Beszámoló-tisztújító közgyűlés a KMKSZ Kisdobronyi Alapszervezetében

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Kisdobronyi Alapszervezete február 27-én, pénteken délután a községháza nagytermében tartotta meg éves közgyűlését. Szigeti-Séra Natália, az alapszervezet elnöke a megjelentek üdvözlését követően számolt be az elmúlt évben végzett munkáról, valamint a tervekről. Elmondta: sajnos…

Tisztújító közgyűlések Asztélyban és Beregdédában a megmaradás és összefogás jegyében

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) beregvidéki alapszervezeteinek tisztújító közgyűlései a jelenlegi kritikus időszakban nem csupán az adminisztratív kötelezettségekről, hanem a közösségi összetartozás megerősítéséről is szólnak. Február 28-án Asztély és Beregdéda magyar közösségei vontak mérleget az elmúlt esztendőről, kijelölve a…

Beszámoló a KMKSZ Szolyvai Alapszervezetének tisztújító közgyűléséről

A KMKSZ Szolyvai Alapszervezetének tisztújító közgyűlése – a múlt évhez hasonlóan – a 2023 szeptemberében alakult Szolyvai madárkák nevű gyermek-énekegyüttes fellépésével kezdődött. Ezt követően a gyűlésvezető elnök köszöntötte a jelenlévőket, majd felolvasta a napirendi pontokat. A napirend elfogadása után Szokolova…

Vidám hangulatban zajlott a KMKSZ beszámoló-tisztújító közgyűlése Homokon

Február 28-án tartotta beszámoló-tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Homoki Alapszervezete a P. Frangepán Katalin Gimnázium Homoki Óvodájának egyik zsúfolásig megtelt termében. A megjelentek a Himnusz eléneklése után egyperces néma főhajtással emlékeztek meg az elmúlt évben elhunytakról. Leskó…

Tisztújító közgyűlés Szalókán

Szalókán a Szózat eléneklése után egyperces csenddel emlékeztek meg a háború áldozatairól. Halász-Kovács Mária alapszervezeti elnök köszöntötte a tisztújító közgyűlésen megjelenteket, majd beszámolójában az elmúlt évi munka kapcsán megemlítette, hogy 2025-ben a faluban népdaléneklési versennyel méltatták a magyar kultúra napját,…

Tisztújító közgyűlést tartott a KMKSZ Nagybégányi Alapszervezete

Február 25-én zajlott le a tisztújítással egybekötött közgyűlés a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagybégányi Alapszervezetében, melyet az alapszabály szerint háromévente bonyolítanak le a helyi egységekben. A gyűlésen a települést érintő aktuális kérdésekre fókuszáló elnöki beszámoló hangzott el Szimcsera János…

Lelki útravaló egy kihívásokkal terhelt időszakban

Művelődéstörténeti barangolás Popovics Béla helytörténésszel Csapon Egyedülálló hangulatú művelődéstörténeti barangolásra invitálta a környékbeli érdeklődőket Popovics Béla helytörténész, Magyar Örökség díjas pedagógus Csapon, ahol a jelenlévők nemcsak egy kivételesen tartalmas virtuális utazás élményével lettek gazdagabbak, hanem maradandó lelki útravalót is kaptak.…

A Magyar menyegző Kárpátalján – több mint mozi

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Vándormozi és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) együttműködésének köszönhetően Kárpátalja számos településen megtekintheti az érdeklődő közönség a nagy sikerű Magyar menyegző című filmet. A program nem csupán moziélmény – minden vetítési alkalom…

Beszámoló-tisztújító közgyűlések a KMKSZ alapszervezeteiben

Az elmúlt héten a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) több alapszervezetében is megtartották a soron következő közgyűlést, ahol beszámoltak a mögöttünk maradt év eseményeiről és tisztújításra is sor került. Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartotta meg közgyűlését…

Tisztújító közgyűlés Kőrösmezőn és Szvidovecen

Kőrösmezőn a magyar iskolában tartotta tisztújító közgyűlését a KMKSZ helyi alapszervezete. Darnyi Szilvia, az alapszervezet elnöke köszöntötte a vendégeket és a megjelent tagokat, majd egyperces csenddel emlékeztek meg a háborúban elesett katonákról. Az ukrán és a magyar himnusz eléneklését követően…