Demográfia

A 2001-es összukrajnai népszámlálás
Ukrajnában a legfrissebb népszámlálás 2001 decemberében zajlott. Azelőtt1989-ben tartottak, akkor még össz-szövetséginek nevezett szovjet összeírást. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, amely tízévente ír elő ilyen jellegű felmérést egy adott országban, 1999-ben az ukrán kormány meghirdette a soros népszámlálást. Ám, a szükséges anyagi háttér hiányában az akkor elmaradt. Később volt még egy elvetélt népszámlálási kezdemény, mielőtt 2001-ben sikerült lebonyolítani a cenzust.
A népszámlálás eszmei időpontjául (ez az az időpont, amelyre a kapott adatok vonatkoznak) a 2001. december 5-i dátumot jelölték meg (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, 2003c). Mivel az adatok összesítése és feldolgozása hosszabb időt vesz igénybe, a népszámlálás első eredményeit csak valamivel több mint egy év múlva tették közé. Az elérhető adatok tárháza a jelen feldolgozás készültekor (2003–2004) az országos, a megyei és a járási összesítésekre, illetve települési bontásban az összlakosságra, a nemi összetételre és a magyar nemzetiségűek számára terjedt ki. Csak remélhetjük, hogy a későbbiekben a korábbi, szovjet gyakorlattal ellentétben, közreadják a települési, illetve nemzetiségi bontású további adatokat is.
Kiemelt jelentősége van a népszámlálásoknak a nemzeti összetétel módosulásának nyomon követésében. Míg ugyanis az egyes települések, illetve közigazgatási egységek össznépességéről évente nyilvántartás készül, a nemzeti összetételt csak ezek alkalmával lehet felmérni. Ez magyarázza a széleskörű érdeklődést, ami az eredmények közzétételét kísérte.
Szeretnénk még előrebocsátani néhány személyes észrevételt. Nincs ugyan alapunk feltételezni, hogy tudatos hamisítások történtek, de a népszámlálás lebonyolítása során számos szabálytalanságról értesültünk. Így, például, több helyen a számlálóbiztosok nem a hivatalos kérdőívben rögzítették a közölt adatokat, hanem egy piszkozatként használt füzetben. Másutt előfordult, hogy a biztosok nem is jártak az összeírandó családoknál. A számlálóbiztosokkal történt beszélgetésekből kiderült, hogy eltérően értelmeztek egyes előírásokat, például az ideiglenesen máshol tartózkodók számba vételével kapcsolatban. Ám ezzel együtt, még mindig a népszámlálás eredményeit tekinthetjük a népesség összetételét jellemző legpontosabb adatforrásnak.

A 2001-es ukrajnai népszámlálás „Az Összukrajnai népszámlálásról” szóló törvénnyel összhangban lett megtartva, amely meghatározta az előkészítésének, a lebonyolításának és az eredményei felhasználásának jogi, gazdasági és szervezési alapjait. Az alábbiakban a népszámlálás lebonyolítási rendjének főbb gyakorlati tudnivalóit foglaltuk össze. A tanulmányhoz mellékeltük a háztartásonként és a személyenként kitöltendő számlálólapok magyarra fordított változatát. A fordítást a szerzők végezték, az összeíráskor a biztosok csak ukrán nyelvű lapokat használtak. A számlálólapokat a számlálóbiztosok töltötték ki a lakosság megkérdezése alapján, azokat a helyiségeket bejárva, ahol a lakosság elhelyezkedik vagy elhelyezkedhet, beleértve a vállalatokat, szervezeteket és állami intézményeket is. Az összeírást helyhez kötött, illetve a népesség jelentősebb tömörülési helyein kialakított ideiglenes számlálóhelyiségekben is végezték (Ukrajna Statisztikai Állami Bizottsága, 2003a).

A számlálólapok kitöltésének kezdete 2001. december 5. reggel 8 óra volt, és a munka összességében 10 napig tartott (2001. december 14-ig). A lakóhelyi számlálólapokba a 2001. december 5-én 0 órakor az adott helyiségben jelenlévő minden személy adatai bekerültek, az ideiglenesen ott tartózkodókat is beleértve. Azonkívül, az ideiglenesen távolélő állandó lakosokat is számba vették. Azokat a személyeket, akik a népszámlálás időpontjában kórházban, szülészeten, szanatóriumban, üdülőben (az 1–2 naposokat kivéve), szállodában és hasonló változó népességgel rendelkező intézményekben tartózkodtak, az adott intézmény adminisztrációja vagy az adott számlálókörzet számlálóbiztosai írták össze (az adott létesítmény férőhelyétől függően). Ezen létesítményekben a népszámlálás egy nap alatt zajlott (december 5-én). A népszámlálás ezt követő napjaiban (december 6–14.) már csak ellenőrző bejegyzések készültek azokról a személyekről, akik újonnan jöttek, és nem rendelkeztek a népszámlálásban való részvételt igazoló bizonylattal. A kórházakban, szállodákban, üdülőhelyeken tartózkodó személyeket a nevezett intézményekben mint ideiglenesen ott lakókat írták össze. A katonákat, a zárt intézmények és a büntetés-végrehajtó intézmények lakóit viszont a szolgálat, illetve az elzárás helye szerinti állandó lakosok közé sorolták. A lakosságot a tényleges lakóhely, nem pedig a munkahely, vagy a szolgálati hely szerint írták össze. Az összeírás a tartózkodási engedély (állandó vagy ideiglenes) meglététől és az adott területen való lakhatási jogtól függetlenül történt (pl., ha valaki tartózkodási engedéllyel rendelkezett egy bizonyos helyen, de ténylegesen egy másik cím alatt lakott, akkor a tényleges címet kellett beírni).
Az azon háztartásokban élőkre vonatkozó információkat, amelyek tagjai elérhetetlenek voltak a népszámlálás egész időszaka alatt, a számlálóbiztos a szomszédoktól, a házkezelőségtől, az önkormányzat munkatársaitól szerezte be. Ukrajna azon állampolgárai, akik kiküldetés miatt kevesebb, mint egy évig, illetve nyaralási, gyógykezelési, rokonlátogatási vagy turisztikai célból az
időtartamtól függetlenül külföldön tartózkodtak, az állandó lakóhely szerint számlálódtak, az ideiglenes távolmaradás bejelölése nélkül. Azokat a személyeket, akik nem rendelkeztek állandó lakóhellyel, a számlálóbiztossal való találkozás helyszínén jegyezték be. Ezeket a személyeket az összeírás helyének állandó lakosságához sorolták. A népszámlálás programja a szociális helyzettel kapcsolatos kérdéseket is tartalmazott minden háztartásra, illetve azok tagjaira, és azokra a személyekre vonatkozóan, akik állandó jelleggel tartózkodtak az adott helyen.

A kárpátaljai magyarság és a vele együtt élő számosabb
nemzetek lélekszámának időbeni változása a korábbi
népszámlálások tükrében

A mai Kárpátalja területe a történelmi Magyarország hat vármegyéjéből jött létre. A trianoni döntés értelmében 1920-ban Bereg, Máramaros, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Ung vármegye egy része Csehszlovákia fennhatósága alá került. Ez a 12 631 km2-nyi terület a Csehszlovák Köztársaság közigazgatásilag elkülönített, meghatározott igazgatási és szervezeti jogokkal felruházott területévé
alakult – Podkarpatska Rus néven. Ekkor említik először a területet Kárpátaljaként. Kárpátalját a Csehszlovák Köztársaság többi részétől eleinte egy ideiglenes határ, ún. demarkációs vonal választotta el, amely 1927-ben lett véglegesítve. Később a történelem folyamán a terület határai többször is módosultak.

1939 és 1945 között a terület ismét Magyarországhoz tartozott, majd 1945. június 29-én a Szovjetunió részévé vált Zakarpatszka Ukraina néven.

1991-től Kárpátalja a független Ukrajna részét képezi, egyike az ország 24 megyéjének (a megye ukrán megfelelője az oblaszty). Azokat a területeket foglalja magába, amelyek a Kárpátok vízválasztó gerincétől délnyugatra fekszenek. Kárpátalja jelenlegi területe 12 752 km2 (Zasztavecka et al., 1996). A rendszeres, közel tízévente sorra kerülő népszámlálások Kárpátalja mai területén több mint egy évszázados múltra tekintenek vissza. 1880 óta minden népszámlálás rákérdezett az anyanyelvre, illetve a nemzetiségre (Kovacsicsné, Klinger, 1996). Ettől kezdve a Magyarországon a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően tízévente lebonyolított népszámlálások szolgáltattak átfogó felmérést Kárpátalja népességéről. Ilyenekre a továbbiakban 1890-ben, 1900-ban és 1910-ben
került sor (Kocsis, 2001).
A csehszlovák érában két, Kárpátaljára is kiterjedő, országos népszámlálást tartottak: 1921-ben és 1930-ban. A visszacsatolás után 1941-ben került sor magyar népszámlálásra a területen. Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolását követően 1946-ban írták össze a megye népességét, bár ez nem minősült hivatalos népszámlálásnak. A területnek a szovjet birodalomhoz való tartozása alatt az országban, és így a megyében is, négy cenzust bonyolítottak le. Ezek időpontjai: 1959, 1970, 1979 és 1989. A Szovjetunió szétesését követően létrejött független Ukrajnában eddig egy népszámlálásra került csak sor, 2001-ben.
A felsorolt összeírások eredményeinek felhasználásával, az I. táblázat, illetve az 1. ábra segítségével vázoljuk a magyarság számának és arányának változását 1880 és 1989 között a mai Kárpátalja területén. Megjegyezzük, hogy a népszámlálások eredményeinek összevetését bonyolítja, hogy egyesek csak az anyanyelvre kérdeztek rá, mások viszont csak a nemzetiségre.

I. táblázat. A Kárpátalja mai területén élő népesség, illetve a két fő nemzetiség számának és arányának alakulása 1880 és 2001 között a népszámlálások adatai alapján. A normál betűtípussal szedett adatok a nemzetiségre, a dőlt betűsek az anyanyelvre vonatkoznak (Központi Statisztikai Hivatal, 1996; Kocsis, 2001).

demografia1
1. ábra. A Kárpátalja mai területén élő össznépesség, illetve a két fő nemzetiség számának alakulása 1880 és 2001 között a népszámlálások és az 1946-os összeírás adatai alapján. A magyarok számát függőlegesen, az ukránokét vízszintesen vonalazott terület jelöli.

Kárpátalja népességszáma a népszámlálási adatok tükrében a vizsgált időszak alatt többnyire emelkedett, bár az ábrán három megtorpanást, illetve visszaesést vehetünk észre a lakosságszám növekedésében. A megtorpanások szintén a lélekszám kisebb visszaeséseinek felelnek meg, amelyeket azonban a tíz év körüli időbeli felbontás esetenként elfed. Ezek:

·    az első világháború alatt és közvetlenül utána a születésszám csökkenése, a halálozás emelkedése és a magyarok határmódosulásokat követő kitelepülése következtében végbement fogyás;
·    a második világháborúval összefüggő hasonló jellegű események kiváltotta lélekszámcsökkenés, súlyosbítva a holocausttal, illetve a magyar és a német férfiak 1944-es elhurcolásával;
·    a lakosságszám 1995 óta tartó lassú, ám folyamatos apadása, amelyről később Lesz szó. A megye többségi nemzete a tárgyalt időszak egészében az ukrán (korábbi szóhasználattal ruszin) volt. Az ukránság lélekszáma az összlakosságéhoz hasonlóan Folyamatosan nőtt. A növekedés mértéke a tárgyidőszak egészét tekintve meghaladta az Teljes népességét, ami az ukránok arányának közel 20%-os (59,8-rıl 78,4%-ra) emelkedését eredményezte 1880 és 1989 között. A hosszú távú arányeltolódás fő tényezője a magasabb természetes szaporulat, továbbá a pozitív migrációs mérleg és az asszimilációs nyereség volt. A kárpátaljai magyarság a megye mai területén a népszámlálások kezdete óta a második legszámosabb nemzet. Lélekszámában azonban, az össznépességen belüli arányához hasonlóan, az összeírások tanúsága szerint, jelentős, eltérő irányú változások történtek. 1880-ban magyarok alkották Kárpátalja mai területén a lakosság több mint egynegyedét. Ez az arány egészen 1910-ig, a Trianon előtt lebonyolított utolsó magyar népszámlálás időpontjáig, folyamatosan nőtt, ekkorra meghaladva a 30%-ot. A növekedés motorja az asszimiláció volt, bár a számlálóbiztosok esetleges túlbuzgóságát, mint az államalkotó nemzet kimutatott számarányát növelő hibalehetőséget, ez esetben sem zárhatjuk ki (vonatkozik ez a többi állam által szervezett népszámlálásokra is).
A vidék Csehszlovákiához kerülése után kevéssel, 1921-ben lezajlott népszámlálás a magyarság számának és arányának jelentős, közel 40%-os, visszaesését regisztrálta. A visszaesés fő okai az államváltást követő tömeges magyar kitelepülés, az addig jelentős részben a magyar anyanyelvűek között számon tartott zsidó lakosság külön nemzetiségként való számbavétele (számuk 1921-ben
meghaladta a 80 ezret), és a bizonytalan etnikai identitású (magyar–ukrán, magyar–szlovák) népesség többségi irányba való elmozdulása voltak.

A második csehszlovák cenzus a magyarság számának enyhe emelkedését, azonban arányának további csökkenését hozta felszínre. Ebben a magyarok alacsonyabb természetes szaporulata, a cseh és szlovák katonák, hivatalnokok és családjaik tömeges betelepítése és az asszimiláció játszotta a fő szerepet. A visszacsatolást követő 1941-es magyar népszámlálás eredményei gyökeres fordulatot mutattak a vidék etnikai viszonyaiban. A magyarság száma az 1930-asnak a kétszeresére nőtt, aránya az össznépességen belül szintén majdnem megkétszereződött. A változások okai, akárcsak az iránya, szimmetrikusak a Trianon utáni változásokéval. A magyar anyanyelvű izraelita népesség, illetve a bizonytalan nemzeti azonosságtudatú lakossági rétegek csatlakozása lehetett a gyarapodás fő forrása. A cseh és szlovák hivatalnoki és katonai rétegek államváltással összefüggő kitelepülése és a magyar megfelelők betelepülése volt a magyarság lélekszámát növelő másik fontos összetevő.
Az 1946-os szovjet összeírás Kárpátalján mindössze 66 ezer magyart talált. A magyarság száma és aránya is töredékére esett vissza az előző összeírás eredményeihez képest. A lélekszám csökkenése egyrészt a háborúval összefüggő fizikai veszteségekkel, azaz a frontokon történt nagyszámú elhalálozással, másrészt a magyar férfiak 1944-es tömeges elhurcolásával magyarázható. Ehhez adódott
a frontátvonulást megelőző tömeges, főleg a magyarságot és a németeket érintő menekülés, továbbá, hogy ilyen körülmények között a megmaradt magyarok jelentős része nem merte vállalni a nemzeti hovatartozását.
Az első, Kárpátalját is érintő hivatalos szovjet népszámlálásra csak jóval később, 1959-ben került sor. Ekkor már a magyarok zöme úgy ítélte meg, hogy vállalhatja a nemzetiségét. Viszont a háború utáni években a természetes és az erőszakos asszimiláció apasztotta a magyarság számát. A magyarok arányának a csökkenéséhez hozzájárult az ukránok és az oroszok tömeges betelepítése és az
ukránok magasabb természetes szaporodása is. A szovjet uralom 1959 és 1979 közötti 20 évében a magyarok száma lassan gyarapodott, összességében 12 ezer fővel, elérve a 158 ezret. Ez a  természetes szaporulat asszimilációval szembeni enyhe túlsúlyát mutatta. A magyarság aránya azonban az össznépességen belül eközben csökkent, mivel az oroszok és az ukránok számának emelkedését az asszimilációs nyereségnél is jobban fokozta a bevándorlás és a magasabb szaporulat. A következő tíz évben a természetes szaporulat értéke az egyébként nem túl magas asszimiláció szintje alá süllyedt, minek nyomán 1989-re közel háromezerrel csökkent a kárpátaljai magyarok lélekszáma (értelemszerűen tovább esett az aránya is).
A két fő nemzetiségen kívüli népességet magába foglaló „egyéb” kategória ugyancsak jelentős változásokon esett át az 1880–1989-es időszak alatt, nem csak számát, de összetételét tekintve is. 1880-ban Kárpátalján az ukránok (ruszinok) és a magyarok mellett legnagyobb számban német (32 ezer, 7,8%) anyanyelvűek éltek.

Ez a helyzet 1910-ig fennmaradt, csak közben a német anyanyelvűek száma 63 ezerre (10,6%) emelkedett, azaz majdnem megduplázódott. Átlagon felüli gyarapodásuk fő forrása a nagyrészt német anyanyelvű zsidóság bevándorlása volt. Az 1921-es és 1930-as csehszlovák népszámlálások a nemzetiséget vették számba, és az országrész harmadik legszámosabbjának mindkét alkalommal a zsidóság bizonyult, 80 ezres, illetve 92 ezres lélekszámmal, ami az összlakosságon belül 13,1 és 12,5%-nak felelt meg. Az államalkotó népek jelentős betelepítése nyomán a szlovákok és a csehek gyarapodása volt számottevő. Így, a szlovákok a két népszámlálás között 19 ezerről (3,1%) 34 ezerre (4,6%) növelték lélekszámukat. A visszacsatolás a csehek és szlovákok tömeges kitelepülésével és a lélekszám szerinti rangsorban való visszaesésükkel járt együtt Kárpátalján. Az 1941- es népszámlálás az ukránok és a magyarok mellett csak a zsidókat találta nagy számarányúnak a területen: 79 ezret írtak össze belőlük, ami a teljes népesség 9,2%-a volt.

A második világháború, illetve az azt követő események alapjaiban módosították a vidék kisebb nemzeteinek lélekszámát és e szerinti sorrendjét. A holocaust és a háború utáni kivándorlás miatt erősen megcsappant a zsidóság száma. A tömeges betelepítések ugyanakkor 1959-re az oroszokat emelték Kárpátalja harmadik legnépesebb nemzetiségévé (30 ezer, 3,2%). Ez az állapot a szovjet uralom végéig tartott; az 1989-es népszámlálás már 49 ezer oroszt talált a megyében (4,0%). A negyedik helyet ezalatt végig a románok tartották, akik viszonylag magas természetes szaporulatuk révén 1959 és 1989 között 18 ezerről (2,0%) 29 ezerre (2,4%) növelték számukat. A nagyrészt egy tömbben, falvakban élő románságnak mind a migrációs, mind az asszimilációs mobilitása a vizsgált időszak egészében alacsony volt.

Folytassuk a népesség összlétszáma és nemzeti összetétele alakulásának a vizsgálatát részletesebb területi bontásban, a 2001-es közigazgatási egységekre vetítve!
Kárpátalja a legutóbbi népszámlálás időpontjában 17 közigazgatási egységre, ezen belül 13 járásra és 4 ún. megyei alárendeltségű városra volt felosztva. A népesség járásonkénti adatait az adott népszámlálás települési adatainak összegzésével kaptuk a mai közigazgatási egységekre vonatkoztatva. Az 1880. december 31-i népszámlálás adatai alapján a mai Kárpátalja
területén 401 280 ember élt (megjegyezzük, hogy a különböző források a korábbi népszámlálások megyénkre vonatkozó adatait kisebb eltérésekkel közlik, ami a jelen munkában is jelentkezik; vö.: I. táblázat!). A legtöbben a ruszint (ukránt) vallották anyanyelvüknek, ezek száma 239 975 volt, ami az összlakosság 59,8%-át jelentette (2. ábra). A magyar anyanyelvűek 102 219-en voltak, azaz az összlakosság 25,5%-a. Jelentős volt a német (30 474), a román (16 713) és a szlovák (7849) anyanyelvűek jelenléte is.

demografia2

2. ábra. A Kárpátalja mai területén élő lakosság anyanyelvi összetétele 1880-ban. A mai Kárpátalja területére vonatkoztatva a legnagyobb lakosságszáma az akkori Máramaros vármegyéhez tartozó résznek volt – 137 666. Bereg megfelelő részének 134 954, Ungénak 75 749, Ugocsáénak 49 039, Szabolcsénak 2703, Szatmárénak pedig 1169 volt a népességszáma. 1880-ban a népesség nagy része a síkvidék és a Máramarosi-medence járásaibanélt, míg a mai megyei alárendeltségű városok a lélekszám szerinti rangsor végén kullogtak. A legtöbb ember, szám szerint 46 974 fő, már akkor is a mai Técsői járás településeinek a lakója volt (3. ábra). Utána a mára hátrább szorult Munkácsi (44 785) és Ungvári (41 537) járások következtek. A jelenlegihez hasonlóan alacsony volt a hegyvidéki járások népességszáma. Ami az anyanyelvi összetételt illeti, három, minden jelenlegi járás területén jelentős számban beszélt nyelvet említhetünk: a magyart, a ruszint (ukránt)
és a németet. A legtöbb magyar, akárcsak napjainkban, a mai Beregszászi járás területén élt; számuk 21 209 volt, ezzel a járásban élő lakosság 89,1%-át alkották. Jelentős számú magyarsággal rendelkezett a mára harmadik helyre szorult Ungvári járás is, ahol a lakosság közel fele (49,7%), szám szerint 20 646 fő a magyart vallotta anyanyelvének. A többi járás területén a ruszin nemzetiségűek voltak többségben, habár jelentős számú magyarság élt a mai Nagyszőlősi (16 825 fő, 43,2%) és a Munkácsi (8814 fı, 19,6%) járásban is. 1880-ban a terület három rendezett tanácsú városa magyar többséggel rendelkezett. A legtöbb magyar ekkor Ungváron élt, melynek lakossága 11 373 fő volt, ebből 8182 magyar, ami a település össznépességének 72%-át tette ki. Még nagyobb volt az aránya a magyaroknak Beregszászon, ahol a lakosság 91%-át alkották, a 6930 lakosból 6296 vallotta magát magyarnak. Munkácson 5287 (54,8%) volt a magyarok száma.
Népesebb magyar közösségekkel rendelkező települések voltak továbbá: Visk (2485 fő, 68,7%), Nagyszőlős (2364 fő, 53,9%), Tiszaújlak (2157 fő, 83,3%), Nagydobrony (1995 fő, 95,6%), Técső 1964 fő, 61,6%) Mezővári (1875 fő, 96,5%), Eszeny (1423 fő, 95,1%) és Huszt (1414 fő, 22,7%).

demografia3
3. ábra. Kárpátalja 2001-es közigazgatási egységeinek anyanyelvi összetétele 1880-ban. 1890-ben a terület lakosságszáma 458 227 volt. A magyarok és a ruszinok aránya nőtt, csakúgy, mint a németeké. Egyedül a szlovákok aránya csökkent az összlakossághoz képest. A legnépesebb települések a városok voltak, Ungvár (11 793), Munkács (10 531) és Beregszász (9028). Sokan éltek Kőrösmezőn (7620), Huszton (7461), Nagyszőlősön (5187) és Rahón (5056) is. 1900-ra Kárpátalja népességének a száma elérte az 529 993-at, miközben az 1880-as 25,4%-ról 28,2%-ra nőtt a magyarok aránya (Központi Statisztikai Hivatal, 1902). Úgyszintén nőtt a németek aránya is, 1900-ra elérte a 9,4%-ot. A ruszinok aránya az össznépesség 58,9%-át tette ki. Jelentős hányadot képviseltek még a román (1,9%) és a szlovák (1,3%) anyanyelvűek (4. ábra). 1890-ben a terület lakosságszáma 458 227 volt. A magyarok és a ruszinok aránya nőtt, csakúgy, mint a németeké. Egyedül a szlovákok aránya csökkent az összlakossághoz képest. A legnépesebb települések a városok voltak, Ungvár (11 793), Munkács (10 531) és Beregszász (9028). Sokan éltek Kőrösmezőn
(7620), Huszton (7461), Nagyszőlősön (5187) és Rahón (5056) is. 1900-ra Kárpátalja népességének a száma elérte az 529 993-at, miközben az 1880-as 25,4%-ról 28,2%-ra nőtt a magyarok aránya (Központi Statisztikai Hivatal, 1902). Úgyszintén nőtt a németek aránya is, 1900-ra elérte a 9,4%-ot. A ruszinok aránya az össznépesség 58,9%-át tette ki. Jelentős hányadot képviseltek még a román (1,9%) és a szlovák (1,3%) anyanyelvűek (4. ábra).

demografia4
4. ábra. A Kárpátalja mai területén élő lakosság anyanyelvi összetétele 1900-ban.

demografia5
5. ábra. A Kárpátalja mai területén élő lakosság anyanyelvi összetétele 1910-ben. Az 1900-as és 1910-es népszámlálások között Kárpátalja népességének a száma 602 774 főre nőtt. A magyarok és németek száma és aránya is növekedett, így 1910-re a magyarok 184 789-en (30,7%), a németek 63 561-en (10,5%) voltak (Központi Statisztikai Hivatal, 1996). Az ukránok száma 334 755 volt, így továbbra is nagy arányt, 55,5%-ot képviseltek az össznépességben (5. ábra). A mai közigazgatási egységek területén élő népesség arányaiban a 30 év alatt nem történt jelentős eltolódás. A  magyarok három járás, a Beregszászi (94,9%), a Nagyszőlősi (58,3%) és az Ungvári (57,7%) területén alkottak abszolút többséget (6. ábra). A legtöbb magyar, a jelenleginek megfelelően, a  Beregszászi (33 395), a Nagyszőlősi (31 609) és az Ungvári járásban (28 603) élt. Kárpátalja három rendezett tanácsú városa szintén magyar többségű volt. E három város közül a legmagasabb magyar aránnyal továbbra is Beregszász rendelkezett (96,1%), de jelentős volt a magyarok aránya Ungváron (80,1%) és Munkácson is (73,4%). A városok magyarsága számában is jelentős volt: Ungváron 13 590, Munkácson 12 686, Beregszászon 12 432 magyar élt. A hegyvidéki járásokban a népesség túlnyomó többsége változatlanul ruszin volt. A lakosság több mint 75%-át tették ki az Ilosvai, a Huszti, a Perecsenyi, a Szolyvai, a Nagybereznai és a Volóci járásban. A német anyanyelvűek főként Munkácson és környékén, illetve Máramarosban, a mai Técsıő, Rahói, Huszti és Ilosvai járásokban éltek. 1880 és 1910 között a német anyanyelvű népesség száma – Kárpátalja leggyorsabban növekvő etnikumaként – több mint kétszeresére növekedett. Számukat a német anyanyelvű bevándorlók is növelték (Központi Statisztikai Hivatal, 1996).

demografi6
6. ábra. Kárpátalja 2001-es közigazgatási egységeinek anyanyelvi összetétele 1910-ben. Az 1921. február 15-i csehszlovák népszámlálás adatai szerint a mai Kárpátalja területének népességszáma elérte a 612 442 főt, ami az 1910-eshez képest enyhe növekedést jelentett. A nemzetiségi összetétel a két népszámlálás között jelentősen módosult (7. ábra). A népességszám növekedése mellett a magyarok száma drasztikusan csökkent: 111 052 főre, ami az összlakosságnak mindössze 18,1%-a. Ez nagyrészt azzal magyarázható, hogy a magyar anyanyelvű és magát magyarnak valló, de izraelita vagy görög katolikus vallásúak zsidóként vagy ruszinként lettek elkönyvelve (Kocsis, 1999). Jelentős volt a Trianon után az anyaországba áttelepültek száma is. Ugyanakkor sok Kárpátalján maradt magyartól meg lett tagadva a csehszlovák állampolgárság, külföldinek lettek nyilvánítva, így nem szerepelhettek a nemzetiségi statisztikában. Az ukránok száma ekkor 372 278 volt (60,9%), a zsidóké 80 117 (13,1%). A csehszlovákok száma közel a háromszorosára, 19 632 főre (3,1%) nőtt, ami nem a természetes szaporulatnak, hanem elsősorban a cseh nemzetiségű hivatalnoki és vezető réteg betelepülésének az eredménye volt.

demografia7

7. ábra. Kárpátalja nemzetiségi összetétele 1921-ben. A magyarok az 1910-es hárommal szemben már csak egy járásban, a Beregszásziban alkottak többséget (82,0%). A városok közül is csak  Beregszász tudta megőrizni magyar többségét (60,5%). A leglátványosabban azonban a magyarság lélekszáma az Ilosvai járásban csökkent, az 1910-es töredékére (8. ábra). Szám szerint a legtöbb magyar, 28 575 fő, ugyancsak a Beregszászi járásban élt. Jelentős volt a számuk az Ungvári (21 021) és Nagyszőlősi (16 432) járásokban is. Ekkor Beregszászban 8379, Ungváron 7712, Munkácson 4864, míg Huszton mindössze 906 magyar élt. A legnagyobb számú ruszin (ukrán) népességgel a Munkácsi (48 024), Ilosvai (46 094) és Técsői (45 982) járások rendelkeztek.

 

Bővebben a témával kapcsolatban az alábbi linken olvashatnak:

Molnár József és Molnár D. István “Kárpátalja népessége és magyarsága”