Megnyílt a KMKSZ fejlesztésösztönző irodája Beregszászban

„Célunk, hogy minél több európai uniós fejlesztési forráshoz juttassuk az itt élőket, a fejlődés útjára terelve és azon tartva azokat a szereplőket, akiket most a háború hatása sújt, s ilyen körülmények között kell megküzdeniük a mindennapi kihívásokkal” – jelentette ki Petri Bernadett, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) ügyvezető igazgatója, a közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos június 25-én Beregszászban, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi fejlesztésösztönző irodája megnyitóján.

Petri Bernadett a Timoscsuk Mihály utca 6. szám alatt található iroda megnyitóján leszögezte: abban bíznak, hogy az MFOI az információs háttér biztosításával a fejlődés útján tudja segíteni Kárpátalját azáltal, hogy a KMKSZ-szel együttműködve, annak égisze alatt egy új szolgáltatáshoz juthatnak az itt élők. Ez kétségkívül hatalmas segítség lehet a vidéknek, az itt élő embereknek.

Az MFOI-t azzal a céllal hozta létre a magyar kormány, hogy hozzájáruljon a közvetlen kezelésű uniós programokban való magyar részvétel növeléséhez, valamint segítse a magyar és közép-kelet-európai szereplőket a direkt európai uniós források lehívásában – hívta fel a jelenlévők figyelmét a miniszteri biztos, hozzátéve: ezek olyan fejlesztési források, nemzetközi projektek, amelyeknek az a sajátossága, hogy európai szinten kell partnerséget építeni, és ilyen partnerségben kell olyan projekteket megvalósítani, amelyek az Európai Unió különböző szakpolitikai céljaihoz illeszkednek. „Ennek tehát az a célja, hogy az Európai Unió meghatároz különböző prioritásokat, mi pedig igyekszünk azokat a saját szükségleteink szerinti projektekkel feltölteni, s azért jött létre egy állami szereplő ebben a szektorban, mert azt érzékelte a magyar kormány, hogy szükséges mind az anyaországi szereplőknek a megsegítése abban, hogy ezeket a forrásokat le tudjuk hívni, mind pedig a határon túli magyarság megsegítése, hiszen ez remek lehetőséget biztosít a magyar–magyar együttműködések segítésére is, azok keretében projektek felépítésére és forrásszerzésre” – emelte ki Petri Bernadett, reflektálva arra, hogy az MFOI elkötelezetten támogatja mind az anyaországi, mind a határon túli szervezeteket, hogy részt vegyenek a közvetlen uniós programokban.

Az MFOI ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a forráslehetőségekben, amelyek a teljes Európai Unió hétéves költségvetésére közel 400 milliárd eurót tesznek ki, a magyarországi és a közép-kelet-európai lehívási arány relatíve alacsony, nem éri el, sőt meg sem közelíti a lakosságarányos részesedést, s mivel ebben nincs előírásszerű kvóta, az európai versenyképességbe kell bekapcsolódni. „Éppen ezért igyekszünk az anyaországi szervezeteket is segíteni abban, hogy minél több ilyen programban tudjanak részt venni, melyek között vannak klasszikus kutatásfejlesztések, a környezetvédelmi célkitűzéseket, a vállalatok versenyképességét, a digitális átállást segítő területek, melyek önmagukban is jó fejlesztési faktorral bírnak. Abban bízunk, hogy azáltal, hogy itt, Kárpátalján ez a szolgáltatás helybe jön, a beregszászi iroda munkatársa segíthet egyrészt felmérni, hogy itt milyen szükségletek vannak, másrészt értő szemmel át tudja tekinteni, hogy milyen együttműködésekbe tudjuk bevonni az itteni szereplőket” – mutatott rá Petri Bernadett, majd köszönetet mondott a KMKSZ-nek, hogy lehetővé teszi azt, hogy minél több közvetlen európai uniós forrást sikerüljön elhozni az itt élők számára.

Mint ismeretes, Ukrajnában, azon belül Kárpátalján is mindennapossá váltak a tervezett áramszünetek, s nem tudni, milyen tél előtt állnak a helyiek. Vannak olyan európai uniós prioritások, melyek azt célozzák meg, hogy hogyan lehet olyan típusú zöld vagy zéró emissziós energiaforrásokat találni, amelyek kiváltják a klasszikus energiaforrásokat. „Ebből az irányból megközelítve, ha ilyen típusú energiahordozókat honosítunk meg itt, akkor ez segíthet kiküszöbölni az ismétlődő áramszüneteket, esetleg olyan energiaellátottságot biztosítani, amely a gyártáshoz, termeléshez is szükséges. Ezáltal azt gondoljuk, hogy ez nemcsak egyfajta energiatudatosság, hanem itt helyben a versenyképességnek is a feltétele” – emelte ki Petri Bernadett, hozzátéve, ennek érdekében a lehető legszélesebb spektrumon kell bevonni a helyi szereplőket, köztük az iskolákat, különböző intézményeket, társadalmi szervezeteket, vállalkozásokat stb.

A fejlesztésösztönző iroda megnyitásával bővültek a KMKSZ szolgáltatásai, hiszen ezáltal már fejlesztésre, fejlesztési források bevonására is van lehetőség. Sin József, a KMKSZ alelnöke ennek kapcsán hangsúlyozta: „Országunkban háború dúl, és a költségvetés túlnyomó része hadászati célokra megy, így a civil fejlesztésekre nagyon csekély összeg marad. Viszont várnak ránk a rossz utak, hidak, a határátkelőhelyek, az egészségügyi és oktatási intézmények, és még hosszasan lehetne folytatni a sort. Itt egy újabb lehetőség előttünk, amellyel remélhetőleg élni is fogunk, hiszen éppen ezt szolgálja a beregszászi fejlesztésösztönző iroda mai megnyitása, ahol felkészült munkatárs és megfelelő környezet várja majd az idelátogatókat, akik szeretnének európai uniós pályázatokba bekapcsolódni. Erre meglesz minden lehetőség, kitartónak és érdeklődőnek kell lenni” – mondta, majd emlékeztette a megjelenteket arra, hogy az Egán Ede gazdaságfejlesztési program statisztikája is azt támasztja alá, hogy vidékünkön nagyon sok vállalkozószellemű ember él, s remélhetőleg ezeket a számadatokat majd felülírja a fejlesztésösztönző iroda munkája.

A MFOI központi irodájának a munkatársai vállalták azt a feladatot, hogy a szakértők egy-egy rövidebb összefoglaló online képzést tartottak Juhász Edinának – aki az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány beregszászi regionális irodájának is a munkatársa –, aki betekintést kapott az európai uniós pályázatok működésébe. Ő lesz egy személyben a beregszászi iroda munkatársa, akinek a tanácsadás, valamint a pályázni vágyók és a központi iroda szakértői közötti információáramlás biztosítása lesz a feladata.

A KMKSZ beregszászi fejlesztésösztönző irodájának megnyitója után a magyarországi delegáció a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tett látogatást, ahol Fodor Gyula tudományos és minőségbiztosításért felelős rektorhelyettes bemutatta a kárpátaljai magyarság tudományos és kulturális fellegváraként funkcionáló felsőfokú oktatási intézményt.

CsA