KMKSZ-közgyűlések Tiszapéterfalván és Tiszaújhelyen

Két ugocsai településen tartották meg a KMKSZ-alapszervezeti közgyűlést augusztus 21-én.

Tiszapéterfalván nemzeti imádságunk eléneklését követően Virág László alapszervezeti elnök, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének (KMVSZ) elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Beszámolójában elmondta, hogy jelenleg 968 tagot számlál a helyi KMKSZ-alapszervezet, viszont sajnálatos módon sokan külföldön tartózkodnak. A földprivatizációs pályázatok hiányosságát is megemlítette, hiszen a közel 500 pályázóból 200 még nem kapta meg a hivatalos okmányokat. A választások kapcsán örömmel közölte, hogy a KMKSZ történelmi győzelme révén a Tiszapéterfalvai kistérségben 17 képviselőjük van, illetve a kistérségi vezető is a KMKSZ színeiben induló Oroszi József lett. Emellett a jövőbeni választások fontosságára is felhívta a közgyűlés figyelmét: „Kérem, komolyan vegyék a választások tétjét, és álljanak mindig a megfelelő oldalra” – fogalmazott. Beszámolójában kitért még a Covid–19 elleni oltakozásra. „Bátran forduljanak hozzánk ezzel kapcsolatban” – biztatta a jelenlévőket. Ezenekívül megemlítette a sztalinizmus áldozatai emlékművének a jövőbeni tervezett felújítását, illetve bejelentette, hogy a KMVSZ szervezésében szeptember 11–12-én megrendezésre kerül a Turul Expo.

Ezt követően Barta József, a KMKSZ alelnöke vette át a szót, aki beszélt az augusztus 20-ai nemzeti ünnepünk fontosságáról, magyarságunk megéléséről, illetve ennek apropóján és Ukrajna függetlenségének ünnepe kapcsán úgy fogalmazott: szeretnénk, ha Ukrajna végleg függetlenné válna, valamint ezen keresztül igazi európai demokratikus jogállammá, ahol jó élni a nemzeti kisebbségeknek is, így a több mint 1100 éve itt élő kárpátaljai magyarságnak is, hisz mi szeretjük a szülőföldünket és nem akarunk innen elmenni. Beszédében kitért a pandémiára, beszámolt a KMKSZ gyűjtési akciójáról, amely által 3 millió hrivnya gyűlt össze, kihangsúlyozta a magyar kormánytól kapott segítséget. A választásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a Nagyszőlősi és a Királyházai kistérségekben is átlépte az 5%-os bejutási küszöböt a KMKSZ, holott ezekben a térségekben csak 5%-os a magyarság aránya, így tehát ukránok is szavaztak ránk. Tovább folytatva vázolta a gazdasági helyzetet, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány által koordinált anyaországi szociális támogatásokról is szó esett, szólt az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány pályázatairól, illetve beszélt az Ukrajnában Brenzovics László, a KMKSZ elnöke ellen indított alaptalan vádaskodásról.

A közgyűlésen Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) elnöke, Hunyadi Attila, Máramaros-Ugocsa egyházmegye református esperese, illetve Bakacs Viktor kistérségi alpolgármester is felszólalt.

Tiszaújhelyen az iskola művelődési terme adott helyett a rendezvénynek. Az ukrán és a magyar himnusz eléneklését követően Boldog Ferenc alapszervezeti elnök tartott beszámolót. Kitért a KMKSZ által a koronavírus elleni védekezés céljából indított adománygyűjtésére, beszélt a trianoni megemlékezésről, az Összetartozás Tüze rendezvényről, a KMKSZ által támogatott iskola, óvoda, családorvosi rendelő felújításáról, a helyi művészeti iskola támogatásáról, valamint a jövőben tervezett honismereti kirándulásokról.

A közgyűlésen jelen volt Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, megyei tanácsi képviselő, aki a helyi szülői közösség többszöri megkeresésére jött el a rendezvényre, ugyanis bizonyos hatalomra jutott személyek nyomására nem jutott hely az iskolában a magyar osztályok elindítására. Ezzel kapcsolatban a KMPSZ elnöke elmondta, hogy a szovjet éra alatt is volt ilyenre példa, viszont ha az ezeréves Magyarország alatt élő más nemzetiségek is ilyen jogfosztások áldozatai lettek volna, akkor most Kárpátalján mindenki magyarul beszélne. Ennek ellenére az akkori magyar hatalom minden oktatási és nyelvi jogot megadott a Magyar Királyság területén akkor élő különböző nemzetiségeknek, így az ukránoknak is, és ez ma sincs másként, hiszen a jelenleg Magyarországon élő ukránoknak minden támogatást megad a magyar állam az oktatási és nyelvi jogaik gyakorlásához. Hozzátéve kihangsúlyozta: amikor baj van, csak egymásra számíthatunk. Ukrajnában alkotmányos joga a gyerekeknek, hogy az első 4 osztályban az anyanyelvükön tanuljanak. A továbbiakban elmondta, a probléma megoldódott, hiszen a Rákóczi-főiskola által létrehozott intézmény, a Tulipán Tanoda magániskola-rendszer vásárolt a faluban egy épületet, amelyet felújított, és amelyben kialakítottak 4 tantermet az alsósok számára. Ezenkívül közösségi térként is szolgál majd az épület a település lakosai számára, emellett nyári napközis táborok lebonyolítására is alkalmas, továbbá a napköziben magyar népi kézművességet, kultúrát és táncot tanulhatnak a gyerekek – tájékoztatta a jelenlévőket a KMPSZ elnöke.

Barta József arról beszélt, hogy Magyarországnak van jövőképe a kárpátaljai magyarsággal kapcsolatban. Azonban Magyarország egy összetartó közösséget akar támogatni, éppen ezért nagy szükség van az összefogásra. Beszédében vázolta az ukrán bel- és külpolitikai helyzetet, beszélt a költségvetésről, a földprivatizációról és a jövőben várható fölpiaci viszonyokról, a földterületek árának emelkedéséről.

Ezt követően Gorondi Albert, a Tiszaújlaki kistérség KMKSZ-es képviselője tartott beszámolót a testület munkájáról.

DP