Március 15-én tartotta meg soron következő közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Alapszervezete. Az eseménynek a Munkácsy Mihály Magyar Ház rendezvényterme adott otthont.
A napirendi pontok ismertetése és elfogadása előtt a tagság egyperces néma főhajtással emlékezett meg a szervezet elhunyt tagjairól.
Évértékelő elnöki beszámolójának elején Korolyova Erzsébet kiemelte, hogy a kihívások ellenére az alapszervezet igyekezett minden, a munkácsi magyar közösség számára fontos rendezvényt megszervezni, s csendesen méltatni a nagy jelentőséggel bíró nemzeti ünnepeket. Amellett, hogy a munkácsiak részt vettek a KMKSZ által szervezett megyei rendezvényeken, számos alkalmat szerveztek ők maguk is: többek között március 15-én csendes koszorúzással méltatták az 1848–1849-es szabadságharc hőseit a podheringi győztes csata helyszínén állított emlékműnél; együtt tekintették meg a Déryné ifjasszony című játékfilmet is a januári beregszászi premiert követően márciusban a Munkácsy Mihály Magyar Házban; augusztus 11-én átadták a kendereskei kilátóhoz vezető gyalogút utolsó szakaszát is; november 19-én a sztálini terror áldozataira emlékeztek a Rákóczi-kastély udvarán lévő emléktáblánál; részt vettek számos színházi előadáson, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel közösen tanszercsomagot adtak át a Rákóczi-középiskola és a 14. Számú Általános Iskola elsősei számára; december 21-én pedig ötödik alkalommal ünnepelték együtt a szeretet ünnepét a Munkácsi Magyarok Karácsonyán. Augusztus 16-án az alapszervezet elnöksége nyilatkozatot tett, melyben mélységesen sajnálatosnak tartja a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatójának, Schink Istvánnak az indokolatlan felmentését posztjából. Azóta újra Schink István lett az intézmény igazgatója, miután a Munkácsi Városi-Járási Bíróság harmadjára is kimondta, hogy jogtalanul menesztették tisztségéből. A helyiekre jellemző összefogást tanúsítja, hogy az elmúlt évben három alkalommal látogattak el a Vereckei Honfoglalási Emlékműhöz, s ha már ott jártak, összeszedték a környéken a szemetet és lekaszálták a burjánzó növényzetet is. December végén minden alapszervezeti tag átvette a 2024-es évi falinaptárt, mely ezúttal a 80 éve elhurcolt kárpátaljai magyaroknak állít emléket.
Az elmúlt év folyamán a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványon keresztül 1 641 munkácsi lakos jutott támogatáshoz nyolc különböző pályázati kategóriában – tette hozzá Korolyova Erzsébet.
Beszámolójának végén az alapszervezeti elnök köszönetet mondott Magyarország Kormányának a támogatásért, a Munkácsy Mihály Magyar Ház vezetésének a programok helyszínének biztosításáért, valamint az elnökségi tagoknak és az aktivistáknak a közös munkáért. A gyűlés végén a hálát kifejezve Korolyova Erzsébet egy 1902-ben köttetett, gyönyörűen illusztrált A Miatyánk könyvét adta át Tarpai Józsefnek, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatójának.
Az ellenőrző bizottság beszámolójának elfogadása után a tagság a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének munkáját megfelelőnek minősítette.
A közgyűlés a Himnusz eléneklésével zárult.
CsA