Február 17-én tartotta meg soron következő közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Alapszervezete a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
A gyűlést Molnár D. István, a beregszászi alapszervezet elnöke nyitotta meg, aki ezután bemutatta a meghívott vendégeket: Buczkó Istvánt, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulját, Orosz Gézát, a Beregszászi kistérség alpolgármesterét, Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét, valamint Darcsi Karolinát, a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt városi tanácsi frakcióvezetőjét.
A közgyűlés jegyzőkönyvének vezetője Mandzák Adrienn, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének irodavezetője, a helyszínen megválasztott szavazatszámlálók pedig Huszár Péter és Szajenkó Lívia voltak.
A javasolt napirendi pontok ismertetését és azok megszavazását követően Molnár D. István alapszervezeti elnök megtartotta éves beszámolóját, amelyben részletezte a 2023-as év rendezvényeit és a megemlékezéseket.
Az ország jelenlegi helyzetére való tekintettel az év folyamán több rendezvény nem valósulhatott meg, legfeljebb zárt körű megemlékezés vagy csendes koszorúzás formájában. Mindezek ellenére a KMKSZ Beregszászi Alapszervezete minden tőle telhetőt megtett, hogy tisztelegjen őseink, ünnepeink előtt, valamint támogassa a helyi magyar fiatalokat.
Az elmúlt év egyszerre a küzdelemről is szólt, „hogy meg tudjunk maradni közösségként” – mondta Molnár D. István, hozzátéve: a KMKSZ fontosnak tartotta, hogy a nehéz időszakban is támogatást biztosítson az itt élő magyaroknak, s az egy közösségbe való tartozás jegyében – a lehetőségekhez mérten – az alapszervezet számos megemlékezésen vett részt. Ezeken túl támogatták a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Gimnázium legjobb tanulóját és a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum Hit, Remény, Szeretet vers- és prózamondó versenyét, emellett könyv- és a tanuláshoz szükséges tanszercsomagokat juttattak el a városi iskolák első osztályos tanulói számára, s részt vettek a Magyarok Kenyere programban, melynek keretében rekordszámú ‒ 84 ‒ tag adakozásával összesen 2 670 kg búzát gyűjtöttek össze. Itt kell megemlítenünk Majorossy Gizella, a KMKSZ oszlopos tagjának nevét, hiszen az összegyűjtött búza mintegy kétharmada neki és a tagságának hála gyűlhetett össze. Az alapszervezet elnöke egy virágcsokorral köszönte meg Gizike néni odaadó munkáját.
A mostani időkben városi magyar képviselőnek lenni nem a legkönnyebb dolog, mégis két új taggal bővült a Beregszászi kistérség KMKSZ-frakciója, mégpedig Majorossy György és Csurej György személyében. Az alapszervezet elnöke köszönetét fejezte ki, hogy a nehéz időkben is képviselik a magyarság érdekeit Beregszászban.
Az elnöki beszámolót követően Orosz Géza számolt be a kistérséget érintő kérdésekről. „A háború okán a város fejlesztési és karbantartási alapja oly mértékben kevés, hogy a polgármesteri hivatal költségvetési hiány miatt nem tud új fejlesztéseket tervezni a 2024-es évben. A január 1-jén életbe lépett költségvetési törvények és tervek alapján csupán a mindennapi városfenntartási munkálatokat – a közvilágítás javítását, az áramszolgáltatás kifizetését, hulladékelszállítást, takarítást ‒ vagyunk képesek finanszírozni” ‒ tudhattuk meg az alpolgármester beszámolójából. „Minden egyéb projekt és pályázat ebben az évben kizárólag a magyar állam anyagi támogatása révén valósulhat meg, ilyen a Vérke folyó tisztítása, valamint a Szőlőhegy, a Csajkovszkij és a Bem József utcák vízelvezetésének teljes körű kiépítése” – számolt be Orosz Géza.
Ezt követően Darcsi Karolina köszöntötte a megjelenteket, és ismertette a KMKSZ frakciójának tevékenységét a kistérségben. „Az utóbbi öt évben a megpróbáltatások időszakát és korát éljük. Mi, képviselők azonban próbálunk ebben a háborús időszakban is helytállni” – fogalmazott beszédében, valamint hozzátette: „Azokat a forrásokat is elvonták a város költségvetéséből, amelyeket fejlesztésre fordítottak volna, tehát egyedül azok a programok valósulhatnak meg idén, amelyeket a magyar állam különböző pályázatok formájában biztosít.”
„Fontos pozitívum a negatívumok között, hogy a KMKSZ a nagypolitikában is hallatta hangját azok ellen a jogszűkítések ellen, amelyek az elmúlt tíz évben történtek. A KMKSZ-nek nagyon fontos szerepe volt azokban a tárgyalásokban, amelyeknek következtében az elmúlt év decemberében az ukrán parlament különös gyorsasággal elfogadott egy olyan kerettörvényt, amely visszaadhatja azokat az alkotmányos jogainkat, amelyeket korábban az ukrán állam biztosított számunkra, többek között megmaradhatnak a magyar oktatási intézményeink, illetve a nyelvhasználat területén szintén ígéretet kaptunk, hogy a magyar nyelvünket szabadon használhatjuk” – hangsúlyozta Darcsi Karolina.
A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Buczkó István vezető konzul, aki beszédében köszönetét fejezte ki, hogy a nehéz idők ellenére a KMKSZ Beregszászi Alapszervezete bátran és állhatatosan kiáll a kárpátaljai magyarságért, védi érdekeit és minden tőlük telhetőt megtesz, hogy megkönnyítse az itthon maradottak életét. Mindezek mellett hangsúlyozta, hogy a magyar kormány lehetőségeihez mérten a jövőben is megad mindennemű segítséget és támogatást, hogy a háború árnyékában se veszítsék el az emberek a reményüket és kitartásukat.
Sin József a KMKSZ tevékenységének fontosságát vázolta beszédében, összegezte a megyei és járási KMKSZ-frakciók munkáját, s kiemelte a kitartás jelentőségét. Mindemellett arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a temérdek negatívum mellett próbáljunk meg a pozitívumokra összpontosítani, és ahogy a református egyház a megújulás és a reménység évének hirdette a 2024-es évet, minket is vezéreljenek ezek a gondolatok.
A fegyelmi bizottság beszámolóját Tótin Viktória, az alapszervezet pénzügyi tevékenységét pedig Mandzák Adrienn ismertette.
A KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének létszáma az elmúlt öt évben folyamatosan csökkent, így tehát a 2024-es évet mindössze 903 fővel kezdte meg, amely az alapszervezetek létszámát tekintve még mindig elsők között van.
A KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének munkáját a tagság egyhangúlag megfelelőnek minősítette.
A közgyűlés végén Molnár D. István köszönetet mondott a bizalomért, valamint az elmúlt évek munkájáért, és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező időszakban is eredményes munkát végezhetnek, és hogy mihamarabb elérkezik a béke ideje.
Az esemény nemzeti imádságunk eléneklésével zárult, majd a szervezők a Huszár Pincészet által szolgáltatott frissítő italokkal és finom falatokkal kedveskedtek minden jelenlévő számára.
K. K.