Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs!
A 102 évvel ezelőtti szégyenteljes és igazságtalan trianoni diktátum következtében a „nehéz vonalként” emlegetett, magyar szempontból igencsak megkarcsúsított országhatár településeket választott el egymástól. A mi térségünkben a legmagyarabb folyónak számító és számunkra oly kedves Tiszának szánták azt a hálátlan szerepet, hogy elválassza a magyart a magyartól.
Két évvel ezelőtt, a gyászos esemény százéves évfordulóján az anyaországi térség országgyűlési képviselője, a mostani parlamenti választásokon a Fidesz egyik legfölényesebb győzelmét elérő dr. Tilki Attila az érintett települések polgármestereivel egyetemben úgy döntött, hogy minden elcsatolt településnek egy-egy piros-fehér-zöld zászlót készíttetnek, amelybe belehímeztetik a község nevét.
Akkor már javában tombolt a Covid, ami szinte ez év elejéig nem tette lehetővé, hogy mi is átvegyük testvértelepülésünktől, Szatmárcsekétől a számunkra elkészített zászlót.
Az idei év februárjának közepén megállapodás született Csoma Zoltán polgármester úrral, hogy a március 15-i ünnepi megemlékezésünkön jut el hozzánk az ajándék. A Covid ugyan lassan visszavonulót fújt, de február 24-én sajnos jött helyette a háború, így újra el kellett halasztani az ünnepélyes átadást.
Hogy aztán ez mégsem maradt el, az is a háború miatt következett be, hisz testvértelepülésünk két mikrobusznyi segélyrakományt juttatott el hozzánk március 14-én, amit azóta is az esetlegesen nehezebb időkre tartogatunk.
Ekkor jutott el hozzánk, a lassan két éve elkészült zászlónk, amelynek nem is lehetett volna méltóbb helyet találni, mint településünk református templomának belső terét.
Az is jelképes, hogy éppen április 3-án, a magyarság számára oly fontos napon helyeztük ki ezt a szép ereklyét, és bevallom, akármelyik oldalról tekintünk majd rá a jövőben, nemcsak szemet, de a lelket is gyönyörködtető látvány lesz.
Április 3. – tudjuk, hogy keresztény magyar nemzetünk számára mennyire fontos volt ez a dátum. Értékelve az eredményeket, alighanem minden kárpátaljai magyart büszkeséggel tölthet el az az érzés, hogy ha csak egy kicsit is, de mi is hozzájárulhattunk ahhoz, hogy a jövő nemzedéke is méltó lehessen Petőfi, Kossuth, Kölcsey, Puskás és a többi nagyjaink (hír)nevéhez!
Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs! – kezdtem írásom, és valóban, amikor Szatmárcsekén vagy Badalóban harangoznak, azt oda-vissza is hallja a nép. Amikor Csekén tűzijáték van augusztus 20. alkalmából, azt még mi, badalóiak is élvezhetjük a néhány száz méternyi távolból.
Sajnos, néhány hete már nemcsak egymás harangszói szűrődnek át a Tiszán keresztül, de a nálunk egyre gyakrabban felsüvítő légiriadó ijesztő „visítása” is áthallatszik Szatmárcsekére…
Adja a Jóisten, hogy ezt a zajt se ők, se mi ne halljuk többé, ami azt jelentené, hogy béke lesz végre, és újra az oly csodálatos harangok üzenjenek nekünk békés jövőt!
Hajrá, Magyarország, hajrá, Kárpátalja, hajrá, Szatmárcseke, hajrá, Badaló!
Szeretettel és tisztelettel: Jakab Lajos,
a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke
