezte le a monumentumot, melyen leragasztották azt a feliratot, miszerint a KMKSZ-alapszervezet állíttatta fel az emlékművet.
Kezdetben egyedül bonyolítottuk le, jó pár éve viszont a helybeli magyar tannyelvű általános iskolával együtt szervezzük meg a március 15-i ünnepségeinket. Évenként megemlékezünk a sztálinizmus áldozatairól, valamint a 2014-es évben először méltattuk június 4-én a nemzeti összetartozás napját.
Az oktatás helyzete
A Forgolányi Óvoda nagyon nagy létszámmal működik. Mivel Péterfalváról is ide hozzák a gyerekeket, ezért 3 csoportban foglalkoznak a kicsikkel. Így összesen hatvan apróságra kell vigyázniuk az óvónőknek.
Községünkben 1952-től általános iskola működik. Ide viszont sajnos nagyon kevés gyerek jár (köszönhető ez az ukrán iskoláknak), mindössze 54 tanulónk van, akik tovább tanulhatnak anyanyelvükön a közeli Péterfalvi Középiskolában vagy a Péterfalvai Református Líceumban.
Kultúrházunkban, mely 2013 óta új klubvezetővel rendelkezik, gyakran tartunk hagyományőrző rendezvényeket, melyeken mind a kicsik, mind a nagyok nagy élvezettel vesznek részt.
A forgolányi KMKSZ alapszervezetének elnöke
és tisztségviselői
Elnök: Tóth-Molnár Emőke
Születési év, hónap, nap: 1980.szeptember 5.
Iskolák: Forgolányi Általános Iskola
Péterfalvai Református Líceum
Ungvári Nemzeti Egyetem
Szakma: Magyar nyelv és irodalomtanár
Munkahely: Péterfalvai Református Líceum
Családi állapot: Házas, két gyermek édesanyja
Alelnök: Molnár Katalin
Születési év, hónap, nap: 1959.október 1.
Iskolák: Öregakli Elemi Iskola
Nevetlenfalui Középiskola
Munkácsi Tanítóképző
Szakma: Alsó tagozatos tanítónő
Munkahely: Forgolányi Általános Iskola
Családi állapot: Házas, két gyermek édesanyja
Titkár: Kónya Éva
Születési év, hónap, nap: 1967.szeptember 2.
Iskolák: Aklihegyi Általános Iskola
Nevetlenfalui Középiskola
Szakma: Takarítónő
Munkahely: Forgolányi Általános Iskola
Családi állapot: Házas, két gyermek édesanyja
Egyéb érdekességek a faluról
Forgolány lakosságát tekintve sajnos, egyre zsugorodó település, de színes és érdekes történelemmel, hagyományokkal rendelkezik, lakosságához és eredetéhez egyaránt különös történetek, hiedelmek fűződnek.
A „Forog a lány-i” ködúszók
A történelmi források szerint a falu névadója egy Fargalan vagy Fulguran nevű földesúr, ugocsai flamand telepes volt. A település nevéhez egy tőle teljesen független eredetmonda is kapcsolódik, amelynek több változata is ismert. Az első szerint Forgolány mai helyén egykor a Tisza folyt. Ott, ahol most a református templom áll, egy veszélyes forgó, örvény kavargott a vízben. A bal parton lakott egy Jaros nevezetű vadász, akinek volt egy szépséges szép leánya. Egy nap, amikor a leány lehajolt, hogy kancsójába vizet merítsen, leszakadt a lába alatt a talaj, ő pedig belecsúszott a vízbe, pont ott, ahol a forgó volt. Az örvény elkapta és forgatni kezdte őt a víz színén, miközben segítségért kiáltozott. A közeli mezőn dolgozó emberek egyike meghallotta, odaszaladt és észrevette a vízben forgó lányt. Kiabálni kezdett: „Forog a lány, forog a lány!” Így lett a falu neve Forgolány. A másik változat szerint a jelenlegi falu közepén egykor a Tisza Halavány nevű ága folyt. A lakók a folyóhoz jártak vízért. Egyszer egy lány pont ott esett bele a folyóba, miközben vizet akart meríteni korsójával, ahol a forgó volt. A forgó a víz felszínén forgatta a lányt. Nem sokkal ezután, amikor a lány már nem élt, arra járt egy juhász, és észrevette a forgó lányt. Hangosan kiabálni kezdett: „Forgólány! Forgólány!” Szavai némiképp módosultak, s így lett a falu Forgolány.
De nem csupán a falu nevének eredetéhez, hanem annak lakosaihoz is fűződik egy érdekes történet. A forgolányiakat régen a szomszédos falvak lakói ködúszóknak vagy ködösöknek csúfolták. Élt ugyanis egykor a faluban egy öreg fiskális (ügyvéd volt a foglalkozása, erről nevezték el aztán), aki furfangos, ravasz ember hírében állt. Úgy tartották róla, hogy értett a különböző varázslatokhoz, ördögi praktikákhoz. Egyszer fiatal fiúkat hívott magához, hogy fejtsenek neki tele egy kádat máléval, s majd akkor fizeti ki őket, ha a kád tele lesz. A fiúk késő estig dolgoztak, de mégsem telt meg a kád. Zúgolódni kezdtek. Az öreg Fricskális levitte őket a pincébe, ahol egy kád már tele volt lefejtett máléval. Kiderült, hogy a fenti kád alján van egy lyuk, amin keresztül a málészemek a lenti kádba potyogtak. A fiúk dühösek lettek. Az öreg Fricskális engesztelésül megkérdezte, akarják-e ruha nélkül látni a falubeli lányokat. A válasz természetesen igen volt. Másnap, amikor a lányok, asszonyok épp kifelé jöttek a templomból, az öreg fricskális sűrű ködöt csinált a templom előtti térre, ami egyre magasabb lett. A lányok azt hitték, hogy víz, ezért egyre feljebb, egészen a hónaljukig emelték a ruhájukat. A fiúk a kerítés mögül figyelték őket. Ekkor Fricskális eltűntette a ködöt, a lányok pedig visongatva, szégyenkezve hazafutottak. Ezért nevezték el ködúszóknak a forgolányiakat.
Fricskálishoz egy másik történet is kötődik. Úgy tartják, hogy amikor az öreg meghalt, a pap ördöngös tevékenysége miatt nem akarta eltemetni, és a falu sem hagyta, hogy a temetőbe temessék. Ezért végül a saját kertjében temették el, s sírjára rátették a kertjében lévő hatalmas követ is, hogy ne tudjon visszajönni.
A szentelmények ereje
Ahogy hagyományaikhoz, úgy vallásukhoz is erősen ragaszkodtak a falu lakói. S mivel a lakosság különböző felekezetekhez tartozott, így az ünnepek sora is érdekes képet mutatott.
Jézus Krisztus születését még néhány évvel ezelőtt is különböző időpontokban ünnepelték a reformátusok és a katolikusok. Előbbiek december 25-én, utóbbiak január 7-én. A görögkatolikusok – fiatalok és idősebbek egyaránt – 25-30 fős csoportokba verődtek, s a kántálásban részt vevők mindegyikének felkeresték otthonát. A kántálókat borral, kaláccsal kínálták, s tovább is állt a társaság, hisz reggel lett, mire mindenkihez elértek. Általában a Mennyből az angyalt és Az Istennek szent angyala című dalt énekelték.
A vízszentelésre a templomban került sor, s a szentelt vizet nagy becsben tartották. Leggyakrabban orvosságként használták. Ha például egy gyermek megijedt, megitatták vele. Védelmi erőt is tulajdonítottak neki, ezért megszentelték vele az ólat, hogy a tehenet ne tudják megrontani, s a házat is, hogy tűz ne érje.
A barka, vagy ahogy For go lány ban nevezik, cicuka vagy cinegefűz szen telése szintén a templomban történt. A lányokat szentelés után megveregették, hogy kapatosak legyenek, mint a cicuka. A megszentelt ágakat húsvétkor a pászkára tették, és úgy vitték szentelni.
A húsvétot szigorú böjt előzte meg, melynek ideje alatt csak olajos, sovány ételeket főztek, semmi zsírosat, tejeset. Húsvétvasárnap történt a pászkaszentelés és a locsolkodás. Szentelni pászkát, tojást, szalonnát, kolbászt, fokhagymát, sült túrót is vittek. A lányok pedig természetesen kaptak vizet bőven.
A búzaszentelés a mezőn történt. A megszentelt szálakból a templomba és haza is vittek. Adtak belőle a teheneknek is, hogy sok tejet adjanak.
Május elsejére a lányok, akiknek komoly udvarlójuk volt, fát kaptak.
A lakodalmakat a családok igyekeztek lehetőségeikhez mérten kiállni. A nagyobb lakodalmakon 100-150 vendég volt. Minden lányhoz tartozott egy vőfély. Az esküvő előtti napon a meghívottak lisztet, tojást, esetleg szalonnát vittek a lakodalmas házhoz, este pedig 4 vőfély elindult köszöngetni, és meghívták a házak népét másnapra. A lakodalom délután 1 órakor kezdődött. A görögkatolikusoknak nem volt templomuk, csak haranglábuk a faluban, így Batárra jártak esküdni. A lakodalmas menet szekerekből állt. Batárra menet az Ezt a kerek erdőt járom én, ezt a barna kislányt várom én… kezdetű dalt énekelték.
Hajdanában nyüzsgő közösségi élet folyt, mivel a különböző munkálatok – dörzsölés, fonás, lekvárfőzés, máléhántás, forgócséplés – és ünnepek is közösségben zajlottak. Ezek az alkalmak jelentős közösségformáló erővel bírtak, akárcsak a kender megmunkálásához kötődő munkák. A kendert hajdan kévébe kötözve a Batárban áztatták. Majd kiszedték, kimosták, s jött a dörzsölés, fonás. A lányok mezítláb, lábbal dörzsöltek, míg a fiúk szórakoztatták őket. Volt zene is, melyet leggyakrabban citera, harmonika, hegedű szolgáltatott. A dörzsölőket főtt máléval kínálták. Fonás közben a fiúk leseltek, vagyis igyekeztek megszerezni a lányok orsóját, s nem is adták vissza, míg a lány nem adott csókot cserébe. Ha a lány nem adott, a sértett fiú széttekerte a fonalat az utcán, s a lánynak egy napjába is beletelt, mire feltekerte. Közben ment a farsangolás is.
Mint minden faluban, Forgolányban is voltak öntőasszonyok (a forgolányiak tojással öntöttek) és olyan furfangos emberek, akik értettek a rontáshoz, s gyakran rontották meg a teheneket is. Ilyenkor a jószág elkezdett rúgni vagy nem adta le a tejet, s a gazda kénytelen volt eladni. Ezek a furfangosok azonban egyéb különös dolgokra is képesek voltak. Egy történet szerint néhány személy a saját szemével látott egy ilyen furcsaságot: „Mentek Szatmárra a vásárra. Elindultak még este ökrös szekérrel. Éjféltájban megállottak pihenni, enni adni az ökröknek. Látták, hogy egy ember odamegy. A jószág nyakán volt a járom, azon volt két szeg, hogy ne tudja kihúzni belőle a fejét. Ő meg odament és abból fejte kifele a tejet.”
Van Forgolánynak egy jellegzetes étele is, a tojásos nokedli. Ez úgy készül, hogy a nokedlit a szokott módon megfőzik, lábasba teszik, ráöntenek 1-2 felvert tojást, petrezselymet, borsot szórnak rá és felsütik.
A hegedű szépen szól, a rőf meg rövid
A nép hitvilága, humora és gondolkodása a mesékben és dalokban tükröződik leginkább. Szerencsére, mindkét műfajra van még, aki emlékszik.
Mándi Erzsébet mesemondóként ismert Forgolányban. Rengeteg mesére emlékszik még, amit sajátos stílusában élmény hallgatni. Ahogy elmondta, ezeket a meséket édesapjától hallotta gyerekként. „Mikor kicsik voltunk, esténként mindig mesélt nekünk. Folyton kértük, hogy meséljen. Ő meg annyira mondta, mondta, mondta a meséket, hogy egyszer már kifogyott belőlük. Azt mondta, már nem tud többet. Kértük, hogy mondjon még. Akkor azt mondta: „Volt egy dongó meg egy légy. Tovább is van, mondjam még?” Nem bántuk mi, csak mondjon valamit. Meg megkérdezte: „Melyiket mondjam: a hegedűt vagy a rőföt? A hegedű szépen szól, a rőf meg rövid.” Mi mindkettőt kértük. Citerázni, hegedülni, harmonikázni is tudott és nagyon sok énekre meg mesére tanított meg.” A papa, Mándi József földműves volt. Lánya 11 éves volt, a legidősebb gyerek, amikor apja a lágerben maradt.
Csokai Ottó egy régi mesterséget, a bádogozást űzte. „Apósomtól tanultam a mesterséget, mert volt hozzá akaratom. Kolhozban csináltunk bádogos munkákat, szellőzőket, csatornákat, ilyesmiket. De mostanában szinte teljesen munka nélkül vagyok, csak apróbb munkákat csinálok itthon.”
Az 1930-ban született Balogh Ernő neve szervesen összefonódott Forgolány kulturális életével. Klubvezetőként dolgozott, s híres volt gyönyörű hangjáról, az általa ismert számos magyar nótáról. Színdarabokat, dalokat és táncokat is tanított a műkedvelő forgolányiaknak. Hajdan ugyanis dalárda (a szólót mindig Balogh Ernő énekelte), színjátszókör és tánckör is működött Forgolányban, amelynek tagjai a tantestületből, műkedvelő falubeliekből álltak. Ezeket vezette Balogh Ernő. A műkedvelők az egész környéket bejárták, s bemutatták táncaikat, dalaikat. Műsorukhoz a zenét a tiszaújlaki Murzsa Zenekar szolgáltatta. Velük jártak fellépni a 10-20 fős műkedvelő csoportok. A táncosok magyar csárdást, palotást, cigány- és fonótáncot is jártak. A fonótáncot „magyar” ruhába – fehér ruha, piros mellény, zöld kötény, párta – öltözött lányok táncolták. Széken ültek körben, guzsallyal, feltekert szösszel a kezükben és énekeltek: „Este van már, késő este, kilencet ütött az óra, az én kedves galambom nem jött el a fonóba.” Ekkor léptek színre a fehér inges, kalapos fiúk, felkérték a lányokat és csárdást jártak.
Balogh Ernő kulturális munkáját negyven évig végezte.
Sokan, talán a falu lakói is, nem is gondolnák, hogy néhány évtizeddel ezelőtt milyen pezsgő életet éltek a forgolányiak. Sajnos, több történetet nem hallhatunk Ernő bácsitól, mert 2013 karácsonya előtt elhunyt. Nyugodjon békében!
Berecz András esete a forgolányi mesemondóval
Az alábbi kérdést Berecz András mesemondónak tették fel.
– Járt-e már korábban Kárpátalján, folytatott-e itt gyűjtéseket?
– Már többször jártam ezen a gyönyörű vidéken és folytattam mese- és népdalgyűjtést… A mesegyűjtés terén szintén örökké az emlékeimben maradnak egy kitűnő forgolányi írástudatlan mesemondótól, Kádár Endrétől hallott tündérmesék. Elmondta, hogy élete legnagyobb élménye volt, amikor álomba mesélte az aratókat.