Közelegve a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) középszintű közgyűléseinek időpontjához az elmúlt héten is több helyen megtartották az alapszervezeti tisztújító gyűléseket.
Badalóban a Petőfi Sándor nevét viselő kulturális központban több mint félszáz résztvevő jelenlétében tartották meg a KMKSZ helyi alapszervezetének beszámoló-tisztújító közgyűlését.
A 290 tagot számláló érdekvédelmi szervezet elnöke, Jakab Lajos köszöntötte az egybegyűlteket, majd néma főhajtással emlékeztek meg a legutóbbi közgyűlés óta elhunyt három tagtársukról és a háború áldozatairól.
Az elmúlt egy év során 12 új taggal gyarapodott az alapszervezet, akik ünnepélyesen át is vehették a tagsági igazolványukat.
Beszámolójában Jakab Lajos felsorolta azokat az eseményeket és rendezvényeket, amelyeket a Tisza-parti közösség megélt az elmúlt egy év során.
A tisztújítás során a közösség az elkövetkező három évre is Jakab Lajosnak szavazott bizalmat, az elnök munkáját Sárközi Éva alelnök, illetve Tóth Rozália és Jakab Lenke elnökségi tagok segítik majd.
Az eseményen részt vett és beszámolót tartott Sin József, a KMKSZ alelnöke, a Beregszászi Középszintű Szervezet elnöke, illetve Vincze István, Beregszász alpolgármestere is.
Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében Buczkó István vezető konzul tartott tájékoztatót a közösséget érintő aktuális kérdésekről.
A közgyűlés nemes jótékonysági célt is szolgált, hiszen a jelenlévők pénzbeli adományokkal támogathatták egy halábori kisfiú, Major Ádám gyógykezelésének költségeit.
Zárásként az alkalomra érkezők megtekintették a Magyar menyegző című szerelmes táncfilmet, ami a Vándormozi, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a KMKSZ Badalói Alapszervezetének szervezésében valósulhatott meg.
Técsőn nemzeti ünnepünkön tartotta közgyűlését a KMKSZ helyi alapszervezete a Szövetség felső-Tisza-vidéki székházában. Kékesi Sándor elnök beszámolt a tagságnak az elmúlt évben elvégzett munkáról: a rendezvények és megemlékezések mellett az alapszervezet vállalta magára a temető kaszálását is. Kékesi Sándor bejelentette, hogy a sztálini terror técsői áldozatainak emlékműve felújításra szorul, erre a célra felajánlásokat várnak. Majd a rendezvényekkel kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Az ellenőrző bizottság beszámolt az alapszervezet pénzügyi helyzetéről, majd Kolozsvári László történeti áttekintés keretében mutatta be az alapszervezet szerepét a Tisza-parti városban.
A tisztújítás keretében a jelenlévők egyhangúlag választották újra Kékesi Sándor elnököt, alelnökökké pedig Takács Máriát és Balázs Erikát. A választmány tagjai: Révész Bálint, Mészáros Tibor, Gajdos Sándor, Bacai Károly és Kegyes Katalin.
Taracközön Dikun Mária alapszervezeti elnököt egyhangúlag újraválasztotta az 55 tagú helyi alapszervezet tisztújító közgyűlése, ugyancsak bizalmat kapott Cerkovnik Júlia alelnök és az eddigi választmány.
Aknaszlatinán is március 15-én tartotta tisztújító közgyűlését a KMKSZ-alapszervezet. Az eseményt megelőzően a helyi Bolyai János Líceum diákjai színvonalas ünnepi műsorral tisztelegtek a nemzeti ünnep előtt.
Szedlák Gyula, az alapszervezet elnöke beszámolt az elmúlt év tevékenységéről. Elmondta, hogy a nehéz körülmények ellenére igyekeztek megtartani a hagyományos rendezvényeket, valamint részt vettek a megyei és járási eseményeken is. Kitért a kistérségi ügyek alakulására és a magyar képviselők munkájára is.
Kocserha János alpolgármester, a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezetének elnökségi tagja kiemelte, hogy a háborús helyzet számos terv megvalósítását hátráltatta, ugyanakkor így is sikerült közösségi programokat szervezni.
Benedek Imre, a helyi önkormányzat KMKSZ-frakciójának képviselője felszólalásában hangsúlyozta: fontos eredmény, hogy sikerült elérni a település magyar nyelvű névtáblájának visszahelyezését. Eredményesnek nevezte a frakció munkáját, és megemlítette, hogy a Kárpátaljai Magyar Líceum révén 2027-től továbbra is biztosított lehet a középiskolai oktatás Aknaszlatinán.
Kékesi Sándor, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány Felső-Tisza-vidéki Regionális Irodájának vezetője tájékoztatást adott az aktuális egészségügyi és oktatási támogatásokról. Mint elmondta, céljuk, hogy ezek igénybevétele minél egyszerűbbé váljon az érintettek számára.
A beszámolókat követően került sor a tisztújításra, amelynek során a tagság újabb három évre Szedlák Gyula elnöknek szavazott bizalmat.
JL, BZS, VE
Forrás: karpataljalap.net




