A KMKSZ tájékoztatást kért a megyei ügyészségtől

A Police Control Ukraine nevű Facebook-oldal szerint fiatalok egy csoportja ciánnal akarta megmérgezni Beregszász ivóvízhálózatát. A december 7-i bejegyzésben azt állították, az SZBU-nak sikerült feltörnie a merénylők titkos Telegram-csatornáját, melyben arról írtak, hogy meg akarják tisztítani Kárpátalját a szeparatistáktól, Beregszászt pedig…

Megalakult az új Beregszászi Járási Tanács (videó)

Megtartotta alakuló ülését az új összehívású Beregszászi Járási Tanács. Az ukrajnai közigazgatási reformok következtében most először hívták össze a testületet, amelyben immár az egykori nagyszőlősi járási és a korábbi, Ilosvai járáshoz tartozó Beregkövesdi kistérség képviselői is helyet kaptak. Az új…

Magyar koalíciós többség a Beregszászi kistérségben

Ünnepélyes keretek között, békésen zajlott a Beregszászi kistérség első tanácsülése, melyen a területi választási bizottság elnöke ismertette a helyhatósági választások eredményét, mely szerint 34 képviselő jutott be a képviselői testületbe. A választások alkalmával ismét Babják Zoltán lett Beregszász és térsége…

Barta József a megyei ügyészséghez fordult a kárpátaljai magyarságot ért provokációk és megfélemlítések miatt

Kárpátaljai Megyei Főügyészség 88000, Ungvár, Kocjubinszkij u., 2-а A kárpátaljai magyar közösség rendkívül aggódik a közelmúltban történt események miatt. 2020. december 4-én fenyegető e-mailek érkeztek, melyben az ismeretlen személyek azzal fenyegetőztek, hogy megmérgezik a kárpátaljai magyarokat. 2020. december 7-én a Police…

Megtartotta első ülését az Ungvári Járási Tanács

December 8-án került sor a VIII. összehívású Ungvári Járási Tanács első alakuló ülésére. Mint ismeretes, a közigazgatási reform során az Ungvári járás jelentősen kibővült: a korábbi Ungvári járáshoz csatolták a Perecsenyi és a Nagybereznai járást, a 120 ezer lakosú Ungvárt…

Kijev az intézményes kárpátaljai magyar érdekvédelem megszüntetésére készül

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és elnöke, Brenzovics László, valamint a szervezet alapítványai, intézményei ellen az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) által – fegyveres kommandósok demonstratív bevetésével – 2020. november 30-án indított fenyegető támadás egyértelműen bizonyítja, hogy az ukrán államhatalom…