Beszámoló közgyűlést tartott a KMKSZ Munkácsi Alapszervezete

A Munkácsy Mihály Magyar Házban tartotta éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Alapszervezete február 12-én, szombaton. Az eseményt nemzeti imánk eléneklésével nyitotta meg a munkácsi magyar közösség. Lehetőség volt kérdések feltevésére is, majd a helyi református gyülekezet…

21 vendéglátóhely várja az érdeklődőket

Tizedik alkalommal hirdette meg a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) a Magyar Konyha Hetét, melynek időpontja idén 2022. február 24–27. A szervezők ezúttal Munkácson, a Munkácsy Mihály Magyar Ház nagytermében tájékoztatták a sajtót, kiemelve, hogy a programhoz idén tizenhét vendéglő,…

KMKSZ-alapszervezeti közgyűlések a Felső-Tisza-vidéken

Január 30-án tartotta közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Taracközi Alapszervezete. Az elmúlt időszak munkájáról Dikun Mária alapszervezeti elnök számolt be. A munka jelentős részét szervezeti kérdések jelentették, például az alapszervezet tagnyilvántartása. A helyi alapszervezet 83 főt számlál. A gyűlésen felszólalt…

XV. Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny

Sorozatban immár 15. alkalommal került megrendezésre január 29-én az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny. Idén rekordszámnak tekinthető 14 csapat nevezett a rangos eseményre. Ahogy egy nagyobb disznóvágáshoz illik, természetesen itt is volt fogópálinka-kóstolás, kóstoló a környéken élők és…

Megtartották a Csapi Kistérségi Tanács idei utolsó ülését

A VIII. összehívású Csapi Kistérségi Tanács 11. ülésszakának december 15-én megtartott ülésén mind a huszonhat képviselő jelen volt. A tárgyilagos munka előtt a Csapi Mese Óvoda növendékei rövid karácsonyi-újévi műsort mutattak be, majd kollégái köszöntötték az ülésközi időszakban születésnapját ünneplő…

Színházlátogatás a KMKSZ támogatásával

Karácsony közeledtével egyre inkább érezhetjük az ajándékozás fontosságát. Az ajándék nemcsak tárgy lehet, hiszen élményt is adhatunk egymásnak. Egy-egy koncert, program sokszor maradandóbb élményt, örömöt okoz, mint a drágán vásárolt ajándéktárgyak. Ezt szem előtt tartva döntött úgy a Kárpátaljai Magyar…

Popovics Béla történelmi előadása Munkácson

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kiemelten fontosnak tartja, hogy a hagyományainkat, értékeinket, történelmünket, kultúránkat átadjuk, továbbítsuk a felnövekvő generációnak. Ezért a Szövetség az elmúlt időszakban felkérte Popovics Béla helytörténészt, illetve dr. Kész Barnabás történészt, néprajzkutatót, hagyományőrzőt, hogy hétről hétre…

Az 1944-ben elhurcoltakra emlékeztek Ráton

November 29-én az ungvári járási Ráton is megemlékezést tartottak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), a helyi iskola és a történelmi egyházak közös szervezésében az 1944-ben málenkij robotra elhurcoltak ráti áldozatairól. A megemlékezésre a római katolikus templom kertjében a sztálini…