A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének (UKSZ) szervezésében szombaton este ilyen címmel láthattak előadást a járási rendezvényteremben. Az előadásnak két szereplője volt: Dezső Dóra és Szűcs Miklós magyarországi művész házaspár, akik olyan témákat dolgoznak fel, mint a férfi, a nő és a házasság, s mindezt történeteken, meséken, balladákon és dalokon keresztül.
Szűcs Miklós népzenész, mesemondó. Hegedűn, kobzon, citerán, furulyán és saját maga készítette alternatív hangszereken játszik. Énekének és hangszeres játékának köszönhetően bejárta egész Európát. Az évtizedek során népzenélt a Jánosi együttessel, Berecz Andrással vagy táncegyüttesek kísérésében. Felesége, Dezső Dóra magyar szakos tanár Kunszentmártonban.
Balogh Lívia, a KMKSZ UKSZ elnöke a jelenlévőket üdvözölve elmondta: öröm újra együtt látni mindenkit.
– Vannak álmok mindannyiunk életében, amelyek néha megvalósulnak, néha nem. Én nagyon szerencsés ember vagyok, hogy nekem elég sok álmom valósult meg veletek közösen. Most is egy ilyen álom válik valóra. A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete ma egy embört és egy asszonyt lát vendégül Kunszentmártonból, ami hozzánk nem olyan közel van, de Isten útjai kifürkészhetetlenek – emelte ki, és az előzményekről megtudhattuk, hogy az este főszereplőit, vendégelőadóit egy kedves közös ismerőse, barátja, a kunszentmiklósi Tóth Péter Lóránt versvándor révén ismerte meg. Ott találkozott először Dezső Dórával és Szűcs Miklóssal. – Ott hallottam a színpadon előadni őket. Az ember érzi, hogyha jó előadást lát, és jó lelkekre talál, és az alatt az este alatt megfogalmazódott a gondolat, ezt haza szeretném hozni és meg szeretném mutatni a mi közönségünknek. Évek teltek el azóta, s úgy alakult, hogy nem mindenre volt lehetőség, most viszont létrejöhetett ez az apró csoda, így ma este vendégül láthatjuk őket – zárta köszöntőjét az elnök asszony.
Dezső Dóra nagy szeretettel üdvözölt mindenkit és megköszönte a meghívást, a megtisztelő bizalmat.
– Bízunk benne, hogy rászolgálunk erre a bizalomra. Az Egy embör mög egy asszony című zenés-verses előadást főként a férfi és a nő kapcsolatáról szól. Mondhatják azt, hogy nagyon bátrak, merészek vagyunk. Igazuk van, mert ez alatt az intézmény alatt kicsit vékony a jég, időnként csúszik, néha beszakad, de okunk van arra, hogy merjünk erről beszélni, a mögöttünk lévő közös 40 év és a 6 gyermekünk. Talán valamit már kapizsgálunk erről a dologról – jegyezte meg, s kezdetét vette az ékes tájszólású előadás.
Olyan történeteket, meséket, dalokat, balladákat hoztak, amelyek a régi paraszti világba röpítettek vissza a nézőket, ami mindkettőjük számára mint valami idea él. Bevallásuk szerint tudják, hogy nem volt tökéletes, de ami elmúlt, az mindig szép. Ez egy olyan világ, amikor ha esetleg elromlott valami, legyen az tárgy, emberi kapcsolatok, azt megjavították, nem kidobták.
Az összeállítás első harmadában szentekről beszéltek, de nem túl komoly hangnemben, mert kiderült, a szenteknek volt humoruk. Legelőször városuk védőszentjével ismertették meg a hallgatóságot. Kunszentmárton védőszentjének ünnepe, Márton napja közel egy hónap múlva lesz. Ő az önzetlenség, a jóság, a szerénység védőszentje.
Szűcs Miklós felfedte, miért olyan büdös a dohánynak a füstje.
– Télen az embörök összeszorulnak kicsiny fűtött szobákba, de nincs baj, mert ha sok jó embör kis helyre kerül, ott a szeretet, a békösség, annak nincs hiánya. Hanem a sok jó embör közt mindig akad egy vagy kettő, amelyik a dohányozás szenvedélyének hódol – kezdte, s elmondta, amikor a Teremtő a világot teremtette, hogyan kontárkodott bele Lucifer.
Két olyan részlet is elhangzott az est során, amely nem népköltészeti alkotás, hanem Jókai Mórtól és Arany Jánostól származik. Jókai Mór és Laborfalvi Róza találkozása kapcsán megtudtuk, mi az otthon: „Meleg szoba, puha ágy, ezt bárhol máshol is megkapni, csak a tűzhelyt nem kapni meg sehol, ez a nők valódi oltára, mert minden tál étel egy szerelmi vallomás, vagy ellenkezője, egy csöndes válóper.”
Miközben Ádám és Éva teremtéséről, az egyedüllét és a társ előnyeiről, valamint hátrányairól, az asszonnyal és a nélküle élt életről meséltek, mintegy útmutatóként fiatalnak és idősnek szólt:
„Ha véle nem tudsz élni, nélküle mégúgy sem tudsz! Úgy osszátok bé a dolgot, hogy megegyezhessetek, te tűrjél néki, és ő tűrjön néked!”
Pörögtek a történetek, s a közönség vastapssal jutalmazta Dezső Dóra és Szűcs Miklós több mint egyórás előadását.
A rendezvény végén Balogh Lívia megjegyezte: Kárpátalján mostanában nem olyan sűrűn tudunk háttal a búnak és arccal az örömnek fordulni, de most ez sikerült.
– Az ungvári járási rendezvénytermünkben a járás egy része, illetve a csapi közönség is találkozhatott ezzel a csodával, ami egy nagyon egyszerű témát dolgozott fel. Az embör és az asszony kapcsolata az az alapvető kötődésünk, amelyben gyermekeink felnőnek, amelyben hordozzuk azt az örökséget, amit mi is őseinktől kaptunk. Ma ez nagyon hitelesen vált mindannyiunk számára, egy jó humorú üzenetté. Hálásak vagyunk! Első alkalommal jártak itt nálunk, de bízom benne, hogy nem utoljára.
A házaspár 10-12 éve kezdett műsorokat készíteni, amikor már a hatodik gyerek is a „lábára állt”.
– Bár Miklós évtizedek óta népzenél, bejárta Európát, én viszont otthon voltam a gyerekek mellett, s azt éreztem, ha most nem fogok bele, akkor az életben sohasem. Minden műsorunk úgy születik, hogy bennem van meg a vágy, hogy az engem foglalkoztató dolgokról készítsek egy összeállítást. Megkeresem a szövegeket, összeépítem, tagolom. Miklós feladata 5-10 zenét behozni, én pedig nagylelkűen kiválasztom azt a 2-3-at, ami megfelelő oda. Olyan, mintha egy gyereket hoznánk világra. Ha számba vesszük, minket mi tart össze, első helyen a gyerekek vannak, a másodikon pedig a fellépések. Ez egy óriási kapocs közöttünk, és a gyerekeink is támogatják – meséli Dóra.
Miklós szegedi születésű, és a saját családjából hozza a meséket, még azt is, hogy ö-zős tájszólással mondja azokat. Az édesapja megtanította az irodalmi nyelvre, ő pedig a gyerekeinek az ö-zős tájszólást, hogy „tanulják mög, ahogy egy böcsöletes szögedi embör mesél”.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen érzésekkel jöttek Kárpátaljára, Miklós elmondta:
– Amikor átjöttünk, figyeltünk, láttuk a sok katonaruhába öltözött embert, egy fényképekből, virágokból álló emlékhelyet, ami elgondolkodtatott minket. Elkerültünk ide, ebbe a terembe, lélegzettel kiálltunk az emberek elé, és itt olyan emberek vannak, hogy a lábunk nem érte a földet, fölemeltek bennünket. Remélem, hogy tudtunk mi is adni valamit.
– Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt bennünk félelem, mert hallgatjuk a híreket. De ahogy átléptünk a határon, egy megérkezésérzés volt. Ez egy nagyon jó hely, egy nagyon jó közönség, hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk, azért meg külön, ha esetleg egy órára mindenkit sikerült kiszakítani abból a valóságból, amiben vannak. Kitartást, és őrizzék meg önmagukat, egymást – kívánta végezetül Dóra.
Rehó Viktória
