A munkácsiak a Rákóczi-kastély udvarán található emléktáblánál gyűltek össze november 21-én, hogy közösen emlékezzenek meg azokról a magyar és német emberekről, akiket 77 évvel ezelőtt hurcoltak el az ún. málenkij robotra.
Az alkalmon Korolyova Erzsébet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Felidézte 1944 novemberének szörnyű eseményeit, amikor a 18 és 50 év közötti magyar és német nemzetiségű férfiakat haláltáborokba szállították el, ahonnan sokuk soha, vagy csak sok idő elteltével tért haza betegen, megtörve. A bűntettek elkövetőit azóta sem vonták felelősségre, ahogyan nem rehabilitálták azokat az áldozatokat sem, akiket a munkatáborokba elhurcoltak. „A hatalomnak mindig van arra módja, hogy a pusztító szándékait szép szólamokba csomagolja, s a mai idők sem képeznek kivételt. A múltat már nem tudjuk megváltoztatni, de emlékezni kötelességünk, beszélni kell róla minden adandó alkalommal!” – húzta alá Korolyova Erzsébet.
Kárpátaljáról 1944 novemberében mintegy 30 ezer, többségében magyar és német nemzetiségű férfit hurcoltak el a málenkij robotra, mely „az első perctől tökéletesen szemléltette, hogy a Szovjetunió egy hazugság-impérium, ahol a szenvedést mindig kevesebbnek, az eredményeket többnek, a valóságot pedig mindig szebbnek láttatták” – emlékeztetett vissza beszédében Bezzeg Tamás ungvári magyar konzul. „Az én generációm nem is tud elképzelni olyan megpróbáltatásokat, melyek nagyapáinkat érték. Nem is volt azonban sohasem célja a Gulágot megjárt öregeknek, hogy megismerjük, megtapasztaljuk ezeket. A munkatábort túlélők mindig a hit és a remény fontosságáról, a nemzeti önazonosság, a becsület és a megbocsátás éltető erejéről beszélnek beszámolóikban. A mi generációnk feladata, hogy soha ne hagyjuk veszni elődeink érdemeit” – szögezte le a konzul.
A szomorú eseményeket idézte fel beszédében Olekszandr Halaj, a Munkácsi Városi Tanács tulajdonában lévő Nemzeti Kultúrák Központja kommunális vállalat igazgatója, valamint Popovics Béla, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke, tanár, helytörténész, aki a történelem eme tragikus pontjának előzményeire is kitért.
Popovics Béla a múltra való visszaemlékezés fontossága mellett azonban egy másik dologra is felhívta a figyelmet: a munkatáborokból hazatért sokat szenvedett emberek nem a sebeiket nyalogatták, hanem fel merték vállalni az életet és a jövőt. Ők és családjaik tanítottak meg bennünket magyarul gondolkodni, imádkozni. Ők voltak azok, akik az életük kockáztatásával kiverekedték a magyar iskolarendszert. „Ezek a tettek voltak azok a meghatározó dolgok, amiért mi most itt állhatunk és megemlékezünk róluk magyarul” – jelentette ki.
Ezután Gulácsy Dániel munkácsi református lelkipásztor és Pogány István római katolikus plébános imádkoztak, majd a Munkácsi Református Egyházközség kórusa tett szolgálatot, s a jelenlévők elhelyezték az emlékmű elé az emlékezés koszorúit és virágait.
CsA
